Lemez

Övék a pálya

Orbital: Optical Delusion

Kritika

Phil és Paul Hartnoll duója, az idén 34 éves Orbital szemléletesen példázza azt, hogyan lehet kortalan, mégis klasszikus értékű egy változatos életmű a folyton evolválódó elektronikus tánczenében. Esetükben nem is annyira egyszerű a kanonizáció, sem a panteonba való végleges beillesztés, már ha létezhet ilyen az elektronikus popzenében. Leginkább talán az olyan, korai felvételeik tekinthetők forradalminak, mint az 1989-ben barkácskörülmények között, és akkor még hosszú verzióban rögzített Chime, a szívet-lelket melengető puttyogás örök himnusza.

Korai, kissé még szertelen, de éppen ezért friss és eleven darabjaikból állt össze első, 1991-es cím nélküli (sárgás­zöld borítójú) albumuk, míg a második, szintén cím nélküli (barna borítójú) korongjuk hellyel-közzel már a klasszikus Orbital-hangzást hozza, rajta a legendás Halcyon+On+On című epikus darab a benzodiazepin-alapú rekreációs droghasználat háziasszonyokra szabott verziójáról. Ne tagadjuk, hogy az Orbital legnagyszerűbb időszaka máig a kilencvenes évek eleje és közepe – ekkor jelent meg két klasszikus albumuk, a Snivilization (1994) és az In Sides (1996) –, ezt követően, főleg az ezredforduló után született lemezeik, például a 2001-es The Altogether némileg megosztották a korábbi rajongóikat is. Nem utolsósorban azért, mert ez a millennium körüli poptörténeti krízisidőszak hozta el az elektronikus tánczenét érintő első, számos népszerű stílust diszkreditáló kiábrándulási hullámot is.

De Hartnollék emiatt nem hagytak fel az alkotással, legfeljebb a közös, testvéri zenélés tekintetében tartottak két kiadósabb szünetet. Ha összeálltak, volt értelme figyelni rájuk, ahogy 2017-es, máig tartó közös újrakezdésük nyomán is, amikor rögtön beköszöntek egy, az Orbital-hagyományt mívesen őrző lemezzel, a Monsters Exittel. A most megjelent tizedik Orbital-album hangsúlyosan a járvány nyomán, annak tapasztalatai alapján készült, ami újabb csavart ad néha megtévesztően kellemes hatású hangzatokkal, pláne hipnotikus lüktetéssel is aláhúzott globális disztópiájuknak. Fénykorukban is szinte kitüremkedett zenéikből a társadalomkritikai mondanivaló, és mivel a korszellem e tekintetben utolérte őket, ez további radikalizálódásra sarkallta a testvéreket, akik élő fellépéseiken, az Impact (The Earth Is Burning) című számuk alatt bejátszották Greta Thunberg egyik beszédét is.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.