Lassan már két éve lesz annak, hogy Andy Vajna Tv2-csoportja megszórta mellékcsatornákkal a hazai kábeltévés kínálatot, de a jóhiszemű néző még mindig csupán találgathatja: vajon szimplán elszámolási felületeknek tekintse-e ezeket az adókat, vagy elképzelhető más funkciója is a Kiwi, a LiChi meg a többi csatornának? A Juhász Előd legendás műsorfolyamának címét praktikusan újrahasznosító Zenebutiknak például, amely az orrba-szájba ismétléseken (az ismétlések ismétlésein) túl elsősorban a mulatós zene propagálását tűzte a zászlajára.

A 2018-as Zenebutik olyan, mintha a hajdani Dáridót a boldogult emlékű Budapest Tv-vel keresztezték volna. Vagyis a csatorna következetesen a hevenyészett trash műfajában utazik, szigorúbban ragaszkodva az amatörizmus elvéhez, mint akár a modern olimpiai mozgalom első jámbor elkötelezettjei. Össze-vissza tekintgető, kérdezni, sőt olykor még artikuláltan beszélni is képtelen műsorvezetők és showmanek uralják a csatorna saját gyártású műsorait, akik – mi tagadás – nemcsak a működésükkel, de bizony akár már a puszta megjelenésükkel is meghökkenthetik a nézőt. Ilyen például Barna Barnabás, a Hercegi Party „kétszeres HERCEGI címmel” rendelkező, dalos kedvű házigazdája, aki gyűrött arcvonásaival jószerint személyében jelképezhetné a magyar televíziózás (és általában a hazai nyilvánosság) csöndes, de kitartó szépségundorát, viszolygását a harmonikus megjelenéstől.

Ez persze kétségkívül roppant érzékeny téma, így inkább térjünk át sietve az amatörizmus és a kép­ernyőképtelenség egy másik, személytelenebb vezérmotívumára: a műsorkoncepciók mélységes zavarára. Kedvenceink kedvencei – ez a címe például az egyik, napi rendszerességű műsornak, amelynek szombat reggeli ismétlő adásában például ezzel az otromba, ám indokolt felszólítással fordult a tenyeres-talpas műsorvezető (Matyi) „kedvencünkhöz”, bizonyos Iványi Angelikához: „tegyük tisztába a dolgokat”, mivel is foglalkozol? Az énekesnő, aki – mint megtudtuk – „nem rakná bele magát egyetlen irányba sem”, tehát voltaképp a műsorkészítők számára is ismeretlen lehetett, s a műsorban aztán semmi szerep nem jutott a hölgy kedvenceinek sem: a klipek a mondandójától teljességgel függetlenül sorjáztak. Ehhez képest a Kívánságpiac Márióval legalább valóban egy-egy vásárcsarnokban kerül felvételre, és tényleg az ismert harmonikás beszél bele a kamerába, ám amikor a múlt héten bárminő erre irányuló kérés nélkül Márió dalra fakadt, az inkább csak zavart félrenézésre és továbbsietésre késztette a szolnoki vásárlóközönséget.

A Dáridóból megismert csíkos pólós harmonikaművész mellett természetesen mások is felvonulnak a Zenebutikon a régi mulatós gárdából: a shakert mikrofonra cserélő Lajsz Andrástól a mindenütt jelenvaló Fásy Ádámig, és persze föltűnik a képernyőn maga a savanyúan kedélytelenné öregedett Galambos Lajos is. No és itt van az új nemzedék is, a fájdalmasan borzasztótól az egészen elviselhetőig. A minőség legtetejét Nótár Mary képviseli, akinek saját műsora is van a csatornán, Bombaparty Maryvel címmel. Ám hiába a kép­zett(ebb) hang, a kidolgozott imázs és a profi smink, ha ebből a műsorból is csak úgy dől a szegényszag. Itt ugyanis az alkalmasint ingyen is szereplést vállaló előadók egy szabadnapos bárpult előtt illegnek, jobbról és balról szigorúan két-két statiszta lelkesedésétől övezve. Mert van úgy, hogy a spórolás és az őszinteség minden másnál fontosabb.