Az előadás ötvenöt perce alatt egy táncmasina működésébe pillanthatunk be. Az öt táncosból álló csapat először mintha csak kellemesen bemelegítene, aztán a művészek fokozatosan, szinte észrevétlenül mozogják át magukat egy neurotikus gépezetbe, és válnak egy önmaguk határait átlépő szabadcsapattá.
A mozgást aláfestő, azzal együtt lüktető minimál zenét Antoine Berthiaume zeneszerző-gitáros-producer komponálta. A zene maga is fokozatosan épül, együtt gomolyog a testekkel, mintha egyszerre születnének a hangok és a mozdulatok. Ezt az egyszerűnek tűnő, ám mégis igen rétegzett látványt és hangzást a nézők szinte meditációként élik meg.
Láthatóan nagy hatással volt a társulatra Merce Cunningham modern táncot átformáló kompozíciós módszere, vagy a Rosas alapító koreográfusának, Anne Teresa De Keersmaekernek több munkája, mégis egyedi előadás született.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
