Tévé

Lesz egy szigetem

Spektrum Home

Interaktív

„Változtasd meg élted!” – ezt a mély értelmű üzenetet nemcsak Rilke Archaikus Apolló-torzója sugallja az emberfia számára, de éppen így minden valamirevaló életmódcsatorna is.

E nemben a hazai kábelkínálat legjobbjának immár tartósan a Spektrum Home tekinthető, döntően importált műsorainak köszönhetően. Amatőr, sőt félprofi lakberendezőket, szenvedelmes kertészeket és lakásfelújítókat, valamint őstermelő biofarmereket nevel a nézőkből ez a csatorna, vagy legalábbis felkelti bennünk a tán soha be nem teljesülő, de még így is nemesítő hatású vágyat: némi stílust és tudatosságot vinni a létezésünkbe.

Akár úgy is, hogy csupán átkukucskálunk a hanyatló Nyugat, s ott is kiváltképp a boldog kevesek életébe, hiszen a Spektrum Home legerősebb vonulata éppen ezzel a lehetőséggel csábít. Vásároljunk szigetet! – hangzik az egyik műsorcím, s ha ennek hallatán nem nyílik ki rögvest a bicska a zsebünkben, akkor jó eséllyel a rabjává is válunk a formátumnak, s még inkább a hosszas megfontolás után megvett, vagy éppen finnyásan visszautasított szigetek látványának. Álomház – itt meg két kanadai zsúrfiú, bizonyos Scott ikrek segítenek felújítandó házakat beszerezni és csodálatossá kipofozni azon szánalomra érdemes csórikáim számára, akik mindössze 2-3 millió dollárt tudnak rászánni egy ilyen befektetésre.

Persze azért a Spektrum Home-on sincs mindenütt kolbászból a kerítés, pontosabban néha talán éppen abból van, s ezért is szorul aztán sürgős reparálásra. A született ezermestereknek meg a szögbeveréssel is hadilábon álló nézőknek egyaránt hasznosak az e témát taglaló, praktikus ismeretekre és alázatra nevelő műsorok. Sőt, a Segítség, tönkretettem a házam! és társai még arra is folytatólagos bizonyságul szolgálnak, hogy a tulajdonosi kétbalkezes kontárság meg a kivitelezői linkség örök világjelenség. A csatorna legtanulságosabb műsora azonban alighanem a Gazdag ház, szegény ház, ahol is különböző hátterű angolszász családok átmenetileg lakást cserélnek, és e mérsékelten eredeti ötlet nyomán a lehető legkülönbözőbb otthonok válnak megismerhetővé: távol a magyar kereskedelmi televíziózás szabványosított, IKEA-alapú fiktív és valóságos lakótereinek csíramentes fantáziátlanságától.

A csatorna profilja mindazonáltal mostanában épp’ változni látszik, méghozzá korántsem a letisztultság irányába. Az új műsorrendben például helyet kapott D. Tóth Kriszta autós interjúsorozata, az eredetileg netes Elviszlek magammal, s miközben a jó régről ismerős beszélgetések egy részét máig kedvvel nézhetjük újra, a formátum mégiscsak zavaróan kilóg az átalakítós-megszépítős-vásárlós műsorok közül. De azért megközelítőleg sem annyira zavaróan, mint az életmódcsatorna működésének igazi abszurdja: a szombat esti film. Biztos kézzel, a már az összes adót körbependliző klasszikus darabok közül választanak az illetékesek, a múlt hétvégére éppenséggel az ezerszer látott Louis de Funès-vígjátékot, a Szárnyát vagy combját? kiszemelve. Remekmű, az már igaz, de hát ilyesmiért nem érdemes a Spektrum Home-ra átkapcsolni. Lenne még mit barkácsolni ezen az elképzelésen.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.