Tévétorrent

Odalent, a fenéken

Time

Kritika

Jimmy McGovern és a BBC háromrészes drámasorozata nem bíbelődik sokat az expozícióval: egyből behajítja nézőjét az addig büntetlen előéletű Mark Cobden (Sean Bean) börtönfelvételi procedúrájába.

A folyamat nem kimondottan könyörtelen, de helyette meglehetősen részvétlen: a férfit tüzetesen átvizsgálják (a testét és a holmijait is), kifaggatják étkezési preferenciáiról, orvosi előzményeiről, sőt vallásáról is. A büntetés-végrehajtás világában meglehetősen tapasztalatlan férfinak éppolyan szürreális az élmény, mint az átlagos néző számára. Mark hamarosan találkozik tükörképével és inverzével, Eric McNallyvel (Stephen Graham), aki kirendelt börtönőreként lesz szigorú, de méltányos kísérője ebben az új világban, ahol mindent a hierarchia, az értelmetlen erőszak és a macsó erőfitogtatás ural. Markot sokkolja az új közeg, míg Eric évtizedeket töltött itt. Igaz, a rács másik oldalán.

McGovern lassan, fokozatosan vezeti be nézőjét a fiktív Craigmore börtön mikrokozmoszába, amely mellőzi a szokásos börtönfilmek és szériák bombasztikus konfliktusait és macsós auráját. Mark bűne sokáig homályban marad, hogy a cselekmény stratégiai pontjain még nagyobb dramaturgiai erővel üthesse arcul a nézőt, de ez a bűn teljesen hétköznapi. McGovern figurái hétköznapi emberek, akiket extrém körülmények közé sodor az élet. Markot, a tanárt az alkoholizmusa teszi gyilkossá, Ericet pedig a fia iránti szeretete teszi sebezhetővé és megvesztegethetővé. Ezeknek a mindennapi, esendő alakoknak a segítségével tárul fel lassan egy beteg, funkcióját betölteni képtelen állami intézményrendszer, amelynek eredeti célja a rehabilitáció volna, de még mélyebbre taszítja az elítélteket. A kinti alvilág struktúrái zavartalanul működnek belül is, és ez ellen a rendszer alkalmazottai nem tudnak vagy nem is akarnak tenni. Esetleg még együtt is működnek. A kölcsönös szívességek és az ezek elmaradását követő megtorlások hálójába pedig mindenki belekerül végül – még az olyan békés és puha tenyerű férfiak is, mint Mark. McGovern remek egyensúlyt tart a „nagy struktúrák” és a személyes drámák bemutatása között. A szélesebb perspektíva megóv attól, hogy a börtönrendszert egy csoport rossz útra tévedt vagy peches ember magánügyének lássuk, az intimebb kislátószög pedig elveszi a rendszerkritikus üzenet agitpropos élét, amitől a sorozat hideg és szenvtelen maradna.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Két tüntetés Magyarországon

Internetes tartalomgyártók egy csoportja szervezett tüntetést két héttel ezelőtt pénteken a Hősök terére. A rendezvényen nagyszámú érdeklődő, úgymond tüntető jelent meg, egyes becslések szerint 50 ezren voltak, mások 150 ezresre saccolták a tömeget, nem tudjuk pontosan, a számláló a mai napig pörög, s nem is fogja abbahagyni, míg egy új követőt, feliratkozót is fial. Tény viszont, ami tény, az utóbbi évek legnépesebb tiltakozó megmozdulásáról van szó.

Te(l)jes kanna

A múlt évadban egy szombathelyi előadás, a Horváth Csaba rendezte Kivilágos kivirradtig nyerte el a legjobb előadás és a legjobb rendezés díját a Színházi Kritikusok Céhétől.

Olvasó kerestetik

Miközben tudjuk, milyen nehézségekkel küzdenek mind a független, mind a kőszínházi társulatok, talán nem az a színházi szféra legnagyobb kérdése, hogy olvasnak-e még az emberek leírt drámaszövegeket.

„Mintha a saját családjukról szólna”

Alföldi Róbert rendezésében mutatták be ősszel a Radnóti Színházban a 3tél című darabját, amelyet korábban London és Zágráb mellett Tokióban is nagy sikerrel játszottak. A szerzővel történelem és politika összefüggéseiről, személyes kötődésről és az állandó kívülállóság érzéséről is beszélgettünk.

Mindent a szemnek

Védi-e szerzői jog a látványtervezőket? A törvény betűje szerint akár védhetné, de a gyakorlatban ezt nehéz érvényesíteni, és jogdíjra csak nagyon ritkán tarthatnak számot a díszlet- és jelmeztervezők. Két szakmabelivel, Nagy Fruzsinával és Egyed Zoltánnal beszéltünk a kérdésről.

„Valami furcsa kereszt”

Júliustól Csató Kata lesz a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója. Az eddig szabadúszóként dolgozó alkotót a ma kivételszámba menő, szakmai szempontokon alapuló pályázat mellett a tervei­ről és arról is kérdeztük, miért távolodott el a Freeszfétől.

Színjátékkal leplezett hátraarc

Az Országgyűlés hétfőn ratifikálta Svédország NATO-tagságát, előtte pedig Ulf Kristersson kisegítette Orbán Viktort az egyre kínosabb másfél éves színjáték lezárásában. A gyorsan aláírt katonai megállapodások jó ideje a fiókban heverhettek, azaz nem új fejlemények, mint azt a propaganda sulykolja.

Európai választások, hazai tétek

Az elmúlt hetekben a magyar politika a K. Endrének adott elnöki kegyelem, majd Novák Katalin lemondása körül forgott. A történtek jelentőségéhez nem fér kétség: a mélyen megosztott magyar társadalomban szinte páratlan, hogy olyan ügy foglalkoztassa a közéletet, amelynek megítélése tömegek számára nem pártpolitikai kérdés.

„Nem elég a János bácsikat lecserélni”

Egy megismételt kutatás szerint a gyermekbántalmazásért kiszabott büntetések összességükben tovább enyhültek, és a felderített esetek száma is több mint a felére csökkent. És többnyire továbbra sem az agresszort emelik ki a családból, sokkal inkább a gyermekeket.

 

Káderhiány

Kemény, az aljasságtól sem mentes lejárató kampányokra számítanak ellenzéki polgármesterek. A Fidesz imázsát sok más ügy mellett a kegyelmi botrány is megtépázta, és az is látszik, hogy számos helyen nem sikerült a kormánypárti csapatoknak újraszer­vezni magukat 2019 után.