Artner Sisso

Örmény, orosz, de most már kicsit magyar is, és a legjobb színpadi jelenségek egyike. A Deti Picasso frontembere örmény karácsonyról, orosz balettről és bosszantó énekhangokról.

Horváth Csaba Oresztészt vendégrendezett a Radnóti Színházban. Ebből a tényközlésből minimum annyit lehetett sejteni még nézés előtt, hogy a színpadon nem lesz olyan színész, aki majd a szövegét mondva tétován ácsorog.

Minden színpadi műfajban szabadon mozog, legyen az prózai revü, kortárs tánc, opera, performansz vagy szórakoztató színházi darab. Minden alkotása a társadalom aktuális történéseire reflektál. Az idáig vezető útról és új darabjairól beszélgettünk vele.

A tánc és az emberi szellem kapcsolatának összetettségét kutató New York-i Doug Varone and Dancers 1986-ban alakult. Alkotói tizenegyszer kapták meg a New York Dance and Performance díjat, de nem csak az amerikai táncszínpadokon arattak sikereket, világszerte ismertek az előadásaik. Három etűdből álló estjük április 27-28-án lesz látható a Müpában, a Budapesti Táncfesztivál keretében. Ebből az alkalomból beszélgettünk az alapító koreográfussal, koreografált már filmet (Az utolsó piszkos táncot Patrick Swayze-nek), operát (Metropolitan, Boston Lyric Opera) koncertet és divatbemutatót is.

A Nyócker és a Zuhanórepülés alkotója a Titanicon mutatja be legújabb filmjét, a Fekete levest.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház posztjugoszláv és magyar színházi laboratóriumokat vendéglő különleges szemléjének kvázidíszvendége idén az egyébként már világsztár - és a szegedi Thealteren is megfordult - szlovén Via Negativa formáció volt.

A szakadár néptáncos az idén 25. évét ünneplő TranzDanz alapítója és egyetlen állandó tagja. Közfunkciót is vállalt az utóbbi években, és alkotóként sem vonult vissza: nemrég meglehetősen rendszerkritikus darabot mutatott be.

A napfényes Itáliából éppen visszatért énekes-képzőművész december 15-én karácsonyi koncertet ad a Jurányiban. Mindjárt hármat is, hogy minden kedves rajongója láthassa gyerektől felnőttig, aki hiányolta az elmúlt hónapokban. Ennek apropóján kérdeztük.

Látszólag egyre ismertebb és elfogadottabb a fizikai színház, amelyet leginkább az ő nevéhez kötnek. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen öt éve működik a vezetésével fizikai színházi koreográfus szak, és idén Toldi című előadásuk ugyanúgy megmozgatta a szakmát, mint a Forte Társulattól A nagy füzet. Mégis, hiba lenne elégedetten hátradőlni - és nem is lenne hova.

A Londonban élő zenész-zeneszerzőt kérdeztük abból az alkalomból, hogy a nyáron több ízben fellép az Ördögkatlanban, a Szigeten és a Zsidó Nyári Fesztiválon is. Aztán Romániában dolgozik tovább – visszatér a gyökereihez.

Világsztárok, kíméletlen radikalizmus, átgondolt összművészeti koncepció, mindez a helyi közönség és az európai szakmai elit figyelmétől kísérve. Tulajdonképpen miért is nincs nálunk ilyen?

Múlt kedden, 61 évesen meghalt Mátyás Irén, a Zsámbéki Színházi Bázis igazgatója. Irén, aki Zsámbékot felfestette az ország és Európa művészeti térképére a Zsámbéki Szombatok rendezvénysorozattal, amelyet 1983-ban indított el férjével, Bicskei Gáborral, akivel fiatal népművelőként több mint harminc éve ide költöztek. Férje korai halála után, 1990-től pedig a Zsámbéki Szabadtéri Színházat kezdte szervezni, amelynek helyszíne a premontrei bazilika és kolostor romjainál, majd később az egykori szovjet rakétabázison működött és működik.