Tévétorrent

Odalent, a fenéken

Time

Kritika

Jimmy McGovern és a BBC háromrészes drámasorozata nem bíbelődik sokat az expozícióval: egyből behajítja nézőjét az addig büntetlen előéletű Mark Cobden (Sean Bean) börtönfelvételi procedúrájába.

A folyamat nem kimondottan könyörtelen, de helyette meglehetősen részvétlen: a férfit tüzetesen átvizsgálják (a testét és a holmijait is), kifaggatják étkezési preferenciáiról, orvosi előzményeiről, sőt vallásáról is. A büntetés-végrehajtás világában meglehetősen tapasztalatlan férfinak éppolyan szürreális az élmény, mint az átlagos néző számára. Mark hamarosan találkozik tükörképével és inverzével, Eric McNallyvel (Stephen Graham), aki kirendelt börtönőreként lesz szigorú, de méltányos kísérője ebben az új világban, ahol mindent a hierarchia, az értelmetlen erőszak és a macsó erőfitogtatás ural. Markot sokkolja az új közeg, míg Eric évtizedeket töltött itt. Igaz, a rács másik oldalán.

McGovern lassan, fokozatosan vezeti be nézőjét a fiktív Craigmore börtön mikrokozmoszába, amely mellőzi a szokásos börtönfilmek és szériák bombasztikus konfliktusait és macsós auráját. Mark bűne sokáig homályban marad, hogy a cselekmény stratégiai pontjain még nagyobb dramaturgiai erővel üthesse arcul a nézőt, de ez a bűn teljesen hétköznapi. McGovern figurái hétköznapi emberek, akiket extrém körülmények közé sodor az élet. Markot, a tanárt az alkoholizmusa teszi gyilkossá, Ericet pedig a fia iránti szeretete teszi sebezhetővé és megvesztegethetővé. Ezeknek a mindennapi, esendő alakoknak a segítségével tárul fel lassan egy beteg, funkcióját betölteni képtelen állami intézményrendszer, amelynek eredeti célja a rehabilitáció volna, de még mélyebbre taszítja az elítélteket. A kinti alvilág struktúrái zavartalanul működnek belül is, és ez ellen a rendszer alkalmazottai nem tudnak vagy nem is akarnak tenni. Esetleg még együtt is működnek. A kölcsönös szívességek és az ezek elmaradását követő megtorlások hálójába pedig mindenki belekerül végül – még az olyan békés és puha tenyerű férfiak is, mint Mark. McGovern remek egyensúlyt tart a „nagy struktúrák” és a személyes drámák bemutatása között. A szélesebb perspektíva megóv attól, hogy a börtönrendszert egy csoport rossz útra tévedt vagy peches ember magánügyének lássuk, az intimebb kislátószög pedig elveszi a rendszerkritikus üzenet agitpropos élét, amitől a sorozat hideg és szenvtelen maradna.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.