Rudolf Péterék rögtönzésorgiái valósággal divatba hozták az improvizációs alapú műsorokat, habár az is hamar kiderült, hogy a formátum terjeszkedésének azért van két, jószerint áthághatatlan természetes határa. Az egyik a gyorsan kapcsoló színészagy, a másik pedig a gondos előkészítői, mi több, forgatókönyvírói munka megléte – vagy hiánya.
A rögtönzést ugyanis mindig roppant aprólékosan el kell próbálni, ezt igazán elhihetjük a néhai Latabár Kálmánnak. Alapos próba és jól megírt szituációk nélkül csakis a tényleg vágtázó észjárású színészek képesek szórakoztatóan elboldogulni az improvizációs kihívásokkal. És néha még ők sem: ez számos alkalommal kiderülhetett a Beugró korábbi adásaiban, és most az úgynevezett jubileumi szezon során is. Így a múlt pénteken is akadtak jelenetkék, ahol bizony még a hajdani alapcsapat kikezdhetetlen rutinú beltagjai is inkább csak az időhúzásra, vagyis a túlélésre összpontosítottak. Ilyen volt például a díjátvevői beszéd, ahol menet közben derült ki, hogy az elismerés „az év legnémább színészének” szól: ez még a máskülönben meggyőzően fanyar svádájú Rudolf Péter számára sem kínált elegendő luftot. Vagy a nyögvenyelős jelenet, ahol a játszóknak valamiféle lakáskiadási szituációban kellett volna a semmiből brillírozniuk, s ők kínjukban inkább mellőzték is a deklarált játékfeladat teljesítését.
És mégis, a műsor túlnyomó része most is a formátum életképességét meg a játszók, közülük is elsősorban Rudolf és Kálloy Molnár Péter pengeéles eszét bizonyította. Az utóbbi színész különösen áldott tehetségű rögtönző: igazi gyorstüzelője a spontán szójátékoknak és a pillanat szülte frappáns reflexióknak. Az ő esetében még az előkészítetlenség gyakorlata is folytatólagosan igazolást nyer, hiszen Kálloy Molnár a kollégák botlásaira, a feladott szituációk menetrendszerű sutaságaira is talál poénokat, méghozzá olykor egészen minőségi poénokat. De talpraesett az egyedi színészbájú Debreczeny Csaba, sőt még a Beugróba újoncként beugró, s végül a tempót is szerencsésen átvevő Molnár Áron is.
Egyáltalán: árad valamiféle ódon varázs a szemre kimondottan igénytelen műsorból. A mindössze négy székkel árválkodó színpad, az ing- és zakóviselet hanyag antieleganciája, a csengőszó, de még a játékmester, Novák Péter pislákoló képernyős szexepilje is a televíziózás távolodó múltját idézi. Mintha az időgép-helyzetgyakorlat a Beugró egész jubileumi szezonjára kiterjedne: néhány ember az agyával és a szakértelmével próbál meg érvényesülni a kamerák előtt, mindenféle csilivili körítés, buzgó stylisti segédlet és teliszájas önreklám nélkül. „Azt mérlegelem, hogy innentől televíziós szempontból hasznos-e?” – zárta le a múlt pénteki adásban Novák az egyik, frivol módon elszabaduló helyzetgyakorlatot, s valami egészen hasonló kérdés alighanem a trendet és a trendit kajtató csatornaigazgatókban is felmerülhet a Beugró X láttán. A néző pedig csak remélheti, hogy a válasz kedvező lesz.
RTL II, november 17.
