Karafiáth Orsolya

A betegápoló túl durván törli ki a rá bízott beteg fenekét, hülye helyzet, mindenki szarul érzi magát.

Martha most múlt negyven, válik a férjétől, aki már kamaszkoruk óta szerelmes belé. 

„Zöld fű közt árva két ibolyácska, elröppen év és óra. Múló az élet”, halljuk a most 23 taggal (15 nő és 8 férfi) felálló kórus bevezető dalát. Itt kapcsolódik be a zenekar, még a szólista nélkül. Halas Dóra, a kísérleti kórus karnagya ritkán áll színpadra, de most végigkíséri az előadást, amelyet a Soharóza és a Jónás Vera Experiment hozott létre, és fókuszában az öröklött sors kérdései, a transz­generációs élményeink (nem csupán a traumák!) állnak. Mennyit alakít rajtunk a felmenőink sorsa? Hogyan mozgat minket láthatatlan, de örökké bennünk élő hagyatékuk? Személyiség, nevelés és genetika: valóban csak ennyiből áll össze az, amit énnek nevezünk?

Ha mindenki bűnös, nincs aki ítéljen, hallja az érces férfihangot a Szabadi bácsi már nem él című novellában a kórházi ágyban fekvő kiszolgáltatott öregember.

Az év végén jelent meg Pilinszky János saját kezűleg – afféle kalligrafikus műremekként – leírt verseinek fakszimile kiadása, amelyhez annak idején maga a költő válogatta ki a műveket. A kézirat közreadójával beszélgettünk a kötetről.

Könyvet nemcsak olvasni jó, hanem venni, örökölni, birtokolni is. De hogyan tároljuk őket, mennyit és meddig, és hogyan szabaduljunk meg tőlük? És mit árul el a házi könyvtár a gazdájáról? Összegyűjtöttünk pár személyes történetet.

Nem illik fülszöveget idézni, most kifér az egész. Tarr Béla jegyzi, és ennyi: „Ajánlom.” 

Aki hülye, haljon meg? De ki a hülye?