Antifasiszták a Dísz téren: Miénk a vár

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2000/7. (02. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Megint győztünk, pedig milyen jól indult minden. A sajtó már vagy egy hónapja a barna veszedelemről cikkezett, és vasárnap délután a helyszínre siető kommandónk már a Hunyadi utcában beleszaladt Schmuck Andorba. Közelebb érve felismertük Markos Györgyöt is, őrző-védőnek volt öltözve, és a többit sem bízzuk az olvasó fantáziájára.

Megint győztünk, pedig milyen jól indult minden. A sajtó már vagy egy hónapja a barna veszedelemről cikkezett, és vasárnap délután a helyszínre siető kommandónk már a Hunyadi utcában beleszaladt Schmuck Andorba. Közelebb érve felismertük Markos Györgyöt is, őrző-védőnek volt öltözve, és a többit sem bízzuk az olvasó fantáziájára.

A hétvégi események kiváltó oka, mint tudjuk, a múltban keresendő. Egészen konkrétan a tavaly ilyenkor esett masszív gyalázat környékén. Vérlázító volt, hogy pont nálunk sikerült tető alá hozni Európa utóbbi időkben legnagyobb és leglátványosabb neofasiszta demonstrációját. Gyilkos emlékű maskarákba öltözött, kellemetlen elmebetegek parádéztak a budai Várban, finoman szólva is a világ csúfjára. Egyfelől.

Másfelől, a vircsaft kezelése, ha lehet, még kínosabbra sikeredett. Demokratikus rendőrségünk, miután biztosítás címszóval végigasszisztálta a várbéli baromparádét, este "otthonukban", a Viking klubban ütött szét a mondhatni "békésen" leittasodni vágyó shitheadek között.

Ne szépítsük, a szervnek akkor (is) elsősorban a törvénnyel gyűlt meg a baja. Konkrétan azzal a gyülekezési törvénnyel, ami van nekünk. És milyen jó, hogy van. Hogy pont ilyen van: példamutatóan demokratikus ugyanis ez. Csak alkalmazni kéne tudni. Uram bocsá´, egyéb törvényekkel, mint például azzal, ami az önkényuralmi jelképekre vonatkozik, összhangban. Milyen jellemző az akkor és azóta történtekre, hogy Orbán főrendőr még a múlt héten is azon siránkozott nagy nyilvánosság előtt, hogy a törvénykezés az elmúlt egy év során nem sietett a segítségükre abban, hogy megelőzhessék az efféle afférokat. Mire gondolhatott? Hacsak a gyülekezési törvény jó kis megszigorítására nem. Mi meg a nénikéjére.

Ám míg a policáj középiskolások vegzálásával és romaveréssel készült a nagyobb próbatételekre, a "lakosság" egy nagyszerű ötlettel átvágta a gordiuszinak mutatkozó csomót törvény és szégyen között. A várhatóan nehéz napokra lefoglalták a számba jöhető helyszíneket ellenkező előjelű összejövetelek céljára. Akárki találta is ki, nem dicsérhetjük eléggé. Persze, hogy mi lett az egészből, az más kérdés. Mindenesetre az ötlet szülőatyját a következő takarékossági világnapon jól ki kéne tüntetni.

Még Közép-Kelet-Európa fasisztái is lökhetnének neki egy vaskeresztet, mert megtakarította nekik az útiköltséget, hogy a rendőrségre már ne is vesztegessünk több szót.

Voltaképpen már az is elég jól mutatott volna, ha ezen a vasárnapon is csak a turisták gyülekeztek volna a Várban. Persze azt is meg lehetett saccolni, hogy az ötlet mozgalmi oldalról is fog némi ráerősítésben részesülni. Így is lett. Összefogott a baloldal. Legalábbis első látásra.

A fő rendezvénynek tekinthető vasárnap délutáni Dísz téri demonstráció a Demokratikus Charta fénykorát idézte a felületes szemlélő számára. A balos értelmiség színe-virága, szocialista és szabaddemokrata politikusok tömege, mi kell még? Közelebbről nézvést viszont a dolgok némileg árnyalhatóbbnak tűnnek, és ehhez a megjelentek körének vizsgálatán sem kell nagyon túllépnünk. Hirtelen felindulásból úgy fogalmazhatnánk, hogy szocialista oldalról minden mozgásképes arc eljött, míg liberális oldalról a környéken lakók. A demonstráció házigazdája, miután örömmel nyugtázta, hogy milyen sok híres embert lát az egybegyűltek között, kiemelt szeretettel köszöntötte az egykori miniszterelnököt, Horn Gyulát. De ott volt Kovács Lászlótól Kósa Ferencig mindenki, de tényleg. Utóbbi szónoki minőségben, melyről ezúttal legyen elég annyi, hogy az a mondata, melyet Hirosimától indított, és Hamletig ért vele, sokáig emlékezetes marad, pláne mert a hidegháborút használta átkötésül, amiből a süket is kihallhatta, hogy az alliterációra hajt. Az SZDSZ vezetéséből viszont nem láttunk senkit.

A másik szónok Mécs Imre volt, és hozta a formáját.

Mindez Darvas Iván és Gerendás Péter szendvicsébe csomagolva, hát jó. Ám az egész így, hogy is mondjuk, több kérdést vet fel.

Egy: kinek hiányzik az újbóli chartásodás? A fenének. Vagy ha valakinek, akkor az mondjuk Orbán Viktor, a kétpólusú honi politikai térkép nagy megálmodója. Egy valóságos alternatívát megjeleníteni kívánó liberális pártnak aligha, s talán e felismerésnek is tudható be a szabaddemokrata vezetők távolmaradása.

Kettő: sikerült-e valódi tartalommal megtölteni a helyet csaklizó csínyt? Nem, ha ez egyáltalán számít. A barna veszedelmet elítélni nagygyűléseken szinte rutinszerű feladat, ám kérdés, milyen messzire lehet vele jutni (legutóbb, számos egyéb huncutsága mellett, az előző választási kampányban Horn operált ilyesmivel, és meg is nézhette magát utána), s főként hogy mi történik akkor, ha egyszer, kétszer, háromszor vaklármának bizonyul a figyelmeztetés.

Három: az milyen, hogy ezúttal a fasorban nem voltak a neonácik? Tök jó. De mi lesz a jövő héten? Most épp a hónap végére ígérik magukat. Akkorra is ki kéne találni valamit.

Ne adj´ isten a törvényalkalmazóknak.

Turcsányi Sándor

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2000/7. (02. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra