László Ferenc

A vetkőzőművészet magyarországi meghonosítását nem csupán a prüdéria gátolta, de úgy ötven éve mégiscsak megtört a jég. Vagy inkább: lehullt a lepel.

Ugyan ki merészelné tagadni, hogy ma minden egyes ember véleménye fontos? Szerte a nagyvilágban is, minálunk meg aztán különösen! Egyre csak döntünk, csak döntünk az elénk terjesztett, árnyaltnál árnyaltabb kérdésekről, ezzel alakítva az ország sorsát konzultáción csakúgy, mint tévés-okostelefonos szavazások útján. Ernest Renan hajdani nemzetmetaforája, a mindennapos népszavazás nem merész kép, hanem prózai valóság immár.

A nagy ötletek köztudomás szerint gyakorta igen egyszerűek. Néhány év leforgása alatt legalább féltucat csatornán megfordult, és mára már utódprogramokat is fialt például az a 2007-ben indult tévés játék, amely a színészképzés frissességi helyzetgyakorlatait a tábortűz körüli diákhumorral elegyítette.

„Pofoztatok már meg egy hullát?” – tette fel a provokatív kérdést Louis Aragon Anatole France-ról szóló hírhedt „nekrológjában”, noha szokatlannak akkor is csupán a keresetlen megfogalmazás és korántsem maga a gyakorlat számított.

A civilekkel csak a baj van, a civilek mind álcivilek – ilyen és ehhez hasonló röhejes lózungokat gyakran hallunk, a többi közt Mészáros Lőrinc tévéjéből is, ám ha belebotlunk az Echo Tv Civil kör című műsorába, akár még meggondolatlanul rá is bólinthatunk e roppant kétes állításokra. Merthogy ott ül a stúdióban a műsorvezető, Velkovics Vilmos vendégeként két jobbos sajtómunkás, valamint DJ Jeszi személyében egy valóságos „politikai hobbista” – és tényleg csak a baj van velük, álcivilekkel.

„Sajnos, nem nagyon lehet elmenni amellett, hogy nem nagyon tudsz énekelni” – ha ez a pongyola, de mégis egyértelmű kijelentés valamely énekes-tehetségkutató sokadik adásában, a legjobbnak ítélt 10 versenyző egyikéről hangzik el, méghozzá egy zsűritag (azazhogy mentor) szájából, azt nem túlzás általánosságban is jellemzőnek vélni.