A folyamat nem kimondottan könyörtelen, de helyette meglehetősen részvétlen: a férfit tüzetesen átvizsgálják (a testét és a holmijait is), kifaggatják étkezési preferenciáiról, orvosi előzményeiről, sőt vallásáról is. A büntetés-végrehajtás világában meglehetősen tapasztalatlan férfinak éppolyan szürreális az élmény, mint az átlagos néző számára. Mark hamarosan találkozik tükörképével és inverzével, Eric McNallyvel (Stephen Graham), aki kirendelt börtönőreként lesz szigorú, de méltányos kísérője ebben az új világban, ahol mindent a hierarchia, az értelmetlen erőszak és a macsó erőfitogtatás ural. Markot sokkolja az új közeg, míg Eric évtizedeket töltött itt. Igaz, a rács másik oldalán.
McGovern lassan, fokozatosan vezeti be nézőjét a fiktív Craigmore börtön mikrokozmoszába, amely mellőzi a szokásos börtönfilmek és szériák bombasztikus konfliktusait és macsós auráját. Mark bűne sokáig homályban marad, hogy a cselekmény stratégiai pontjain még nagyobb dramaturgiai erővel üthesse arcul a nézőt, de ez a bűn teljesen hétköznapi. McGovern figurái hétköznapi emberek, akiket extrém körülmények közé sodor az élet. Markot, a tanárt az alkoholizmusa teszi gyilkossá, Ericet pedig a fia iránti szeretete teszi sebezhetővé és megvesztegethetővé. Ezeknek a mindennapi, esendő alakoknak a segítségével tárul fel lassan egy beteg, funkcióját betölteni képtelen állami intézményrendszer, amelynek eredeti célja a rehabilitáció volna, de még mélyebbre taszítja az elítélteket. A kinti alvilág struktúrái zavartalanul működnek belül is, és ez ellen a rendszer alkalmazottai nem tudnak vagy nem is akarnak tenni. Esetleg még együtt is működnek. A kölcsönös szívességek és az ezek elmaradását követő megtorlások hálójába pedig mindenki belekerül végül – még az olyan békés és puha tenyerű férfiak is, mint Mark. McGovern remek egyensúlyt tart a „nagy struktúrák” és a személyes drámák bemutatása között. A szélesebb perspektíva megóv attól, hogy a börtönrendszert egy csoport rossz útra tévedt vagy peches ember magánügyének lássuk, az intimebb kislátószög pedig elveszi a rendszerkritikus üzenet agitpropos élét, amitől a sorozat hideg és szenvtelen maradna.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
