Olybá tűnik, manapság talán csak a jól sikerült mémeket fogadja lelkesebb ünneplés a nyilvános térben, mint a tévésorozatokat. No persze, nem minden egyes sorozatot, hiszen ennek a műnemnek is megvan a maga egészen szigorú hierarchiája: legalul a dél-amerikai meg a levantei szappanoperák kiterjedt pincerendszerével, s legfölül az univerzális művészi látomás meg világdráma gyanánt elkönyvelt szériákkal, amelyeket, mondjuk, David Lynch vagy Paolo Sorrentino jegyez. (Plusz bárminő sorozat, amelyben Benedict Cumberbatch szerepel.) E két szint között pedig ott sereglik a sorozatok változatos derékhada, nagyjából azt a ritmusadó szerepet betöltve az életünkben, amely hajdan a folytatásos regényeké, még régebben pedig a keresztény ünnepkör ciklusáé volt.
Elemi erejű, falánk sorozatigényünket tavaly december óta egy új csatorna, az Ukrajnától Bulgáriáig majdnem egy tucat országban bevezetett Epic Drama is segít kielégíteni. Sokszor látott, csupán hírből ismerős című vagy éppen sohasem hallott, de azért minden esetben okvetlenül kosztümös szériák garmadáját kínálja az Epic Drama: a Borgiák itáliai reneszánsza, A muskétások francia barokkja vagy épp az őrült húszas évek divatorgiájának ausztrál változata (Miss Fisher rejtélyes esetei) együtt jószerével egy hevenyészett stílustörténeti gyorstalpalóval is felér. És ma már persze kosztümösnek és jócskán kortörténeti irályúnak számít az is, amikor egy sorozat a kora ötvenes évek Párizsát vagy a késő hatvanas évek Oxfordját idézi elénk.
Az utóbb említett két korszak és helyszín az Epic Drama hétvégi büszkeségeihez tartozik. A kollekció című 2016-os sorozat többek közt az Amazon gyártmánya: a II. világháborút követő ocsúdás éppen csak újra elszabaduló párizsi divatvilága sürög az epizódjaiban. Stílusos enteriőrök és ruhaköltemények, tekintélyes adagnyi allűrfranciásság, némi félreismerhetetlen túlspilázás a dramaturgiában, remek angol színészek (Richard Coyle, Tom Riley, Allan Corduner stb.) plusz a csodás Irène Jacob – mindezeket együtt ígéri A kollekció heti adagja, méghozzá meglepően jól sikerült magyar szinkronnal (Makranczi Zalántól Halász Arankáig).
A hatvanas évek Oxfordja meg a környék pár mutatós kastélya pedig egy angol bűnügyi sorozat révén tárul elénk. A 2012 óta immár az ötödik évadánál járó Endeavour címszereplője ugyanis nem egy hadihajó vagy űrjármű, hanem a törekvő fiatal nyomozó, Endeavour Morse. Ő a brit tévés detektívsorozatok legendás alakja, még ha az Inspector Morse mindmáig nem is igen épülhetett be a magyar tévénézők tudatába. A nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján elkészült sorozat előzményszériája, vagyis prequelje most a rendőrkarrier küzdelmes első szakaszát bontja epizódokra, magyarul az Oxfordi gyilkosságok kevéssé fantáziadús, ám informatív címe alatt. A bájosan szabálytalan arcú Shaun Evans és Roger Allam nyomozópárosa sötét bűnök (rendőrségi korrupció, gyermekmolesztáló összeesküvés stb.) között próbál rendet vágni, egyre kevesebb illúzióval végezve hálátlan munkáját. A színészek osztályon felüliek, az operatőri és a vágói teljesítmény egészen lenyűgöző, míg a legsérülékenyebb pontnak rendszerint itt is a forgatókönyv, a sztori bizonyul, olykor egészen a kuszaságig túlbonyolítva a bűnügyi rejtélyeket. De aki ragaszkodik a szimplább talányokhoz, hát az válassza csak Miss Fisher rejtélyes eseteit, az 1860-as évek New Yorkjában játszódó Copper – A törvény ára epizódjait vagy Murdoch nyomozó rejtélyeit. Egyikért sem szükséges elkapcsolni az Epic Drama csatornáról.
