László Ferenc

A magyar irodalomtörténet gazdag a nagyszerű, sőt a nagy költőkben meg a jelentékeny, formátumos prózaírókban, ellenben a valódi drámai tehetség a múltban és a jelenben egy­aránt ritkaságnak számít ezen a tájékon.

Brit tudósok – ha mára valamely kedélyes félreértés folytán megmosolyogtatóvá és enyhén lekicsinylővé is vált ez a szókapcsolat, azért egészen nyilvánvaló, hogy a tiszteletteljes kalaplengetés sokkalta indokoltabb reakció lenne.

Nem Pavarotti utódja, és nem is Domingóé; ő senkire sem hasonlít a múlt és a jelen tenorsztárjai közül. Október 22-én újra Budapesten ad koncertet Juan Diego Flórez.

Valljuk be őszintén, egy ideje már nemigen keressük Petőfit. A 2023-as újévig kerek évforduló sem késztet minket erre, és egyelőre még a kultúrharc matadorai sem bélyegezték meg posztumusz a költő bűnös világforradalmiságát, hogy ezzel akaratlanul is (újra)olvastassák a közönséggel e 19. századi lángoszlop verseit.

Brit tudósok – ha mára valamely kedélyes félreértés folytán megmosolyogtatóvá és enyhén lekicsinylővé is vált ez a szókapcsolat, azért egészen nyilvánvaló, hogy a tiszteletteljes kalaplengetés sokkalta indokoltabb reakció lenne.

Bayreuth tavaly nyárra kiszemelt Lohengrinje, Roberto Alagna végül visszariadt énekesi komfortzónájának elhagyásától, s helyette Piotr Beczała vállalta a címszerepet – közös szerencsénkre.

Vannak rég bevett kollektív képzeteink, amelyeknek a jelenben ugyan már nem­igen jut szerep, ám amint a múltról gondolkozunk, rögtön magától értetődőnek és nélkülözhetetlennek tetszenek. Ilyen, még csak segédfogalommá sem halványult, masszív idea például a múzsa: a nő, aki a szerelmével vagy akár a puszta létezésével remekművek megalkotására ihleti a férfit.

Élőszóban és írásban egyaránt lehengerlő előadó volt, szinte bármilyen témában. Sok évtizedes, szüntelen sziporkázása még azokat is lenyűgözte, akik komoly fenntartásokkal tekintettek pályafutására, s éppígy roppant változatos és elegyes életművére. Nagy idők tanúja és rég elhunyt kortársainak fanyar bírája volt, ám vallomásai és ítéletei korántsem minden esetben állják ki a tényekkel való szembesítés próbáját.

Mensáros László összetéveszthetetlen és épp ezért hálásan utánozható orgánumú, formátumos és népszerű művész volt: olyan, aki a kegyeletesen megemlékező, évfordulós tévéműsorokban rendszerint már az első mondattal megkapja a „felejthetetlen” jelző posztumusz kitüntetését.