Berija pünkösdi királysága követte Sztálin halálát
Nagyjából ugyanott tart most a világ és Oroszország, ahol hetven évvel ezelőtt – 1953-ban - mondta lapunknak adott interjújában Szilágyi Ákos, a korszak kutatója.
Nagyjából ugyanott tart most a világ és Oroszország, ahol hetven évvel ezelőtt – 1953-ban - mondta lapunknak adott interjújában Szilágyi Ákos, a korszak kutatója.
Néha egy könyv előtörténete legalább annyira regényes, mint a benne szereplő művek születése: kétségtelenül ez a helyzet a Karaffa című kortárs drámagyűjteménnyel, amelynek valamennyi darabja ugyanattól a kályhától indul. Az ősforrás az idén 200 éve született Petőfi Sándor rövidre szabott életének utolsó heteiben készült Caraffa című drámatöredéke.
Az új évezred egyik legpusztítóbb földrengése sújtotta Törökország déli és Szíria északi tartományait. Egy héttel a katasztrófa után már csak minimális az esély arra, hogy bárkit élve mentsenek ki a romok alól. A téli időjárás sem javítja a mentési munkálatok esélyeit.
Közelmúltunk egyik legfájdalmasabb kudarca volt Magyarország 1944. októberi sikertelen kiugrási kísérlete a náci Németország szövetségi rendszeréből. Ungváry Krisztián történész új, óriási levéltári forrásanyagot és számos memoárt feldolgozó könyvében rendkívüli alapossággal, krimiszerű izgalmak kíséretében, szinte percről percre rekonstruálja, hogy mik voltak a kiugrási kísérlet előzményei, és miért vallott kudarcot Horthy és közvetlen híveinek próbálkozása.
Az elektromos járművek elterjedése korántsem jelent tökéletes orvosságot a közúti közlekedés okozta környezeti problémákra és a globális klímaválságra. Az akkumulátorok gyártásának, felhasználásának és újrahasznosításának súlyos társadalmi és környezeti költségei vannak – ezeket vesszük most számba.
Különös karrier ért véget Tom Verlaine halálával: egy nagyszerű gitáros-énekes távozott, aki eredetileg nem akart gitárt venni a kezébe.
Idén nyáron köztársasági elnöki és parlamenti választások lesznek Törökországban. A több ezer ember halálát okozó természeti katasztrófa nyilván fontos részét alkotja majd a kampánynak.
Magyarországon az idei tél – eddig – határozottan melegebb volt a sokévi átlagnál. Utánanéztünk, hogy miért alakult ez így, s mi várható.
Az utókor korántsem elfogulatlan emlékezetében Horthy Miklós zömmel Magyarország kormányzójaként él, aki többnyire fess altengernagyi egyenruhában feszít, esetleg fehér lován léptet. Tette is mindezt 24 és fél éven keresztül, egy tengerrel nem bíró ország („király nélküli királyság”) államfőjeként.