Bacsadi Zsófia

Az ember viszonya az állatokhoz kétségkívül különös, hiszen egyes fajokat azért tartunk (életben) és becsülünk, mert állatok, másoknak viszont azért kell elpusztulniuk, mert álla­tok.

Hívőként és nem hívőként tekintve is van a kereszténységben valami hátborzongató.

Úgy tűnhet, hogy a Világtalan egy kicsit rossz időben érkezett – pedig épp jókor. A hasonszőrű, olcsó B thrillerek a videókazetták korszakában élték aranykorukat, tucatjával készültek ilyesmik egyenesen a tékák polcaira.

E mű is jól illeszkedik azoknak a dokumentumfilmeknek a sorába, amelyek addig érinthetetlennek gondolt, elképesztő hatalommal rendelkező férfiak szexuális visszaéléseit tárják fel (Untouchable, Surviving R. Kelly, Leaving Neverland, Jeffrey Epstein: Filthy Rich).

George Kay sorozata olyan, mint egy sármos hagyma.

A Pieces of a Woman nyitójelenetéhez hasonlók előtt szokás némán és letaglózva állni. A könyörtelen hajlamairól ismeretes rendező ezúttal arra kényszeríti nézőit, hogy több mint húsz percen keresztül, egy megszakítás nélküli beállításban kövessék egy otthon szülő anya, Martha (Vanessa Kirby) minden böfögését, sóhaját, nyögését és üvöltését.

Charlie Brooker és Annabel Jones áldokumentumfilmjének tanulsága, hogy 2020-at egy darabig hagynunk kellene békében nyugodni.

A kisebb nemzeti filmgyártók amerikai blockbusterekkel folytatott versengése nem ma kezdődött (bár izgalmas új fejlemény, hogy a Net­flixhez hasonló nagy streamingszolgáltatók lelkesen támogatják a kimondottan bizonyos országokhoz és nyelvekhez igazított tartalmak gyártását).

Sárga és piros kezeslábasba öltöztetett hősei kiforgatják a sarkaiból és a vagyonából Spanyolországot. Álex Pina sorozatai a gátlástalan mediterrán szentimentalizmust vegyítik őrült tempójú akciózással és gyilkos humorral.

A brazil dokumentumfilmes, Petra Costa legújabb munkája mintha figyelmeztetés volna minden lassanként populizmusba süllyedő állam számára.