Tévé

Sorozatvető

Epic Drama

Film

Olybá tűnik, manapság talán csak a jól sikerült mémeket fogadja lelkesebb ünneplés a nyilvános térben, mint a tévésorozatokat. No persze, nem minden egyes sorozatot, hiszen ennek a műnemnek is megvan a maga egészen szigorú hierarchiája: leg­alul a dél-amerikai meg a levantei szappanoperák kiterjedt pincerendszerével, s legfölül az univerzális művészi látomás meg világdráma gyanánt elkönyvelt szériákkal, amelyeket, mondjuk, David Lynch vagy Paolo Sorrentino je­gyez. (Plusz bárminő sorozat, amelyben Benedict Cumberbatch szerepel.) E két szint között pedig ott sereglik a sorozatok változatos derékhada, nagyjából azt a ritmusadó szerepet betöltve az életünkben, amely hajdan a folytatásos regényeké, még régebben pedig a keresztény ünnepkör ciklusáé volt.

Elemi erejű, falánk sorozatigényünket tavaly december óta egy új csatorna, az Ukrajnától Bulgáriáig majdnem egy tucat országban bevezetett Epic Drama is segít kielégíteni. Sokszor látott, csupán hírből ismerős című vagy éppen sohasem hallott, de azért minden esetben okvetlenül kosztümös szériák garmadáját kínálja az Epic Drama: a Borgiák itáliai reneszánsza, A muskétások francia barokkja vagy épp az őrült húszas évek divatorgiájának ausztrál változata (Miss Fisher rejtélyes esetei) együtt jószerével egy hevenyészett stílustörténeti gyorstalpalóval is felér. És ma már persze kosztümösnek és jócskán kortörténeti irályúnak számít az is, amikor egy sorozat a kora ötvenes évek Párizsát vagy a késő hatvanas évek Oxfordját idézi elénk.

Az utóbb említett két korszak és helyszín az Epic Drama hétvégi büszkeségeihez tartozik. A kollekció című 2016-os sorozat többek közt az Amazon gyártmánya: a II. világháborút követő ocsúdás éppen csak újra elszabaduló párizsi divatvilága sürög az epizódjai­ban. Stílusos enteriőrök és ruhaköltemények, tekintélyes adagnyi allűrfranciásság, némi félreismerhetetlen túlspilázás a dramaturgiában, remek angol színészek (Richard Coyle, Tom Riley, Allan Corduner stb.) plusz a csodás Irène Jacob – mindezeket együtt ígéri A kollekció heti adagja, méghozzá meglepően jól sikerült magyar szinkronnal (Makranczi Zalántól Halász Arankáig).

A hatvanas évek Oxfordja meg a környék pár mutatós kastélya pedig egy angol bűnügyi sorozat révén tárul elénk. A 2012 óta immár az ötödik évadánál járó Endeavour címszereplője ugyanis nem egy hadihajó vagy űrjármű, hanem a törekvő fiatal nyomozó, Endea­vour Morse. Ő a brit tévés detektívsorozatok legendás alakja, még ha az Inspector Morse mindmáig nem is igen épülhetett be a magyar tévénézők tudatába. A nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján elkészült sorozat előzményszériája, vagyis prequelje most a rendőrkarrier küzdelmes első szakaszát bontja epizódokra, magyarul az Oxfordi gyilkosságok kevéssé fantáziadús, ám informatív címe alatt. A bájosan szabálytalan arcú Shaun Evans és Roger Allam nyomozópárosa sötét bűnök (rendőrségi korrupció, gyermekmolesztáló összeesküvés stb.) között próbál rendet vágni, egyre kevesebb illúzióval végezve hálátlan munkáját. A színészek osztályon felüliek, az operatőri és a vágói teljesítmény egészen lenyűgöző, míg a legsérülékenyebb pontnak rendszerint itt is a forgatókönyv, a sztori bizonyul, olykor egészen a kuszaságig túlbonyolítva a bűnügyi rejtélyeket. De aki ragaszkodik a szimplább talányokhoz, hát az válassza csak Miss Fisher rejtélyes eseteit, az 1860-as évek New Yorkjában játszódó Copper – A törvény ára epizódjait vagy Murdoch nyomozó rejtélyeit. Egyikért sem szükséges elkapcsolni az Epic Drama csatornáról.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.