„Ellenőrzésük alatt”

Takács Tibor történész az államilag felügyelt popzene évtizedeiről

A magyar popzene már az érett kádári pártállamban is rendkívüli módon érdekelte a kultúra irányítóit, s oda­figyelt az állambiztonság is. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa, a téma kiváló kutatója idézi fel a kor erkölcseit.

Magyar Narancs: A magyarországi rockzenét különös figyelem övezte a hetvenes–nyolcvanas években: a párt, a Kommunista Ifjúsági Szövetség – a KISZ – éppúgy foglalkoztak e területtel, mint maga a popipar, a lemezkiadó vezetői, közöttük a magyar pop pápájának is nevezett Erdős Péter. Tudjuk, hogy utóbbi minek köszönhette a kivételes helyzetét?

Takács Tibor: Erdős a pozíciójából adódóan vált „popcézárrá”. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, azaz az MHV könnyűzenéért felelős vezetőjeként rendkívül nagy hatalommal bírt a területen. Kicsit leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy a hetvenes–nyolcvanas években gyakorlatilag ő döntötte el, kinek jelenhet meg lemeze.

MN: Közben a belső elhárítás, a Belügyminisztérium (BM) III/III-as csoportfőnöksége is megfigyelte a zenészeket és közönségüket. A titkosszolgálat és az állami popipar vezetői között milyen volt az információáramlás?

TT: A kapcsolat úgy működött, mint mindenhol máshol. Az állambiztonságnak megvolt a saját feladata, és ehhez megfelelő eszközöket keresett. Alapvetően hálózati személyeket szerveztek be az ott működő emberek, fiatalok, zenészek, koncertekre járók közül. És akadtak olyanok is, akiket nem kellett beszervezni, hanem hivatalból működtek együtt; jó eséllyel Erdős Péter is ilyen hivatalos kapcsolat volt. Ennek értelmében a vezető beosztásban lévő emberekkel is tartották a kapcsolatot, időről időre felkereshette őket a belügyi összekötő. A könnyűzene, illetve az MHV területén ez Végvári József volt, aki szivárogtatóként vált hírhedtté az 1990. eleji Dunagate-ügy idején. Az állambiztonsági szervek munkája során sorra keletkeztek az iratok, bár ezek sokszor öncélúnak tűnnek. Létezett egy bevett tájékoztatási rendszer, a napi operatív információs rendszer 1979-től, amellyel a fontosabb dolgokat naponta jelentették. Ezek kerültek a BM vezetéséhez. Az igazán lényeges ügyek pedig kikerültek az állambiztonságtól – nyilván nem a pontos forrás megjelölésével. Közismert példa, hogy Aczél György és Harangozó Szilveszter (a belső elhárítás egyik legfontosabb irányítója, 1985-től a teljes III. főcsoportfőnökség vezetője – B. Z.) között volt ilyen munkakapcsolat évtizedeken át. És valószínű – mert nem lehet százszázalékosan kijelenteni –, hogy ilyenfajta kapcsolat volt az állambiztonság és az MHV vezetése, Erdős Péter között is. Az bizonyos, hogy hivatalos kapcsolatként tartották nyilván, és ilyen minőségében nemcsak adott, hanem minden jel szerint kapott is információkat, például fényképeket, dalszövegeket.

MN: Talán nem is kellett feltétlenül ebből tájékozódni. Volt olyan ügynök, aki onnan tudott meg sok mindent az „újhullámos” – tűrt/tiltott – zenei világról, hogy a jelentéseihez elolvasott néhány cikket a Magyar Ifjúság című hetilapban.

TT: Szőnyei Tamás vette észre jó pár évvel ezelőtt, a kutatásai során, hogy a saját cikkét látja viszont egy ügynökjelentésben, amelyet az elhíresült Dalos fedőnevű ügy­nök adott. Nyilván Dalos nem mozgott „újhullámos” körökben, tehát ha tőle kértek erről információt, kénytelen volt újságot olvasni. Adott esetben azonban valószínűbb, hogy a tartótisztje írta ezeket a jelentéseket, és ő olvasott utána a témának. Mindezt azért tette, hogy legyen nyoma annak, hogy megfelelően működik az ügynöke: beszerveztük, tartjuk vele a kapcsolatot, rendszeresen jelent.