Jancsó Miklós 100

Ismétlő órák

Film

1921. szeptember 27-én született Jancsó Miklós, a magyar mozgóképkultúra sokat vitatott főalakja. Legfőbb ideje, hogy utánanyúljunk, amíg nem távolodik túl messzire.

Radikális forma a radikális tartalom szolgálatában – hangzik az unásig ismételt axióma a jancsói életműről. Esetében a formalista jelző értelmezői vérmérséklettől függően lehet bók és sértés is. Jancsó mást jelent külföldön és Magyarországon, de érdekes módon lázas (igaz, más és más irányú) képzettársításokra késztet minden filmértőt. Tőlünk nyugatabbra az európai modernizmus szolgál fogódzóként, mifelénk pedig a magyar történelem kacskaringós útjai és kísérteties tükröződései.

 

A puszta börtön

Saját bevallása szerint is hatással volt rá Antonioni (az Oldás és kötésen Az éjszaka hatása fedezhető fel). Tőle a szélesvásznú kompozíciókat, a sivár és allegorikus tájakat, Bressontól a stilizált, jelzésértékű színészi játékot, a hangsúlyos hangkulisszát, Orson Wellestől a bonyolult kocsizásokat, a szofisztikáltan koreografált együtteseket leste el (bár ebben a musicalekre is hajaz, a Még kér a nép szinte szerzői musical saját szimbólumrendszerrel és hangzásvilággal, amely egyesíti a népdalokat, a zsoltárokat és a kommunista indulókat) – írja J. Hoberman a Film Comment című lapban. Persze Jancsó esetében nem egészen az Antonioni-féle lelki tájakról van szó, hiszen szereplői csoportokat, típusokat testesítenek meg (ebben Bressonnal osztozik), belső világuk, egyéniségük beleolvad a hullámzóan mozgó tömegbe. Gyakran meg is téveszti nézőjét, hiszen akit eleinte főhősnek hiszünk, meghal, visszahullik a tömegbe, elnyeli a puszta. Ha mégis kijelölt egy központi alakot, annak fejébe és lelkébe belesni lehetetlen volt. Ennek ellenére neki is megvoltak az olyan kedvelt, visszatérő színészei, mint Kozák András, Balázsovits Lajos, Cserhalmi György, vagy később Mucsi Zoltán és Scherer Péter. Persze csak azok, akik tudták kezelni hírhedt „Ne játssz!” instrukcióját, és el tudták viselni, hogy személyük bele fog simulni a nagy egészbe. Az a gyanúnk támadhat, mintha Jancsó nem szeretné az embereket, mintha lemondana az emberiségről, mely nem tanul, nem halad, csak menetel körbe-körbe és meg-megismétli a történelem hibáit. Bár néha azért nála is megcsillan a remény, főleg a korai munkáiban: az ellenségek még a nyelvi korlátok dacára is összebarátkozhatnak (Így jöttem), a gőgös, paraszti sorból kiemelkedett ifjú sebész megszelídülhet, még tud tanulni az öregektől és az apjától (Oldás és kötés).

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Nosztalgia nélkül

A kiállítás központi témája a vidéki Magyarország ikonikus épülete, a sátortetős és négyzetes alaprajzú, elsősorban a tömeges lakásigény kielégítésére szolgáló háztípus.

Bocs, idézet

Hogy előbb-utóbb filmen is megörökítik az alkalmazottaival, színésznőivel évtizedeken át következmények nélkül erőszakoskodó Harvey Weinstein bukását, az kezdettől nyilvánvaló volt.

Túlélték magukat

Kemény feladat egy még mindig népszerű, sikeres zenekar történetének négy évtizedéről írni, mert szinte lehetetlen elkerülni a sztori sztereotip állomásait: hogyan jutnak el a füstös pinceklubokból a teli arénákba a rock and roll életforma szokásos buktatóin keresztül, a fehér porból rakott dombokat megmászva.

Trójai ló a szív

A népszerű, már-már kultikus, felnőtteknek szóló rajzfilmsorozat, a BoJack Horseman alkotójának első novelláskötete egy tipo­grá­fiailag is kitűnő humoreszkkel kezdődik.

Mindenkibe szerelmes

Dave Grohl, a Foo Fighters hiperaktív frontembere a pandémia elején bepánikolt, hogy mit kezdjen a lekötetlen energiáival, és úgy határozott, könyvet ír az életéről. Története kétségkívül izgalmas: még tinédzserként lett a Scream nevű hardcore-punk zenekar tagja, majd belépett a Nirvanába.

Fiatalon Európában, öregen Afrikában

Jézus lekászálódik a feszületről, leül a kanapéra, szemben Diégane-nal. Ő egy szerer animista, aki hisz a jelenésekben, így nem ijedt, csak meglepett. Az Embernek Fia leveszi a szemére csúszott véres töviskoronát, és a szív szavával beszélve csillapítja a szenegáli srác gyilkos indulatait.

A fekete hús történetei

Havasréti József új regényéről a kiadója valamiért eltitkolta, hogy az egy trilógia záró része. (A két előzmény, a 2014-ben kiadott Űrérzékeny lelkek, és annak folytatása, a 2017-es Nem csak egy kaland.) Furcsa, Havasréti ugyanis folyton az előző könyvek szerep­lői­ről, az azokban leírt történésekről beszél; a főhőse, Rendes, rendre ilyesmin elmélkedik (régmúlt a mostban, most a régmúltban).

Hálásan köszöni

A szerző hatvanadik születésnapjára, a legutóbbi novellagyűjteménye után hét évvel megjelent kötet címe csalóka: nem a könyv hangulatára, csupán a többszörös kicsinyítő tükörként is felfogható negyedik novella (Peruvian Airlines) egyik mellékszereplőjére utal.

A lágerek szabadsága

Ez a könyv alighanem az idei év legnagyobb irodalmi meglepetése és szenzációja. A Kitelepítés Visky András első regénye, de több alkalommal is azt nyilatkozta a számos verseskötetet és drámát jegyző szerző, hogy minden eddigi munkája idevezetett.

Rosszkor, rossz helyen

Nem mondhatjuk, hogy szegényes vagy hiányos lenne a Tabán történetét feldolgozó irodalom, mégis van valami zavarba ejtő, amikor szóba kerül az egykori budai városrész. Főként Krúdy Gyula hangulatos leírásai adnak kapaszkodót, valamint a leginkább képregényeiről ismert Zórád Ernő festményei, amelyek (az alkotói szándék ellenére is) egy romantikus rezervátumot tárnak elénk. Olyan helyet, ahol a jó fröccs és a harmonikaszó legyőzi az egzisztenciális, a higiénés, és az egyéb, életminőséget jelentősen befolyásoló problémákat.