Tévétorrent

Odalent, a fenéken

Time

Kritika

Jimmy McGovern és a BBC háromrészes drámasorozata nem bíbelődik sokat az expozícióval: egyből behajítja nézőjét az addig büntetlen előéletű Mark Cobden (Sean Bean) börtönfelvételi procedúrájába.

A folyamat nem kimondottan könyörtelen, de helyette meglehetősen részvétlen: a férfit tüzetesen átvizsgálják (a testét és a holmijait is), kifaggatják étkezési preferenciáiról, orvosi előzményeiről, sőt vallásáról is. A büntetés-végrehajtás világában meglehetősen tapasztalatlan férfinak éppolyan szürreális az élmény, mint az átlagos néző számára. Mark hamarosan találkozik tükörképével és inverzével, Eric McNallyvel (Stephen Graham), aki kirendelt börtönőreként lesz szigorú, de méltányos kísérője ebben az új világban, ahol mindent a hierarchia, az értelmetlen erőszak és a macsó erőfitogtatás ural. Markot sokkolja az új közeg, míg Eric évtizedeket töltött itt. Igaz, a rács másik oldalán.

McGovern lassan, fokozatosan vezeti be nézőjét a fiktív Craigmore börtön mikrokozmoszába, amely mellőzi a szokásos börtönfilmek és szériák bombasztikus konfliktusait és macsós auráját. Mark bűne sokáig homályban marad, hogy a cselekmény stratégiai pontjain még nagyobb dramaturgiai erővel üthesse arcul a nézőt, de ez a bűn teljesen hétköznapi. McGovern figurái hétköznapi emberek, akiket extrém körülmények közé sodor az élet. Markot, a tanárt az alkoholizmusa teszi gyilkossá, Ericet pedig a fia iránti szeretete teszi sebezhetővé és megvesztegethetővé. Ezeknek a mindennapi, esendő alakoknak a segítségével tárul fel lassan egy beteg, funkcióját betölteni képtelen állami intézményrendszer, amelynek eredeti célja a rehabilitáció volna, de még mélyebbre taszítja az elítélteket. A kinti alvilág struktúrái zavartalanul működnek belül is, és ez ellen a rendszer alkalmazottai nem tudnak vagy nem is akarnak tenni. Esetleg még együtt is működnek. A kölcsönös szívességek és az ezek elmaradását követő megtorlások hálójába pedig mindenki belekerül végül – még az olyan békés és puha tenyerű férfiak is, mint Mark. McGovern remek egyensúlyt tart a „nagy struktúrák” és a személyes drámák bemutatása között. A szélesebb perspektíva megóv attól, hogy a börtönrendszert egy csoport rossz útra tévedt vagy peches ember magánügyének lássuk, az intimebb kislátószög pedig elveszi a rendszerkritikus üzenet agitpropos élét, amitől a sorozat hideg és szenvtelen maradna.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.