Korai, kissé még szertelen, de éppen ezért friss és eleven darabjaikból állt össze első, 1991-es cím nélküli (sárgászöld borítójú) albumuk, míg a második, szintén cím nélküli (barna borítójú) korongjuk hellyel-közzel már a klasszikus Orbital-hangzást hozza, rajta a legendás Halcyon+On+On című epikus darab a benzodiazepin-alapú rekreációs droghasználat háziasszonyokra szabott verziójáról. Ne tagadjuk, hogy az Orbital legnagyszerűbb időszaka máig a kilencvenes évek eleje és közepe – ekkor jelent meg két klasszikus albumuk, a Snivilization (1994) és az In Sides (1996) –, ezt követően, főleg az ezredforduló után született lemezeik, például a 2001-es The Altogether némileg megosztották a korábbi rajongóikat is. Nem utolsósorban azért, mert ez a millennium körüli poptörténeti krízisidőszak hozta el az elektronikus tánczenét érintő első, számos népszerű stílust diszkreditáló kiábrándulási hullámot is.
De Hartnollék emiatt nem hagytak fel az alkotással, legfeljebb a közös, testvéri zenélés tekintetében tartottak két kiadósabb szünetet. Ha összeálltak, volt értelme figyelni rájuk, ahogy 2017-es, máig tartó közös újrakezdésük nyomán is, amikor rögtön beköszöntek egy, az Orbital-hagyományt mívesen őrző lemezzel, a Monsters Exittel. A most megjelent tizedik Orbital-album hangsúlyosan a járvány nyomán, annak tapasztalatai alapján készült, ami újabb csavart ad néha megtévesztően kellemes hatású hangzatokkal, pláne hipnotikus lüktetéssel is aláhúzott globális disztópiájuknak. Fénykorukban is szinte kitüremkedett zenéikből a társadalomkritikai mondanivaló, és mivel a korszellem e tekintetben utolérte őket, ez további radikalizálódásra sarkallta a testvéreket, akik élő fellépéseiken, az Impact (The Earth Is Burning) című számuk alatt bejátszották Greta Thunberg egyik beszédét is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
