Tévésorozat

Állatok

The North Water

Kritika

Ember embernek farkasa, a világ pokol, amelyben az emberek elkínzott lelkek és egymás kínzói is egyben – a pokol a másik ember, tehetnénk még hozzá.

Ezek a gondolatok adják Andrew Haigh sorozatának magvát, az első epizódot pedig Schopenhauer borús idézete nyitja meg. Ezek után nagyjából sejthetjük, mire számíthatunk. Az Ian McGuire 2016-os regényéből készült széria összességében meg is felel elvárásainknak, de brutalitásával és nyers naturalizmusával mégis újra és újra sokkolja a nézőt. Pedig láthattunk más ilyesmit: David Kajganich Terrorja és Steven Knight Tabuja is leszámolt a kifinomult, civilizált 19. századi Brit Birodalom képével.

A Volunteer nevű bálnavadászhajó 1859-ben elindul az északi sarkkör felé, gazdag bálnazsír- és szőrmezsákmány reményében. Az ilyen expedíciók már leáldozóban vannak – ezt tudja a hajó rovott múltú kapitánya (Stephen Grahamet az isten is erre a szerepre teremtette) és a pragmatikus tulajdonos is. Bálnavadásznak is csak a társadalom számkivetettjei állnak vagy olyanok, akiknek menekülniük kell múltjuk elől. A fedélzeten bőven találunk ilyen figurákat: a mesélő, Partick Sumner (Jack O’Connell) ifjú katonai sebész, akit egy balul elsült indiai küldetés kegyvesztetté és ópiumfüggővé tett, Henry Drax (Colin Farrell, akinek szinte látható a bűze) az amorális ösztönlény, akinek a tengerészlét normákon és szabályokon kívüli világa épp ideális, hogy kiélje állatias impulzusait, Cavendish (Sam Spruell), Drax csínytevésben hű cinkosa, aki csak egy fokkal kevésbé erkölcstelen cimborájánál, vagy a hallgatag, Swedenborg keresztény miszticizmusát követő dán szigonyos (Roland Møller).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.