Az interjú a Takács Tiborral hasonló témában készült beszélgetés folytatása. Első része a Magyar Narancs 2023. április 13-i számában olvasható.
magyarnarancs.hu: Aki ismeri, vagy találkozott a CPg szövegvilágával, az joggal gondolhatja úgy, hogy Erdős Péternek, a magyar popzene akkori „cézárjának” az a szám hívta fel a figyelmét a zenekarra, amely a magyar poptörténet egyik legdurvább diss trackje (vagyis olyan dala, amiben személyében céloznak meg valakit). Ha mást nem is, a dal refrénjét („Erdős Péter kurva anyád!”) mindenki ismeri a CPg-től.
Takács Tibor: Valószínű, hogy ez különösen alkalmassá tette őket arra, hogy Erdős Péter (akkoriban a monopolhelyzetben lévő Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 〈MHV〉 popzenéért felelős vezetője – a szerk.) pont őket pécézze ki, illetve, hogy a CPg legyen az állami erőszakszervezetek célpontja. E téma kapcsán el szoktam mondani, hogy egy punkegyüttestől szofisztikált, finomkodó közlést nem is lehet elvárni. De arra azért fel kell hívni a figyelmet, hogy itt sem kijelentő módot használnak: azt éneklik, hogy „úgy szeretném”. A számaik szövegei nagyon egyértelműnek meg direktnek tűnnek, de közben a vizsgálati anyagban, a nyomozás során is, de még a bíróságon is gyakorlatilag folyamatosan arról kérdezik a tagokat és a tanúkat, hogy mit is jelentenek tulajdonképpen a szövegeik. És még az ítéletben is benne van, hogy a szövegeik allegorikusak, meg hogy metaforákban fejezték ki a kommunistaellenes dolgaikat – némely nekik tulajdonított szövegfordulat pedig nem is volt benne az eredeti számban, csak a közönség ordította be, költötte hozzá (pl. az elhíresült „Rohadt büdös kommunista banda, miért nincsenek ezek felakasztva” kezdetű strófa az Áll egy ifjú élmunkás a téren című számban). Ennek kapcsán írta egykor a szamizdat Beszélőbe Solt Ottília: gyakorlatilag allegóriák meg metaforák miatt ítélnek el fiatalokat.
magyarnarancs.hu: Van egy csodálatos motívuma az egész sztoriban, ezt a kutatásaid során végig is követted. Hogyan lesz az Erdős által sokszor emlegetett, teljesen alaptalan csirkedarálásos sztoriból (amivel a Beatricét vádolta) idővel valóság, hogyan valósul meg egy másik formában, meg hogyan kerül be aztán ez még periratokba is?
TT: Ez egy makacs legenda, és végighúzódik a Kádár-kori rockzene utolsó évtizedének történetén. 1981-ben zajlott egy „szakmai” vita, aminek a felvétele látható a videomegosztókon is (a Partizán egyik, Laki Gergely által készített filmjében). Ez az MHV monopóliuma és hasonló, Erdős számára kényes témák körül zajlott – például miért nincs, vagy miért nem lehetett, esetleg hogyan lehet még a Beatricének nagylemeze. Ekkor Erdős sok mindent felhozott saját álláspontja védelmében, így ott említette meg azt is, előfordult olyan eset is, hogy egy koncerten kiscsirkéket daráltak, és folyt a vér – és nekünk tényleg ezt kéne támogatni? Tény, hogy ezt konkrétan nem a Beatricéről állítja – kár, hogy a vita azon a ponton a Beatricéről szólt. Ez a történet e ponttól kezdve így terjedt el. Akkoriban lehettem 6-7 éves, és nekem is így volt meg, én is onnan tudtam, hogy Beatrice az, akiknek az az ügye volt a kiscsirkékkel, édesanyámtól is azt hallottam: Úristen, hát kiscsirkéket darálnak le a Beatrice-koncerten! 1981-ben a tatai tanácskozáson (aminek a felvételét szintén meg lehet nézni), szintén előkerült ez a vándormotívum, mert Presser Gábor a felszólalásában, ahol ezt ő „nyúldarálásnak” mondja, cáfolta a megtörténtét. Valószínű, hogy a tanácskozáson résztvevő elvtársak valamikor felemlegették a beszélgetés során, és Pressernek jellemző módon erre kellett reagálnia. 1983 márciusában aztán a XV. kerületi, Kozák téri CPg-koncerten a közönség valóban széttépett egy csirkét (előtte a zenészek elvágták a torkát). Erdős erre kijelentette: íme, a bizonyíték arra, amit ő évekkel korábban állított!
magyarnarancs.hu: Hogyan történt mégis a hírhedt csirkeölés 1983-ban a Kozák téren?
TT: 1983 márciusában a CPg tagjai vittek egy csirkét a színpadra, merthogy volt egy olyan tervük, hogy csirkeólat rendeznek be a színpadon. Ebből annyi valósult meg, hogy az albérletükből elhozták engedély nélkül a háziak egyik csirkéjét, kikötötték a színpadon az állványhoz, majd – későbbi elmondásuk szerint – a felhergelt közönség egyre inkább kapkodott a csirke után.
Úgy tűnt, hogy itt most szét akarják tépni, és akkor – állításuk szerint irgalomból – inkább levágták (a fényképek alapján maga Haska Béla énekes, koncert közben, ügyetlen kézzel – a szerk.), és aztán már a kivérzett szárnyas holt tetemét adták oda a közönségnek, amit azután ők szaggattak szét.
Erről több fotó is készült, maga Bánkuti András fotóriporter is csinált egy sorozatot róla, abban is része, vagy abban is láthatók kezek. Ezt utána lefoglalta a rendőrség, eljut a nyomozóhatóságokhoz, az esetnek híre megy. Az állambiztonság ügynökei is jelentik, hogy széttépték a koncerten a szárnyast, ők már csirkeáldozatról beszélnek. Az eset híre eljut Erdőshöz is, aki jelenti Aczél Györgynek és még ki tudja kinek.
Az a szép ebben, hogy elhangzanak olyan vélemények is, igazából a CPg tagjai, de még inkább a tyúk vérét szomjazó közönség számára éppen Erdős adta az ötletet az általa terjesztett legendával, amely szerint a Beatrice darálta a kiscsirkéket. Amikor a KISZ-ből eme ügy kapcsán levelet írnak Aczélnak, abban is megpróbálják Erdősre kenni a dolgot: ebben is volt némi csúsztatás, meg egy kis manipuláció, elvégre tőlük se volt ez idegen. A hatóságoknak persze jól jött ez a színpadi csirkeölés, de igazából az az érdekes, ahogy később Erdős interpretálta az esetet. Sebők Jánossal, Nagy Feróval (Friderikusz Sándor moderálása mellett) vitatkozva már úgy emlékezett, a megvádolt zenészek tagadták, hogy csirkedarálás történt volna. Én soha nem is mondtam, állítja itt Erdős, hogy ezt a Beatrice csinálta, és végül lám, most előkerült a bizonyíték! Eszméletlen logika érvényesül Erdős szavaiban: 1980-81-ben tett egy kijelentést valakikről, 1983-ban teljesen mások nem is ledarálnak, hanem széttépnek egy csirkét, és íme, ez bizonyítja, hogy amit évekkel korábban mondott, az igaz!
magyarnarancs.hu: A CPg-ügynek meg általában a magyar punkpereknek nagyon sajátos utóélete volt. A hivatalos sajtóban megjelent beszámolók igen szűkszavúak, lakonikusak, viszont az ellenzéki szamizdat sajtó folyamatosan kommentálta az eljárást, menet közben és utólag is írtak róla, és a mai olvasó számára is egyértelmű, mennyire megosztotta ez az eset még a Hírmondó, illetve a Beszélő szerzőit is.
TT: Igen, a szamizdat újságok '82-ben is figyeltek erre, amikor még Benkő Zoltán („Güzü”) gitárosnak volt egy szegedi ügye. Később tudósítottak a CPg elleni perről; a szerzők közül többen a rendszer üldözötteinek tartották őket, de akadtak olyanok is az ellenzékben, akik számára egész egyszerűen büdös volt ez az egész. A koncerteken tapasztalható vadság nem mindenkinek fért bele a kifinomult értelmiségi lelkivilágába. Akadtak, akik kifejezetten egyetértettek Erdőssel abban, hogy nem tartják megfelelőnek ezt a fajta viselkedést, és úgy gondolták, hogy még egy eszményi, liberális demokráciában is üldözni kell az ilyen jellegű dolgokat. Mások meg azt mondták, hogy ha a diktatúra üldöz valakit a művészi önkifejezés, a szólásszabadság gyakorlásáért, a nonkonformista viselkedésmódért, akkor velük szolidárisnak kell lenni. Akad egy olyan megközelítése a kérdésnek, amelyet ma sem lehet figyelmen kívül hagyni: ez pedig a társadalmi vagy osztálydimenzió. Kis János évekkel később mutatott rá egy más ügy kapcsán, hogy amikor a munkásokkal foglalkoznak a szamizdat újságban, akkor az mindig a kevesek ügye. Ezzel a főleg értelmiségi ellenzéki közeg nem nagyon törődik, vagy nem tartja annyira fontosnak. Kis példaként hozta fel, hogy amikor a CPg-ről írtak, akkor nagyon sok (végül meg nem jelentetett) olvasói levelet kaptak arról, hogy miért kell ezekkel foglalkozni. Elvégre ez nem a mi ügyünk! Ez ráerősít arra a vélekedésre, hogy ha értelmiségi szülők gyerekeit hurcolják meg, nagyobb nyilvánosságot fog kapni, mintha néhány „szegedi proligyereké”. A punknak eleve volt egy ilyen értelmiségi olvasata is: ez valami erőszakos, fasisztoid vagy anarchista, szélsőbaloldali vagy szélsőjobboldali, tehát „nem normális”. Nem kellett a rendszer támogatójának lenni ahhoz, hogy egy értelmiségi így viszonyuljon ehhez a jelenséghez.
magyarnarancs.hu: Milyen volt az utóélete ezeknek a punkügyeknek? Ahogy visszaemlékszem, a nagyobb nyilvánosságban gyorsan feledésbe merült, legfeljebb a punkszcénában, az újhullámos-alternatív zenei közegben emlegették sokáig. Néhány év múlva pedig már mások, főleg a szkinhedek kéretlenül is vállalták a CPg-örökséget.
TT: A punk eleve szűk körben hatott, szubkulturális jelenség volt. Már akkoriban is többen szóba hozták, hogy a széles nyilvánosságban igazából Erdős Péter révén lett egyáltalán ügy belőle – társadalmi problémának nem is mondanám, mert olyan óriási nagy vihart nem kavart. A hatalom is úgy állt hozzá, hogy nem kell ebből nagy ügyet csinálni. A KB-titkárság, a pártvezetés hozott olyan határozatot, hogy tiltani azt kell, ami arra „érdemes”. Erdős cikkére válaszoljon a KISZ KB művelődési osztálya, meg még megengedik Erdős Péternek is, hogy viszont válaszoljon, illetve Sebők is válaszolhatott a Kritikában, és a vita le is zárult. Valószínűleg ez a nagy hallgatás is közrejátszott abban, hogy a CPg-ről elterjedt, hogy „cigánypusztító” szövegeik vannak, meg ők éneklik a Cigánymentes övezet című számot (ami valójában a szkinhed-pionír Mos-oi száma). A CPg akkor, amikor róla szólt a történet, vagyis amikor még aktív volt, vagy amikor a tagjai ellen zajlott a per, gyakorlatilag nem jelent meg a nyilvánosságban.
A nevük szélesebb körben akkor jelenik meg az „első” nyilvánosságban a nyolcvanas évek végétől, amikor már afféle szkinhed-kontextusban emlegetik őket. Ezért rögzülhetett szélesebb körben is az a tévhit, hogy a nevük Cigánypusztító galerit jelent.
magyarnarancs.hu: Tehát már az elején összecsúsztatták az egyaránt hatósági-bírósági eljárás alá vont két zenekar szövegvilágát, CPg-ét, meg a cigánymentes övezetről és a bevándorlók haláláról daloló Mos-oiét?
TT: Azokat, akik akkor benne voltak abban a szcénában, nyilván nem lehetett megvezetni. De hát CPg-koncertre viszonylag kevesen jártak, és a pár éves fennállásuk alatt is kevés fellépésük volt. A Mos-oi az elítélésig mindössze egy koncertet adott, mégpedig az óbudai Mozaik Klubban.
A könyvemben is próbáltam felfejteni ennek az utóéletnek a hátterét. Erdős Péter sosem állította, hogy a CPg énekelt cigánymentes övezetről. A sajtóban akkoriban, tehát 1983-84-ben ez így nem is jelent meg. De közben Erdős egyazon jelenségnek tartotta, egylényegűnek gondolta a Beatricetől kezdve a CPg-ig, Mos-oi-ig ezt az egész zenei univerzumot, amelynek a közös jellemzője az volt, hogy nem támogatta őket a hatalom, üzletileg pedig haszontalannak tűntek. Ezeket a zenekarokat össze is mosta, de legalábbis semmit nem tett azért, hogy ne mosódjanak egybe. A sajtóban csupán az 1980-as évek végén, 1987-ben jelent meg az első olyan cikk a Dunántúli Naplóban, amelyben a CPg-t cigánypusztító gárdaként vagy galeriként emlegetik. Később Szántó Gábor újságíró a szkinhedekről szóló írásaiban, könyvében már így oldja fel a rövidítést, és egyértelműen CPg-dalszövegnek írja le a Cigánymentes övezetet, de sok mást is. Valószínűleg a sokszorosan átmásolt és mindig újrafeliratozott kazetták is hozzájárultak a félreértéshez – a Mozaik klubos koncert (amelyen a két zenekar egymás után lépett fel) anyaga egy kazettán terjedt, és az adott hangminőség miatt amúgy sem lehetett kivenni, melyik számot ki énekli.
magyarnarancs.hu: Akkor itt szó sincs holmi tudatos állambiztonsági diverzióról, diszkreditálási, kiszorítási akcióról?
TT: Amikor elkezdtem a CPg-ügyről szóló könyvön dolgozni, akkor ennek is utánajártam. Abban reménykedtem, hogy sikerül találni egy ilyen hatalmi mestertervet, bizonyítékot arra, hogy ezt valahol konkrétan kitalálták, hogy diszkreditálják, kiszorítsák őket. De ennek nyomát nem találtam. Amitől persze a CPg diszkreditálása nem lesz kevésbé szomorú történet.
(Címlapképünkön: a CPg zenekar tagjai. Forrás: YouTube)
