olvasótapló

Random

A február talán a legalkalmasabb hónap arra, hogy valóban mindenféle olvasmány a kezünkbe kerüljön az önéletrajztól a tanulmányköteten át a klasszikusokig.

„Apám szóhasználatában mindenki »busman« volt, aki esetlenül, félszegen, szégyenlősen viselkedett, aki rosszul öltözködött, aki nem járt a hegyekbe, aki nem beszélt idegen nyelveket. Minden, általa helytelennek tartott cselekedetünket, gesztusunkat »busmankodásnak« nevezte”, olvashatjuk Natalia Ginzburg Családi szótár című, hamarosan megjelenő regényében. Lesz, akinek ismerős lesz ez a „busmankodás”.

Az 1963-ban megjelent önéletrajzi regény egy fasizmus ellen harcoló család szokásait, hagyományait és vicceit eleveníti meg úgy, hogy a narrátor a családtagok szóhasználatát, szállóigéit idézi fel. „Meg is jelent már magyarul meg nem is – avat be a megjelenés hátterébe a ki­adó főszerkesztője, Tönkő Vera –, Esterházy Péter Harmonia Caelestis című regényében például idézett is már belőle. A legjobb részeket. Neki köszönhetjük a zseniális busmankodás kifejezést.” A közvetlen és tiszta hangon szóló, lebilincselő és humoros kordokumentum a nyelv, az emlékezet, a politika és a család mindannyiunkra gyakorolt, soha meg nem szűnő hatalmáról szól. A magyar kiadáshoz a korszak kutatója, Király Kinga Júlia írt utószót. „A könyvben szereplő helyek, tények és személyek valóságosak. Nem találtam ki semmit” – szögezi le a hatvanas években már Londonban élő szerző. Mussolini Olaszországára emlékezik, ahol felnőtt, és ahol az otthonuk, a Levi-ház a fasizmus elleni harc egyik fontos erődítménye is volt. Egy regényszerű életrajz arról, mennyire meghatározza egész életünket a történelem. De arról is, hogy mit jelent az összetartozás, a család. (Park Könyvkiadó)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.