Tartalom

MaNcs, XI. évf. 30. szám, (1999.07.29.) (1999-07-29)

Egotrip

Egotrip

Sajó László: öt és feles (Mínusz három)

Azért ez szemétség. Hogy elírtad előlem. Gyűjtögettem az asztalon a hétfői, keddi Sportokat, területi, megyei, körzeti bajnokságok, végeredmény, persze hogy kiszúrtam Garát. Már hülye címeim is voltak: Ni, a Gara! Hátrább a garaiakkal!, ám halogattam a megírást, holt szezon, mindig bezavart egy izgalmas átigazolási hír. Détári Dunakeszin? A hétfői Sportban a területi bajnokságot hagyom a végére, oly izgalmas, éjféltájt böngészem, bezsongva, fájón (itt vettem észre, nem látom az apró betűket, szemüveg kell, olvasó-), a Dráva-csoportra rá se mertem nézni: veretlenül lesz-e bajnok a Balatonlelle, nyeretlenül lesz utolsó a Balatonföldvár? Igen, igen. A Lellének nyolc, a Földvárnak öt iksz becsúszott, mint a Volán SC jobbhátvédje. Mosolyogva alszom, már kedd van, a Sportban megyeegy és megyekettő, vajon micsinált szülővárosom, saújhel (megnyerte a megyeegyet), és gyerekkorom, tócsva (erős középmezőny). Néztem az alvégeket, utcahosszal vezet a nyerhetetlen Gara, idézlek, ahogy idézed a Sportot: Harminckét mérkőzés, harminckét vereség, 18-164-es gólkülönbség. Ezt Veszprém megye zirci körzetében az LRP Unió meg sem közelíti a maga egy győzelmével, egy döntetlenjével, 28-132-es gólkülönbségével (egy fordulóval a befejezés előtt, tehát még ronthatott!). Velencét is észreveszed, naná. De Velencét, azt nem hagyom. Velence az enyém. Én láttam a fiúkat (juniorok, tényleg), föltoltam a babakocsit, álltam a kerítésnél, egy hazaadásnak szánt hazai átlövésnél a labda majdnem a tóig röpült, néztek rám a csapatok, egyedül voltam néző, a kerítésen túl, meg a gyerek. Hogy talán hoznám vissza. Mi lesz addig a gyerekkel?! Vagy a baba, vagy a labda. Berúgtam a gyerekkocsiféket - endéká mélykocsi -, innentől nem siettem. A hazaiak se sürgettek, addig se kapnak gólt. A labdát pedig a műútról fölrúgtam a pályára, kézből, akárha kapuskirúgás. Csodálkozom, mért nem igazoltak le azonnal, na nem kapusnak, strandpapucsban is eljátszom nekik a jobboldali futót. Eljátszom, hogy futok. A játékosmegfigyelők talán a tópartot járták, nyaralókat toboroztak, mert közelgett a megyeegy. Mert ez még a területiben volt, ősszel már megyekettő. Ahonnan viszont fölkerült a Felcsút, Orbán Viktor csapata. Orbán Viktorék. Szurkoltam pedig, hogy ne kerüljön föl, kimennék a Velence-Felcsút meccsre. És nem rúgnám vissza a labdát. Hanem amíg visszahozzák, a váratlan szünetben, mely jól jön mindkét csapatnak, inte(get)nék a miniszterelnöknek, odahívnám a kerítéshez, és emlékeztetném. Diplomatikusan előbb arra, hogy három gólt rúgott a csépapíron, még a BEAC-ban. És milyen hármat. Azok voltak a szép idők, sóhajtanánk. Hanem. Hogy azután mi történt, Budafokon. Kezdődik a meccs, középkezdés, lepöccintik neked, már megbocsáss, te pedig lazán hátraadod, indítva az ellenfél csatárát, hátvédsor ocsúd, egy null oda. Az edző meg kiabál, hogy mit csinálsz. Gólpassz. Te pedig lejössz a pályáról, az első percben, nem, nem csere, önként és duzzogva. Kérded, hogy ezt meg honnan veszem. Szájhagyomány, onnan, így él a nép ajakán. A nép, mondod, és lenézel a tóra. Mese. Hogy is volt a második gól a csépapíron, nem emlékszem. És mész, mert visszakerült a labda. De ez nem lesz (volt) így, a Felcsút nem jön Velencére, osztályt cseréltek. Rugdoshatom vissza a labdát a megyekettőben, Kövesi tartalékja, civilben.

Egotrip

Podmaniczky Szilárd: Déli verő (Alice Skodaországban)

A humanista legfeljebb fakultatív szabadidős programként szereti a gépeket, azok közül is azokat, amik hasonlítanak rá. Például egy öreg-régi, tészta arcú rádió vagy a duhaj, billegő fülkés Ifa. De például a mosógép már más tészta, forgódobba akadt pacalszálak, örvénylő víztenger, amiből jó, ha az Orion űrhajó bibés antennája kiáll.

Publicisztika

Publicisztika

Szabó Zoltán: Nincs baj

Illetve dehogy nincs. Baj persze van, méghozzá sokkal nagyobb, mint amekkora baj az lenne, ha a jóléti állam újraelosztó igazságosságeszméje nem volna megalapozható a szocialisták fő hagyományában, a marxizmusban. De megalapozható. A Cohen-paradoxon (Tamás Gáspár Miklós: Eurokomfort: magyar baloldal, MaNcs, június 24.) ugyanis csalás, mert -mint a paradoxonok általában - magában a kérdés felvetésében rejti el azt a csapdát, amelyből utóbb, ha már a probléma ilyetén megfogalmazását elfogadtuk, nincs menekvés.

Publicisztika

Bácskai rizsás

A magyar kormány, midőn a kosovói háborúról töpreng, sajnos nem engedheti meg magának, hogy helytelen következtetéseket vonjon le. A szellemi restség, a történelem hiányos ismerete, valamint az agresszív és a világot kizárólag a saját monomániái szerint értelmezni képes butaság ugyanis sokba kerülhet mindannyiunknak.

Publicisztika

Fantomas visszatér

Már a gázcsapból is Németh Miklós köszön vissza. Persze nyár van, meg hatlábú borjú született Petneházán, játszin ugrabugrál az összes lábán, mégis oktalanság lenne azt hinni, hogy az egész hisztit csak a sajtó tartja életben. Inkább a szocialista párt, minek hirtelen két magyarázata is kínálkozik.

Belpol

Belpol

"A szerelemben is segít a matematika" (Frankl Péter matematikus )

A kistermetű, folyton mosolygó matematikusban már első ránézésre is volt valami távol-keleti. Talán ezt kívánta ellensúlyozni a kissé rövid szövetnadrágja alól elővillanó piros-fehér-zöld bokazoknija, amelynek szándékos nemzeti jellegére később ő maga hívta fel a figyelmet. Szerényen meghajolt, és megkezdte székfoglaló előadását a Magyar Tudományos Akadémián. Senki sem lepődött meg igazán, amikor a matematikusi diplomájával egy időben artistaképesítést is szerzett Frankl Péter egy alumíniumbőröndből színes bűvészkellékeket vett elő, és zsonglőrmutatványba fogott. Később hipergráfokról és extrém halmazokról beszélt. Majd gyors, szinte láthatatlan kézmozdulatokkal egy apró egyszarvút hajtogatott, az ablakpárkányra helyezte, és a halmazrendszerek konvex burkának meghatározásával folytatta. ´ a legismertebb japán matematikus (Takesi Kitano után).

Belpol

Politikai hírek és

Gyógyszerbotrány: feljelentés Rendőrségi feljelentést tett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) azok ellen az orvosok ellen, akik törzskönyv nélküli, engedély nélkül forgalomba hozott gyógyszereket adtak be betegeiknek. Az érintett orvosok állítják: jóhiszeműen jártak el a gyógyszer beadása során. Egyelőre nem világos, hogyan került az országba, illetve hogyan került forgalomba a Vectorex, illetve Scalarex fantázianevű injekció. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet vizsgálatai szerint a szer szteroidokat is tartalmaz. A gyártó cég állítja: tudta és beleegyezése nélkül kezeltek embereket a kísérleti stádiumban lévő, egyes információk szerint ráadásul lejárt szavatosságú szerrel.

Belpol

Az Alkotmánybíróság és az ügynöktörvény: Kémálom

Göncz Árpád 1996. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki Stefán Gézát, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatóját. Stefán 1990-ig a BRFK főkapitányának állambiztonsági helyettese, így a fővárosi III/III-as ügynökök közvetlen főnöke volt. Tagja volt továbbá annak a héttagú operatív bizottságnak, amely Nagy Imre 1989. június 16-i újratemetését felügyelte. Göncz Árpád - reméljük - ezt nem tudhatta.

Belpol

Pártpolitika kánikulában: Körkavar

Az elmúlt egy hónap alatt minden pártot minden párttal hírbe hoztak (csak a szegény MIÉP nem kellett senkinek, ki tudja, miért). A szocialisták szerint rózsaszín köd burkolja együttműködésüket a szabaddemokratákkal, az SZDSZ elnöke szerint viszont hűvös a viszony. Kovács László elújságolja: rendszeresen egyeztet Bánk Attila kisgazda frakcióvezetővel, aki meg azt mondja, nem is, csak találkozgattak, mert háború volt. Baja Ferenc szorosabb együttműködést remél az MDF-fel, rögvest kötnek is egy megállapodást Szabolcs megyében, Mátrai Márta Fidesz-frakcióigazgató meg azt mondja, készek a hatpárti egyeztetésre az MSZP alkotmánymódosítási tervéről. Mi folyik itt?

Belpol

Ki fizesse a politikát?: Pártdrágítás

Július elején Bánk Attila kisgazda frakcióvezető hatpárti egyeztetést kezdeményezett a pártfinanszírozás megreformálása érdekében. Addigra két önálló képviselői indítvány feküdt Áder János házelnök asztalán: az egyiket Bernáth Varga Balázs (FKGP), a másikat Bauer Tamás (SZDSZ) nyújtotta be. A hatpárti egyeztetésből végül ötpárti lett: a MIÉP - bár jelezte: nem kíván részt venni az eseményen - képviseltette magát, a Fidesz viszont nem. Hogy mi is történt valójában Bánk Attila dolgozószobájában, nem derült ki, ám nemsokára újabb tárgyalások lesznek a témáról. Ezeken - a nyári vakáció végén - immár a legnagyobb kormánypárt is hajlandó lesz részt venni.

Külpol

Külpol

Mészárlás Grackóban: Arat a halál

Pénteken este a Pristinától alig húsz kilométerre délre járőrözgető brit KFOR-egység lövöldözésre lett figyelmes - nem lehettek messze a tett színhelyétől. A hangok a Lipljan melletti Staro Gracko falu irányából érkeztek. Mire a káforosok odamanővereztek, már csak 14 holttestre bukkantak. Pedig nem sokkal azelőtt még telefonhívást is kaptak a faluból: valami baj lehet, mert az aratók még nem tértek haza.

Külpol

Majdnem-forradalom Teheránban: Perzsa sokk

A teheráni események kezdetén sokan vonogatták a párhuzamokat a kelet-európai rendszerváltásokkal, a Tienanmen térrel, Indonéziával. De Irán - Irán. Itt bármekkora is az elégedetlenség, a gazdasági gondok, bármennyire is korlátozott a demokrácia, a rendszer sokkal nehezebben reformálható, mint a nyolcvanas évek végén a poshadt ká-európai diktatúra-erzaccok bármelyike. Bármennyire is nosztalgikus emlékeket ébreszt a magyar megfigyelőben a decens szegénységbe szakadt Irán, az iszlám nem kommunizmus, és nem is egy korrupt klikk uralma, az iszlám jelen van az ország minden hagyományában, az élet minden pillanatában, és ott is marad, bármi is történjék.

Külpol

Betiltott szekta Kínában: Városban és Falunkung

Csütörtökön tiltották be a hatóságok Li Hung-cse mester szektáját, és vasárnap már híre ment, hogy a főkolomposokat bíróság elé állítják a közrend megzavarása, az állam biztonságának veszélyeztetése és csalás vádjával. Ez három és tíz év közötti börtönbüntetést jelent.

Könyv

Könyv

T 3 D: "Miért kellene?"

Ottlik azt írja az általam (na, ki az, persze) továbbra is nélkülözhetetlenül fontos műnek (marhaság a "remekmű" szó, nem?), belélegezhető akárminek tartott könyvében (Hajnali háztetők; és mondom, mi van, ha ez és a Próza a két főmunkája): nem ártana, ha régi képek, mittudommi hogyishíjjákokról (Gioconda, Edgar Allan Poe, Ambrose Pierce, folytassa más is) fennmaradt volna némi Technicolor 3 D filmkocka.

Könyv

A Bartók 32 Galéria profilváltása: DAC-korszak

Olyan fix helye volt a 90-es évek kortárs képzőművészetének a Bartók 32 Galéria, hogy az ember hajlamos csak a hiányára felkapni a fejét. Ez egy pontatlan mondat. A galéria ugyanis még létezik, de félő, kortárs képzőművészetet nem érdemes benne keresni a belátható jövőben.

Képzőművészet

Képzőművészet

Európai kovácsművesek találkozója: ütni, amíg meleg van (Debrecen, Nagyerdő, július 23-25.)

A vas, az komoly dolog. Történelem-, világpolitika-formáló erő lakik abban. Ki vassal és kenyérrel, ki vasprefektus, ki vaskancellár, ki Vaslady, ki Vasas-drukker. Washingtonról vagy Radu Vasiléről már ne is szóljunk. E felsorolásból már első ránézésre tisztán látszik: a vas verve jó. Ilyetén ha a kovácsok találkoznak valahol, pláne a "Vendégszeretet-vendégbarátság" szlogen jegyében, abból mi sem maradhatunk ki (voltunk a Banán klubban is, ha még emlékeznek). Vas and go! (Magyarul: vasmenés.)

Képzőművészet

Pepsi Sziget ´99 - miért nem derül ki?

Az RTL Klubban nap mint nap látható az a Sziget-reklám, melynek szőke hősnője önfeledten hadar. A bizonytalan kimenetelű szöveg felett a fellépők neve olvasható - van közöttük, amelyik kiesett időközben, és olyan is, amelyik ismerős: a funkyban veterán Kool and the Gang kétszer is megtöltötte a szabadtéri PeCsát az utóbbi években. Egy ilyen reklámnak, gondolom, arról kéne meggyőznie, hogy úgy kell nekem, ha kimaradok a buliból, de... Hát nem tudom. A visszajelzések és az elővételben elkelt jegyek egyelőre mérsékelt lelkesedést mutatnak, persze az öreg rókák nem eszik olyan forrón a Szigetet: 1. nem a tuti nevek szokták a legemlékezetesebb koncerteket adni; 2. az életben nem fog kiderülni, mikor és mire dől a nép.

Zene

Zene

Könyv: Végső nekifutás (Stephen Hawking: Einstein álma és egyéb írások)

Az összes lehetséges világok legvalószínűbbikében élünk - állítja Stephen Hawking. Szerinte ahhoz, hogy megtudjuk, egészen pontosan milyenben, nem kell mást tenni, mint megalkotni a világegyetem teljes elméletét, és vége a sötétségnek, az emberek "az univerzum szakértőivé válnak. Stephen Hawking szerint nagyon közel járunk a végső megoldáshoz, csak pár évtizedet kell még kihúznunk, és akkor minden jó lesz.

Zene

Táncszínház +: Planetáris frizbi (Les Solos 1978-1998 - Compagnie Marie Chouinard)

A jövő évezred nyugati színházi áramlatai márpedig a fizikalitás irányába mutatnak, meg az új-szakrális nyelvezet-föderációk fölöttisége felé. Bécsben az ImPulze Fesztiválon augusztus 15-ig ezeknek az irányzatoknak a mesterei lépnek fel: a hivatalos táncszínházból száműzött Elizabeth Corbett, a nagy materializáló Wim Vandeykebus, aki ezúttal David Byrne zenéjét anyagiasítja, a térmágus Jorma Uotinen, melankolikus ismerősünk, Joseph Nadj, s nem utolsósorban az ősszel a Trafóba is ellátogató Marie Chouinard Társulat Kanadából. ´ket meg is néztük, mit hoznak majd nekünk.

Zene

Film: Klánterápia (Csak egy kis pánik)

Pokoli vicces, de tényleg, amikor a klánvezér a pszichiáter vállára hajtja a fejét, és teli torokból zokog. Biztosan csak azért tűnik oltári nagy poénnak, mert a szorongásos sírógép maga Robert De Niro, akinek az alsó-bronxi akcentusáért, hibás fogsoráért, bibircsókjaiért és gyalázatos mimikájáért akkor is bemegy a néző a multigennybe, ha Harold Ramis vicces rendezéseiből (Golfőrültek, Idétlen időkig, Közös többszörös) egyébként már elege volna. Na jó, a viccek sem rosszak benne.

Tudomány

Tudomány

Régészeti park, Százhalombatta: Élveponcolás

Az ember úgy a tizedik próbálkozás táján már a legszívesebben sikítva baszarintaná a földhöz a rézlemezkékkel gazdagon díszített kartonkardot, később az a kósza ötlet is felmerül benne, hogy az ismét nevetségesre sikerült készséggel lekaszabol néhány öntelten mosolygó alkalmi fegyverkovácsot, einstandolja szablyáikat, és maga zabálja be az összes kövön sütött lepényt az egyik halomsír tövében. Amikor aztán a rajzfilmekből ismert felpirulás már a homlokáig ér, jön a gyerek, na né, milyen ügyeske, egyik kezében csiszolt csont ékszer-kezdemény, a másikban rézdrótból csavargatott karkötőt szorongat, és felszólítja aput, irány poncolni.

Sport

Sport

A Marc-Körmend végnapjai: Hőstelenítés

Nem sikeredett valami fényesre a kétszeres magyar bajnok, hatszoros kupagyőztes BC Marc-Körmend kosárlabdacsapatának legutóbbi bajnoki idénye. A mérleg: ötödik hely a bajnokságban, ezüstérem a Magyar Kupában, négy elhajtott idegenlégiós, kettő edzői lemondás, leköszönt elnök és elnökség, a hátrahagyott puttonyban pedig hatvanmillió forint adósság. És a mardosó kétely, hogy vajon huszonhárom év élvonalbeli szereplés után el tud-e indulni a bajnokságban a nyugati végek kultikus kisvárosi csapata.

Tranzit