Mi állíthatja meg a gyilkos porviharokat?

Ki mint vet

Tudomány

A márciusi gyilkos porviharok kapcsán ismét előtérbe került a termőföld eróziójának kérdése. Vajon létezik fenntartható mezőgazdaság a talaj forgatása nélkül is?

A március 11-i tömegbaleset okozójaként többnyire a porvihart tüntetik fel, ám ez a megfogalmazás elfedi az esemény valódi jellegét. Az adott napon ugyanis a még éjszaka feltámadt tartósan viharos erejű szél a művelés alatt álló termőtalaj felső rétegét kapta fel és röpítette tovább. Tehát nem holmi sivatagi por okozta a látástávolságot szinte nullára csökkentő, szemet-orrot-arcot, járműveket beterítő jelenséget, hanem a humuszban gazdag termőföld. Ráadásul nem is csak ezen az egyetlen ponton tapasztalták ugyanezt a jelenséget, hanem az amúgy is szélcsatornának számító (így például az éppen átalakuló szélenergia-stratégiában is kiemelten számításba vett) Észak-Dunántúlon sokfelé.

A baleset helyszínének környékén a porviharok nyersanyagaként szóba került egy kiterjedt ipari parki beruházás is (Zsámbék határában), de már csak a kiterjedtségük miatt is nagyobb arányban illetheti gyanú azokat a területeket, amelyek (mint a magyarországi termőföldek túlnyomó többsége) még hagyományos, a talaj rendszeres forgatásával, szántással, boronálással együtt járó művelés alatt állnak. Az elsődleges tanúvallomások is egy olyan, az autópályához közel, ráadásul szélirányban fekvő szántóföldről szólnak, amelyet éppen a szélvihart megelőzően boronáltak. Így a szél által könnyen felkapható réteg alakult ki, lévén a talaj felső része már alaposan kiszáradt. A konkrét eset elemzéséhez hozzátartozik, hogy ebben az időszakban aszályról egyáltalán nem beszélhettünk – köszönhetően az átlagnál csapadékosabb decembernek, januárnak. Március első harmadára a talaj felső – legalább 20 centiméteres – rétege, legalábbis a még ősszel felszántott és fedetlenül hagyott mezőgazdasági földeken alaposan kiszáradt, s ha ezt talajműveléssel továbbporítják, könnyebb dolga van a szélnek. Ez pedig nem csak életveszélyes helyzeteket teremthet, de alaposan hozzá is járul a termőföld eróziójához (deflációjához).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.