A teljes munkásságát az állatok fotózásának szentelte, de nem a korábban megszokott módokon. Ma már furcsának hangzik, de az ő fejében született meg az a gondolat, hogy az állatokat a saját élőhelyükön örökítse meg. Korábban Belgrádban tanult szobrászatot, Párizsba is azért költözött, hogy szobrászművészként fejlődhessen. Ergy Landau műtermében vállalt állást retusőrasszisztensként, ami megváltoztatta az életét. Két évre rá már megszervezte az első állatfotó-kiállítását (ekkor még hagyományos módon állatkertekben fotózott, illetve házi kedvencek kerültek a kamerája elé), és megnyitotta a saját fotóstúdióját is. „Jobban szerettem az állatokat, mint az embereket”, mondta. És amikor a képeit és a róla készült korabeli kisfilmet nézzük, amelyben kutyákkal kommunikál, ezt rögtön megérezzük mi is: ritkán látni ilyen összhangot ember és állat között, mintha valóban ismerné a nyelvüket. A kollégái mesélték róla, hogy mielőtt az álmát valóra váltva Afrikába utazhatott volna, az állatkertekben a fenevadaknak tartott ragadozók ketrecébe is bemászott. A nácik elől Amerikába menekült, és ott megint újba kezdett: gyerekeknek készített állatfotókkal illusztrált könyveket. A halálát egy vágtató marhacsorda okozta, 44 éves volt. Jó arányú válogatást látunk, az állatportrék sora kirajzolja egy különleges fotográfus arcélét is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
