Legát Tibor
Legát Tibor cikkei
Amikor úgy tűnt, elárasztják a kultúrát a Krasznahorkai Lászlók
Elővettük a Narancs történetének egyik legviccesebb interjúját, amelyben két Krasznahorkai Lászlót terrorizáltak az álnok riporterek.
Az új kata-törvény lefagyasztja a magyar kultúrát is
„Ettől fogva Marika nem fogadta a köszönésemet”
Botrány a szigligeti alkotóház állóeszközeinek selejtezési eljárása során és egyéb sérelmek.
Ami volt, és ami marad
„Kedves Vendégeink! A FUGA 2022. július 1-jétől nyári szünet miatt zárva” – olvasható a Budapesti Építészeti Központ honlapjára kattintva. Ebben még nem is lenne semmi különös. De ugyanitt arról is olvashatunk, hogy „a ház első korszaka több mint 3500 program után lezárult”. Annak jártunk utána, hogy mi vezetett idáig.
Az eldobott kő
"A beavatottak svéd nyelvű Tarzanokhoz juthattak hozzá, negyven forintért"
Hogy alakult a képregény története Magyarországon? Erről írtunk 1996-ban, felgöngyölítve azt is, honnan lehetett egyáltalán külföldi képregényeket szerezni a rendszerváltás előtt.
Elszáll az Orion
„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet kétélű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.
A helyiek csak káderhizlaldának hívták a szigligeti alkotóházat
Sonic Youth: In/Out/In
Az 1981-ben alakult New York-i zenekar az évtized végén a Guns N’ Roses kiadójával, a Geffen Recordsszal kötött szerződést, és zenéjük valamelyest populárisabb lett, mint a korábbiak.
Csótányok a színpadon
A Rolling Stonest a hetvenes évek közepe óta nevezik a „világ legjobb rock and roll zenekarának”, de alig emlékszik valaki arra, hogy azokat az éveket az akkori rajongók inkább gyászkorszaknak nevezték.


