rés a présen

„A kulturális műhelyek pusztulásának korában élünk”

  • rés a présen
  • Artner Sisso
  • 2024. november 20.

Könyv

Baróthy Zoltán író

rés a présen: Hogyan lesz valakiből író? 

Baróthy Zoltán: Nehéz erre válaszolni, nehéz megtalálni az íróvá válás pillanatát. Fiatalkoromtól kezdve sok ember vett körül, akik írók akartak lenni, egy részük meg is született íróként, másik részük nem. De akiből író vagy költő lett, úgy érzem, az is sokáig mintha a „folyamatos születés” állapotában maradt volna, vagy abban van máig is. Talán abban is maradunk örökké. Az önmegkérdőjelezés, az újjászületés, az átalakulás szerintem hozzánk tartozik, a lényeg, hogy akarjuk az írást. Az első könyv persze mérföldkő, emlékszem, nekem az olyan volt, mint egy pecsét az útlevelembe. Beléphetsz egy országba, jogod van ott lenni, íróként jöhetsz-mehetsz a világban, definiálhatod így magadat. Később rájöttem, hogy ezt a tartózkodási engedélyt, vízumot azért meg kell újítani olykor.

rap: Mivel kezdted az írást?

BZ: Nagyon-nagyon régen, még gimnazista koromban írtam ugyan verseket, de amikor a prózára rátaláltam, onnantól nem volt kérdés, hogy ez az én terepem.

rap: Vannak olyan írók, akiket az elődeidnek tekintesz?

BZ: Fiatalkoromban sokat olvastam, és mostanában újra igyekszem lépést tartani. A Covid alatt jött vissza a napi rendszerességű olvasás igénye, ami azóta se kopott meg. Épp ezért több tucat vagy több száz nevet felsorolhatnék, akiket szeretek, szerettem, a nemrég megjelent könyvem apropóján azonban most szándékosan olyan szerzőket emelek ki, akik biztosan hatottak az Utolsó napok című regényemre, ők pedig Bulgakov és Umberto Eco. A személyes kedvenceim a 20. századból Kafka és Kertész Imre, a kortárs magyar szerzők közül a legnagyobb csodálattal Bodor Ádám iránt vagyok. És még annyi, hogy az Utolsó napok legeslegelső gondolatcsírája még kábé 15 évvel ezelőttről az általam szintén nagyon szeretett Esterházy Péter egy mondata volt, amely emlékeim szerint épp egy Magyar Narancs-interjúban hangzott el. Ez volt az: „Ma nincs hozzáférésünk a múltunkhoz.” Talán ebből a széttartó felsorolásból is látni lehet, hogy elég eklektikusak az előképeim.

rap: Első köteted, az Amcsalat hegység tiszta levegője, a JAK-füzetek utolsó kiadványa volt. Tulajdonítasz ennek valamiféle „misztikus jelentést”?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.