„Itthon már mindenki”

Hód Adrienn koreográfus

A Hodworks tánctársulat alapítója megszállottan kutatja a test kifejezési lehetőségeit. Tánckreációi tabudöntögetők és társadalomkritikusak, de egyben játékosak is. Meghökkentő előadásaival nemzetközi elismerésre tett szert. Legújabb, Shared Values című munkáját Bécsben készítette, de nem csak erről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Hodworks a Theater Bremenben működő Un­usual Symptomsszal együttműködve a Harmonia című előadásában kezdett normatív és az attól eltérő fizikalitású táncosokat egyenrangú partnerként kezelő előadásokat készíteni. Honnan ered ez a szándék?

Hód Adrienn: Számomra a kortárs tánc lehetőség arra, hogy átgondoljam, honnan kezdődik a koreográfia és ki az, aki azt közvetíti. Ez egy nagy szabadság. Átlépi a testi adottságok, az előképzettség és kor határait is. A pályám eleje óta dolgozom amatőr csoportokkal, szépkorúakkal, hátrányos helyzetű fiatalokkal, Schermann Márta Árvaálom című projektjében például nevelőintézetbe került lányoknak tartottam táncfoglalkozást. Elsősorban sosem az átlagos, csúcsparipa táncos test érdekelt, viszont az első inkluzív munka lehetőségét valóban a brémaiak teremtették meg. Az ő táncosaikhoz kellett olyan művészeket keresnünk, akiknek a teste eltér a normatívtól valamilyen irányban. Egyetlen kritérium az volt, hogy hivatásos előadók legyenek. Jöttek idősek, vagy akik túl vékonynak tartották magukat, de jöttek gender fluidok, mozgássérültek, érzékszervi hiányosságokban szenvedők. Sokat tanakodtunk a társulat művészeti vezetőivel, Szabó-Székely Ármin dramaturggal és Molnár Csaba alkotótársammal, hogy egy spektrumra koncentráljunk-e, vagy minél változatosabb legyen az eltérések sora. Aztán arra jutottunk, hogy elsőre nem bírunk el ekkora nyitást. Így olyan formanyelvet építettünk, amely a profi kortárs táncos és a valamilyen testi sérüléssel élő előadóknak talált közös nevezőt.

MN: A következő, Magyarországon megvalósult, Idol című munkádba már mentális problémákkal élő előadók is belekerültek. Hogyan készült az az előadás?

HA: Az is koprodukció volt. Az ArtMenők alapítója, Kopeczny Kata látta a Harmoniát a Trafóban. Elhívtam a közös munkához Gláser Mártont és Kacsó Imolát is. Míg a Harmoniánál csak beszéltünk a mozgásstratégiákról, de fizikálisan nem érintkeztem a résztvevőkkel, itt 9 hónapon keresztül hetente egyszer találkoztunk a csoporttal, és az első fázisban részt vevő táncos voltam. Így belülről tapasztalhattam meg a történéseket, együtt improvizáltam velük. Mindez azért kellett, hogy érezzem őket, és hogy kitolhassam a határokat.