Lemez

Övék a pálya

Orbital: Optical Delusion

Kritika

Phil és Paul Hartnoll duója, az idén 34 éves Orbital szemléletesen példázza azt, hogyan lehet kortalan, mégis klasszikus értékű egy változatos életmű a folyton evolválódó elektronikus tánczenében. Esetükben nem is annyira egyszerű a kanonizáció, sem a panteonba való végleges beillesztés, már ha létezhet ilyen az elektronikus popzenében. Leginkább talán az olyan, korai felvételeik tekinthetők forradalminak, mint az 1989-ben barkácskörülmények között, és akkor még hosszú verzióban rögzített Chime, a szívet-lelket melengető puttyogás örök himnusza.

Korai, kissé még szertelen, de éppen ezért friss és eleven darabjaikból állt össze első, 1991-es cím nélküli (sárgás­zöld borítójú) albumuk, míg a második, szintén cím nélküli (barna borítójú) korongjuk hellyel-közzel már a klasszikus Orbital-hangzást hozza, rajta a legendás Halcyon+On+On című epikus darab a benzodiazepin-alapú rekreációs droghasználat háziasszonyokra szabott verziójáról. Ne tagadjuk, hogy az Orbital legnagyszerűbb időszaka máig a kilencvenes évek eleje és közepe – ekkor jelent meg két klasszikus albumuk, a Snivilization (1994) és az In Sides (1996) –, ezt követően, főleg az ezredforduló után született lemezeik, például a 2001-es The Altogether némileg megosztották a korábbi rajongóikat is. Nem utolsósorban azért, mert ez a millennium körüli poptörténeti krízisidőszak hozta el az elektronikus tánczenét érintő első, számos népszerű stílust diszkreditáló kiábrándulási hullámot is.

De Hartnollék emiatt nem hagytak fel az alkotással, legfeljebb a közös, testvéri zenélés tekintetében tartottak két kiadósabb szünetet. Ha összeálltak, volt értelme figyelni rájuk, ahogy 2017-es, máig tartó közös újrakezdésük nyomán is, amikor rögtön beköszöntek egy, az Orbital-hagyományt mívesen őrző lemezzel, a Monsters Exittel. A most megjelent tizedik Orbital-album hangsúlyosan a járvány nyomán, annak tapasztalatai alapján készült, ami újabb csavart ad néha megtévesztően kellemes hatású hangzatokkal, pláne hipnotikus lüktetéssel is aláhúzott globális disztópiájuknak. Fénykorukban is szinte kitüremkedett zenéikből a társadalomkritikai mondanivaló, és mivel a korszellem e tekintetben utolérte őket, ez további radikalizálódásra sarkallta a testvéreket, akik élő fellépéseiken, az Impact (The Earth Is Burning) című számuk alatt bejátszották Greta Thunberg egyik beszédét is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.