Kevés híresebb bukássztorija van a zenetörténetnek, mint a Madama Butterfly 1904-es milánói ősbemutatója: a kudarc olyannyira zajos volt, hogy az opera eredeti, kétfelvonásos formája egy bő évszázadra teljesen el is tűnt a műsorról. Perújrafelvételét és rehabilitálását azután 2016-ban Riccardo Chailly vitte keresztül, méghozzá a hajdani bukás helyszínén, a Scalában. Így végre valahára megtapasztalhatóvá vált, hogy néhány észrevételezhető kisebb különbség ellenére (itt például valamivel több jelenlét jut Pinkerton amerikai feleségének), ebben a Pillangókisasszonyban éppúgy minden a helyén van, akár a három felvonásos, ún. bresciai változatban. A produkció hőse egyértelműen a hazai terepen kibillenthetetlen nyugalmú és ízlésű karmester, ám mindeközben a színpadon is remekül mennek a dolgok. A lett Alvis Hermanis például bebizonyítja, hogy a Regietheater meg a „hagyományos opera-előadás” ellentmondása feloldható, amint a rendező és kreatív munkatársai némi egészséges fogékonyságot tanúsítanak az alkotói alapelképzelés meg a nézői elvárások iránt. Maria José Siri stílusos, habár talán nem a legizgalmasabb Cso-cso-szán, a férfiak pedig egészen pompásak: a Pinkertont éneklő Bryan Hymel napjaink egyik legaktívabb operai lemondója, de ha fellép, sohasem takarékoskodik a hangjával, míg a bariton Carlos Álvarez kikezdhetetlenül elegáns és szemérmesen nagyszívű Sharpless konzult formál meg és tesz körüljárhatóvá.
Decca (2 DVD), 2018
