Az ENSZ előtt az új klímajelentés

Tesznek a tűzre

Tudomány

A legfrissebb IPCC-jelentés tükrében különösen riasztó fejlemény, hogy a világ gazdasági és politikai centrumaiban mintha kikerült volna az elsődleges preferenciák sorából a klímakatasztrófa megelőzése.

Vékony jégen jár az emberiség, és ez a jég gyorsan olvad – ezzel a bonmot-val kezdte az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change; Éghajlat-változási Kormányközi Testület) új jelentésének bemutatását António Guterres, az ENSZ portugál főtitkára – és nem túlzott.

A világszervezet klímaváltozással foglalkozó szakértői testületének frissen publikált – a korábbi évek során fokozatosan adagolt szakértői anyagainak szintéziseként elkészült – jelentése szerint a világ továbbra is több mint 80 százalékban a fosszilis energiahordozók elégetéséből nyer energiát, és ez több mint 75 százalékban járul hozzá a bolygót mind jobban felfűtő ember okozta légszennyezéshez. S az emberi kibocsátás üteme nem lassul: csak az elmúlt évben 1 százalékkal nőtt.

 

Fokkal, vonóval

Már a jelentés felütése is baljós: a széntartalmú, üvegházhatású gázok (többnyire szén-dioxid, de részben már metán) koncentrációja a légkörben most a legnagyobb az elmúlt kétmillió évet tekintve. A globális átlaghőmérséklet emelkedése még soha nem volt annyira gyors, mint az utolsó fél évszázadban.

Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, akkor már e század közepére a szárazföld nem kis részén, beleértve Európa egyes (hozzánk igen közel eső) területeit is olyan éghajlat várható, amilyet sok millió éve nem tapasztalt a bolygó.

A szerzők e ponton világosan utalnak arra, hogy ha nem vigyázunk, visszatérhet a dínók kihalását követő (amúgy a földi élővilág regenerációját hozó) időszak, a paleocén, majd az eocén földtörténeti kor forró klímája. A 21. század második felére, legalábbis a legborúlátóbb jóslatok szerint, egyes Egyenlítő környéki régiókban már olyan éghajlat lesz tapasztalható, amelyhez hasonló nem fordult elő a földtörténet elmúlt 50 millió évében, és az egykor még hatezer év alatt lezajlott eocén kori, geológiai-földtörténeti léptékkel mérve villámgyors felmelegedés (az ún. klímamaximum) is tömeges kihalással járt. Jelenleg 5–10-szer nagyobb mértékű az antropogén üvegházhatású gázok kibocsátása, mint akkor, emiatt ugyanazok a drámai hatással járó változások pár száz év alatt is bekövetkezhetnek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.