Turcsányi Sándor

Egy újszülöttnek minden Cseh Tamás új, reméljük. Különben mi is magyarázhatná ez újabb, élete és pályája körül motozó darab, videoparlandó létjogosultságát. Az, hogy az énekes érdekes harminc éve egyfolytában, vizsgált esetünkben aligha lehetett szempont, hiszen kevéske nagy ember mamuszban-jellegű, határozottan magántermészetű közlésen túl most semmi olyat meg nem tudhatunk, amit eddig ne hallhattunk volna. Könyvek, szöveggyűjtemények, tanulmányok, újságcikkek igyekeztek már a lehető legszélesebb publikum számára közel hozni mindazt, ami a dalokban, dalok mögött, mellett van. Ezen publikációk zöme nagyon is érthető okokból fogant. Cseh Tamás ugyanis nemzeti kincs. Múlt század végi kultúránk egy olyan jellegzetessége, amitől még mindig várhatunk valamit. E várakozás hiánya nem róható fel e műalkotás készítőinek sem (a befejezés során egy új, eddig még sose hallott, 1999-es dalt énekel Cseh T.), így még kevésbé magyarázható a megvalósítás.

Tudom, hogy fölösleges megint elmondani, és unom is, de a félreértés lehetősége maradéktalanul ki nem zárható.

Magyar Narancs: Tisztázzuk először a Szemletanács szerepét!

De semmi szükség a riszálásra. Nem kell kézbe venni, felütni semmit ahhoz, hogy tudjuk: R. W. F. itt sem kell a kutyának se már egy ideje.

Szörényi Levente-Bródy János: Veled, Uram!

A múlt héten búcsúkoncertet adott a Jazz + Az, ami azt is jelenti, hogy Geszti Péter újra kivonult a szórakoztatóiparból. És még mit?

Az amerikai beteg, ez lett volna ennek az írásnak a címe, ha egyfelől nem viszolyognánk annyira az efféléktől, másfelől pedig már az előzetes híresztelések birtokában ne látszott volna kristálytisztán, hogy annál azért jóval többről van szó, mint Az angol beteg alkotóinak (rendező + producer + opreatőr) számos, kétségtelenül nem kimondottan egészséges amerikairól szóló aktuális nekiveselkedéséről. Ennek dacára kezdjük ott, ahol ők is kezdhették.

Íme egy mai magyar sikertörténet, de tényleg. Egy hűtőgéppel és egy préssel kezdték, 1993-ban még csak bérelték a pincét, ma övék szinte az egész hegy. A Hilltop-Neszmély Rt. a nyugati piacokra koncentráló magyar vállalatok között is konkrétan a top táján van, éves kivitelük 9-10 millió palack körül mozog. Munkálkodásukat -mindenféle díjakban realizálódó - széles körű nemzetközi elismerés övezi. 1997-ben Angliában Kamocsay Ákost választották az év borászának. Ugyanitt ´98-ban 7500 borfajta közül az ő cserszegi fűszerese lett az év fehérbora. A hazai elismerés sem késett sokáig, a Magyar Bor Akadémia a tavalyi év végén tüntette ki ugyancsak "Az év bortermelője" címmel. Utánanéztünk.

Megint győztünk, pedig milyen jól indult minden. A sajtó már vagy egy hónapja a barna veszedelemről cikkezett, és vasárnap délután a helyszínre siető kommandónk már a Hunyadi utcában beleszaladt Schmuck Andorba. Közelebb érve felismertük Markos Györgyöt is, őrző-védőnek volt öltözve, és a többit sem bízzuk az olvasó fantáziájára.

David Harrower: Kés a tyúkban - Kamra

Finom kis film, pont nekem való. Nézném máskor is, ártatlanul. Minden jel arra mutatott, hogy ez így nem fog menni. Mármint ártatlanul, nekem. Mielőtt bűneimet felhoznám, nyilvánvaló: nem róluk van szó, tőlük én még úgy mozizok, mint egy csecsszopó. Az van, hogy ez az új Enyedimozi egy új Enyedimozi, amire készül az ember. Nem ölt szép ruhát, csak felkészültségét próbálja ráncba szedni. Who the Fuck is Simon? Ellenpéter régről. Aztán beül az ember tudományos pofával, tud mindent, a híradó alatt megírhatná a Jézus Krisztus szupersztárt a tévének.

A várossá válás 30. évfordulója, a vendégbarátság-vendégszeretet és még számos egyéb jegyében immár negyedszer került sor a nevezetes eseményre. A szervezők (Mátészalka önkormányzata) jócskán kitettek magukért, minden klappolt, még az időjárás is. Jelentős államférfiak tisztelték meg jelenlétükkel - alighanem amúgy is zsúfolt táncrendjük dacára - a rendezvényt, mégis amint módja nyílott rá, a csontváz kizuhant a szekrényből.