A jubileumot egy válogatásprodukcióval ünnepelték meg. A forgatókönyv az elmúlt években megszokott volt: a reneszánsz csarnokbeli nyitóperformance után, ki-ki a saját kalauzát követve indult a tízállomásos túrára. A kortárs táncot már a tavalyi rendező, Éry Franciska is beépítette a produkcióba, e műfaj az idén még nagyobb szerepet kapott. A táncosok nem csupán a műsorszámok „kiegészítői”, de egy szólót is láthatunk a Román csarnokban, Szécsi Noémi szövegéhez kapcsolódva (koreográfus: Bodor Johanna). A gyermekét elvesztő nő tragédiája így kétszer is gyomron üt.
A színészek (Szász Júliától Hegedűs D. Gézáig), mintha a képekből léptek volna ki. A jelmez egyszerű: mindenki talpig feketében: a képek beszélnek. Az etűdök nem magyarázzák a látványt: együtt hatnak vele – a tíz jelenet mindegyike. Ráadásul e mini monodrámák szépen egymásra rétegződnek. Pár éve Rakovszky Zsuzsa monológját Farkas István Szirakuzai bolond című képe előtt Jordán Tamás adta elő – elemi erővel. Most Nagypál Gáboré a szerep, aki nagyon másképpen, de ugyanolyan hatásosan oldja meg a feladatot. Valló Péter rendező negyedszer vesz részt a produkcióban, amelynek immár tökéletes a ritmusa: nincs gyenge szöveg, teljes az összhang.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
