rés a présen

Forog a világ

  • rés a présen
  • Artner Sisso
  • 2024. október 30.

Képzőművészet

Nagy Kriszta Tereskova képzőművész

rés a présen: Utoljára tavaly állítottál ki Ez az életem vége címmel. Tényleg úgy gondoltad, hogy vége?

Nagy Kriszta Tereskova: Az életem a művészetem és a művészetem az életem. Természetesen azt gondoltam, hogy vége, és jön a lejtőn csusszanás. Ha tudni szeretnéd az okát, tönkrementem az anyám évekig tartó agonizálásában és az abúzusban, ami ebben a csomagban benne volt. Beleőrültem az évek óta tartó eseményekbe, kiütött a fájdalom, nem tudtam dolgozni úgy, ahogy eddig, nem tudtam figyelni az egészségemre, az alakomra, a szépségemre, a művészetemre, menekülnöm kellett a valóság elől. Most sem sokkal jobb a helyzet, de a kiállítás után történt valami, ami kijózanított, és kilátásba tudtam helyezni, hogy esetleg tévedtem.

rap: Most új, 18 éven felüliek által látogatható csoportos kiállításon szerepelsz november 21-ig az Artkartellben. Miről szól az I Like the Smell of It című tárlat, és milyen alkotásaid láthatók ott?

NKT: Mit is mondjak, a Szeretem az illatát egy Rihanna-szám címe. Ezek szerint ő is szereti. A kurátor Kocsis Katica koncepciója volt ez, és e köré vont be lányokat, nőművészeket. Katica úgy érzi, hogy még mindig vannak ledöntendő tabuk a szexualitás megélésével és önmagunk szexualitásának fölvállalásával kapcsolatban. Tőlem über szolid és nagyon régi melókat válogatott be. Javasoltam neki, hogy rakjuk ki a Mapplethorpe-sorozatomat, amelyet több mint tíz éve leszedettek velem a Kiscelli Múzeumban a megnyitó napja előtt pornográf tartalma okán, de ha jól értem, az még mindig tabu. Viszont kirakta három munkámat, amiről én magam sem tudom eldönteni, hogy műtárgy-e vagy szemét. A ’97-es cicis fotósorozatom három rontott darabját, amelyeket Katica kincsnek tart. Kint van még egy, talán ’86-os festményem, az első aktom, amelynek a modellje én voltam a tükörben. Imádom. Az benne az érdekes, hogy előtte nem tanultam festeni, szóval egyszerűen úgy születtem, hogy tudok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.