KÖNYVMELLÉKLET - kritika

A kegyetlenség iskolája

Bodó Béla: A fehérterror

Kritika

A történelmi Magyarország összeomlása után az egymást követő hatalomváltások rendkívüli indulatokat hoztak a felszínre.

Mire az 1920-as évekre a jogrend az ellenforradalmi keretek között megszilárdult, már egész sor erőszakos cselekedet lezajlott. A leegyszerűsítő történeti értelmezés ezt az időszakot a vörösterror és fehérterror szakaszaira osztja – de mint az utóbbi évtizedek kutatásaiból is kiderült, a paramilitáris erőszak és a véres népi lázadások sorozata megkezdődött rögtön a háború után, sokszor fegyverrel a kézben hazatért frontkatonák részvételével. E korántsem csöndes parasztforradalomnak és a megtorlásnak legalább annyi áldozata lehetett, mint az ezeket követő, már határozottabb karakterű fegyveres csoportoknak, illetve állami erőszakszerveknek tulajdonítható erőszakcselekményeknek.

Újraavatása, 2019. október 31. óta ismét ott áll a Vértanúk terén a Nemzeti vértanúk emlékműve, miközben terjed az a nem igazolható tézis is, hogy az 1919 augusztusától legalább a húszas évek elejéig tomboló fehérterror valamiképpen a vörösterrorra adott válasz volt. Bár a témában jó néhány remek résztanulmány és könyv született itthoni kutatók tollából, úgy tűnik, az első igazán átfogó, egyben szemléletét tekintve is up-to-date fehérterror-monográfiát egy 1988 óta külföldön élő, a bonni egyetem professzoraként dolgozó magyar kutató, Bodó Béla írta meg, eredetileg angolul (magyarra Konok Péter ültette át).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.