László Ferenc

Az angol úriember igazán figyelemre méltó történeti típus volt. Hajdanán egy egész világbirodalmat eligazgatott, következetesen tartózkodott a szélsőséges érzelemnyilvánításoktól, és hitelesen viselte a szmokingot éppúgy, mint a tweedzakót.

Úgy tűnik, a magyar nyelvű operajátszás mostanában kezd újra valamelyest teret hódítani magának, s ez egyszerre természetes és üdvözlendő folyamat. Lassanként levonható ugyanis az elmúlt pár évtized tanulsága: az eredeti nyelven való operajátszás kizárólagossága felhalmoz egyfajta értelmi és érzelmi deficitet itthon – és bizony a nagyvilágban is. Merthogy a nem anyanyelvű éneklés akaratlanul is el-elszakad a szövegtől (és pláne a szövegérthetőség kötelmétől), a közönség pedig jobbadán arra kényszerül, hogy folyamatosan megossza a figyelmét a színpad és a feliratozás között.

„Változtasd meg élted!” – ezt a mély értelmű üzenetet nemcsak Rilke Archaikus Apolló-torzója sugallja az emberfia számára, de éppen így minden valamirevaló életmódcsatorna is.

Horthy kormányzó 70. születésnapján nyílt meg a nagyközönség előtt, s a Margitszigeti Szabadtéri Színpad létrejöttének története egyebekben is az 1938-as esztendő sűrűjébe kínál betekintést.

Az irodalmi életet korántsem feltétlenül a nagy írók és költők teszik szórakoztatóvá, különössé vagy éppen kriminálissá. Szélhámosok és hintáslegények a magyar irodalom történetéből.