Magyar Narancs: Ha jól tudom, próbáról jössz...
Nagy Ervin: Igen, az Asztali zenét, Térey János darabját próbáljuk a Radnótiban. Egy nihil szélén álló traumatológust játszom benne a budai high-life-ból, aki épp szakított nyolc év után. A furkálásról és a cinizmusról, egy bizonyos életszint felett beálló közönyről szól a darab. Tulajdonképpen semmi akció nincs benne: a szereplők ülnek, esznek, beszélgetnek, fúrnak-faragnak. Olyan drámát írt Térey, amiben nincs dráma.
MN: Az Overnight brókerei is hasonlóan cinikus világban mozognak.
NE: Azt gondolom, hogy az Overnight is arról a hiányról szól, amivel harminc felé a többség találkozik. A létezés értelme valahogy kézen-közön elvész ebben a futkározásban. Azt hiszem, erről most divat lesz sokat beszélni.
MN: Ez az állapot téged mennyire érint?
NE: Amennyiben tudok közösséget és hasonlóságot látni a filmbeli brókerek és magam között, az az agyonhajszolt életritmus. Hasonlóan ziláltak a reggeleim nekem is, mint a filmben. Napi 16 órát dolgozom, és nincs megállás. Persze ez az én döntésem is.
MN: Ebben a hajszában mennyi az ambíció, és mennyi a megélhetés?
NE: Mindkettő benne van. Néhány hete raktam össze magamban, hogy talán azért dolgozom annyit, hogy legyen egy olyan pillanat, amikor már magam válogathatok a feladatok között. Egy kis függetlenség jót tesz az embernek ebben a szakmában is. Jól kereső színész vagyok Magyarországon, nem mondom, hogy nem, de még mindig nem keresek annyit, amire családot alapoznék, vagy amiből kifújhatnám magam, és leállhatnék mondjuk két hónapra. Akár azért, mert besokalltam, akár, mert új impulzusokra van szükségem.
MN: Nálad minek a rovására megy ez a hajszoltság?
NE: Általában a kapcsolatok szokták megsínyleni. Mindig is csodáltam azt, akinek ez a hivatása, és a magánélete emellett fantasztikusan rendben van. Minden este játszom, ha ezzel számolok, biztosan ritkán leszek ott a gyerekfürdetésnél. Ezek a szempontok most már fontosabbak az életemben. Visszatérve a brókerekre, hogy ők hogy tudják beosztani az életüket; szerintem ők is erre vágynak. Egy londoni barátnőm egy brókerrel él. Tőle tudom, hogy úgy van beütemezve az élet, hogy hat-nyolc évet nagyon keményen beletesznek a munkába, azaz az ifjúságuk nagy részét beáldozzák. Hétvégente hihetetlen tombolás, de napi 18 óra meló. Ez úgy nyolc évig tart, de akkor elérik azt az anyagi biztonságot, amiből az egész hátralévő életük stabil.
MN: Az a fiú, aki játszol, hol tart ebben a gyűjtésben?
NE: Ez egy "egyszerű", árutőzsdén dolgozó ember. A film három bróker története, akik együtt végeztek, haverok, de az én figurám egy kicsit primitívebb, felszínesebb, az életet habzsoló, a nőket sűrűn látogató ellenfigurája a főszereplőnek. A forgatáson volt mellettünk egy szakértő, akitől bármit meg lehetett kérdezni, ő mutatta meg nekünk a tőzsdei jeleket is, hogy nagy hülyeségekbe azért ne csússzunk. Persze sokat kamuztunk az adok-veszek elmutogatásakor, de nagyon nagy gikszert azért nem csináltunk. A cél az volt, hogy felturbózzuk a valóságot. Úgy tettünk, mintha marhára pörögne a magyar árutőzsde, pedig itthon nem ez a jellemző, ha jól tudom. Magyarországon nincs az az őrültekháza, amit mi a filmben megcsináltunk, de New Yorkban vagy más komolyabb helyeken képzelheted, mekkora pörgés van, s milyen ebben a közegben dolgozni. Érdekes volt számomra azt is megismerni, hogy hány ember és milyenfajta módon keres pénzt egy árun. Mondjuk leszedik a gabonát, és ezzel párhuzamosan egy virtuális térben elindul egy adás-vételi sorozat. Mialatt ez a gabona utazik egy uszályon, megy fel a folyón és viszik Németországba, addig kb. tizenötször cserél gazdát. Izgalmasnak találtam, hogy van az árunak egy fizikai útja, s mindeközben, pusztán néhány telefonhívás által, termelődik rajta mondjuk egy egymilliós haszon. Ez számomra meg- és felfoghatatlan. Az értékpapír az más. Ha alapokkal játszol, mint az Overnight főszereplője, vagyis egy alapot képviselsz, és befekteted a pénzeit, akkor te nem szórakozhatsz a saját szakálladra. De azért ugráltak már ki brókerek a felhőkarcolókból. Többek között ez adja a film alapfeszültségét.
MN: Változott a pénzhez való viszonyod?
NE: Annyit mindenképpen, hogy részvényekbe teszem azt a pénzt, amit megtakarítottam. Ha anyukámnak vagy apámnak elmondanám, biztosan idegenkednének ettől, de szerintem ugyanígy van vele a magyar társadalom nagy része is. Úgy vannak vele az emberek, hogy biztosan egy másodperc alatt elvesztik a pénzüket, vagy átvágják őket, pedig szerintem egyáltalán nem annyira kockázatos, csak úgy tűnik, mintha a milliomosok sportja lenne.
MN: Oké, most részvényekbe teszed a pénzed, de korábban hogy bántál vele?
NE: Botrányos módon. Én nem tudom, hova szórtam el, az éjszakába vagy a randevúkra, vagy mittudomén. Pedig nem voltam Tahitin és nincs Lamborghinim. Saját lakásom sincsen, abszolút az én hibámból, pedig lehetne. Olyan bohém művész módjára álltam hozzá az anyagi ügyeimhez. Tarthatatlan állapotnak gondolom, hogy 31 éves koromra ennyi pénzt kiengedtem a kezeim közül, miközben apámnak és anyámnak annyi a bére, amennyi. Szóval ez egy elég lelkiismeret-furdalásos viszony. A pénzhez való hozzáállásomon gyökeresen változtatni akarok. Remélem, sikerül, mivel anyukámat is ezzel nyugtatom.
