Hál' istennek, még egy rövidítéssel beljebb vagyunk. De Niro, úgy is, mint rendező, producer és mellékszereplő, egyszer és mindenkorra tisztázza, mit takar a három betű: CIA. Ideje volt. A filmkészítők, nagyon helyesen, tarthatatlannak ítélték a helyzetet, hogy miközben jöttment akciófilmek tucatjaiban tűnik fel (légi felvételen, a kép alján a pontos idővel) a híres langleyi komplexum, sokszor még az alagsori márványpadló sasmadaras címerébe is hiba (ad absurdum más szárnyas) csúszik. Majd most! - ezzel a tisztán hallható felkiáltással vetjük bele magunkat a Central Intelligence Agency történetébe, de nem ám olyan hűbelebalázs módjára, a kézikamerás süvölvényekre jellemző stílusban, hanem csakis "a régimódi történetmesélés eszközeivel". Minden beállítás úgy fest, mint amin egy kisebb stáb pepecselt hetekig, a többnyire fülbe súgott dialógusok (államtitkok cserélnek így gazdát) pedig olyan ünnepélyesen kimértek, egyszersmind frappánsak, mintha Quentin Tarantinót kérték volna fel az október 23-i beszéd megírására. Nem olyan rossz bolt azért ez sem, a patrióta passzusok mellett például lehet szólni arról, kiket nem láttak szívesen tagfelvételkor a WASP alapítók (vajon kiket: zsidókat, négereket, de a katolikusokat is csak módjával), illetve megtudhatjuk azt is, odaát ki számít magyarnak (amerikainak) és ki turistának. Persze az sem mindegy, hogy mindezt a sok keserű szellemességet kitől halljuk, színésztől-e vagy Harrison Fordtól. Jó pont, hogy De Nirónak mindenkihez megvolt a száma, akin jól mutat manapság a hálózati ballonkabát (pl. William Hurt, Alec Baldwin, Michael Gambon), ahol pedig hiánya volt, ott maga ragadott sétabotot és tette tiszteletét saját filmjében (a CIA-alapító ősapa szerepében). Gambon konspirál és verset szaval, Hurt elárul és kéjesen matat a bonbonos dobozában, Baldwin megfigyel, és úgy dobja el a csikket, mint Bogart, De Niro pedig nagyhatalmú rokkantnyugdíjasként irányít a háttérből. Remek kabinetalakítás valamennyi, ők azonban csupán kiszolgált teremőrök ebben a kissé pókhálós kémipari múzeumban. A tárlatvezetés Matt Damonra marad, akinek harminc évet kell öregednie a szemünk láttára ahhoz, hogy a szétbombázott Berlinből eljussunk a Disznó-öbölig és tovább. ' testesítené meg a közmondásos szürke eminenciást, az ügynek élő csendes amerikait, akire a nemzetféltésre és apahiányra építő ügynökségnek oly nagy szüksége van. Az évek múlását egyre vastagabb szemüvegkeretekkel érzékeltető színész időskori jeleneteiben leginkább a Bádogdob groteszk gyerek-felnőtt hősére hasonlít: egy öregecske gyerekemberre, aki úgy tud nézni, mint az ifjabb Keresztapa, közvetlenül bátyja meggyilkoltatását követően.
Az Intersonic bemutatója
