Szintén Affleck - Ben Affleck: Hideg nyomon (Film)

Film

Szeretjük a külvárosokat, itt lehet csak igazán a hely szellemére vadászni. Lehet azt úgy is, ahogy hazánkfia, Trauner Sándor tette: nála aztán minden mű volt, az amerikai irodabelsőtől a francia kikötővárosig, mégis így volt az igazi, e kimondott műviség csak ráerősített a mese valóságára. De lehet úgy is, hogy minden házfal igazi, ott állt már akkor is, amikor a kamerák még messze jártak, csak úgy nem lehet, hogy a rendezőasszisztens oldalba löki a hely szellemét, és int, hogy tessék már valamit produkálni, mert dologidő van. A tereket be kell törni, a szellemet elő kell csalni, szíre-szóra az nem jön elő, hát majd épp a Géza gyereknek, Ben Geza Afflecknek fog jönni - ezt azért senki sem gondolhatta komolyan. De Ben ment, és meg sem állt Boston-külsőig, hogy ott, az erezett aszfalton, a foghíjas homie-k között rendezőként tegye jóvá színészi botlásait. És lám, éppen ettől szép ez az ipar, hogy itt nincsenek lezsírozott helyek, mert pénzt, paripát lehet intézni, na de jó filmet?! Szemléltetésül itt van Affleck, ez a színészként nem sokat mutató, szerepválasztásaiban meg kifejezetten ostoba hollywoodi lakos, aki olyan érzéssel mozgatja krimijének szereplőit a bostoni bozótosban, mintha gyerekkori jó pajtása lenne a hely szellemének. Affleck belakja a vidéket, közben pedig nem mutogat, nem megy le kuriózumvadászba. De ez még semmi, mert egy tréningruhás vinyogára, egy köszönöm-hogy-élek gyerekemberre bízza a nyomozást, aki - hogy mik vannak! -, szintén egy Affleck. Nepotizmus? Mit bánjuk, amikor kérdéses öcs a hely okosan megszólított szellemével karöltve, elviszi a filmet, talán éppen azzal, hogy annyira nem krimibe való alkat. Gyerekképe, kívülállósága éppúgy a helyén van, mint a krimin kívül szinte minden ebben a krimiben. Nem mintha ez újdonság lenne, Denis Lehane írásainak mindig is inkább az aprólékos tájleírás és nem a hogyan és miért volt az erőssége. A Hideg nyomon is Lehane műve: egy eltűnt csecsemő utáni nyomozás, amelybe az óvodás fizimiskájú magánnyomi is bekapcsolódik. A hivatásosok persze nem nagyon csípik, mi-van-öcsizik, ahol csak érik. Mindeközben egyre több nappaliban, nappal is sötét kocsmalyukban és egyéb, látványosan lepukkant helyen fordulunk meg, hátha mégsem úgy történt minden, ahogy azt a zaklatott anya állítja. Szó se róla, tényleg nem úgy történt, és ezt a végére a rendőri erők díszei, Morgan Freeman és Ed Harris is belátják, akiknek jóformán meg sem kell szólalniuk, homlokukra van írva az egész zsáner. A fiatalabb Affleck nemcsak a hely szellemével jön ki remekül, de bölcsen hagyja, hadd játsszák csak le a nagyok, attól csak jobb lesz neki, és tényleg. És ha már a nagyoknál tartunk, hát persze hogy Eastwoodért kell szalasztani, aki ugyanezeken a telkeken mozgott, és ugyancsak Lehane-t adaptálta A titokzatos folyóban. Jelentős mű volt az, biankóra osztották benne az Oscart valamennyi színésznek, akik már a közepén meghajoltak és köszönték mindenkinek. Affleck filmjének másik nagy erénye, hogy színészei megvárják a függönyt, és csak akkor köszönik a megtisztelő figyelmet.

A Fórum Hungary bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.