Opera

Maflapincsi

Rossini: Olasz nő Algírban

Zene

„Pofoztatok már meg egy hullát?” – tette fel a provokatív kérdést Louis Aragon Anatole France-ról szóló hírhedt „nekrológjában”, noha szokatlannak akkor is csupán a keresetlen megfogalmazás és korántsem maga a gyakorlat számított.

Gioachino Rossini is számtalanszor volt már ilyen kényelmesen megpofozott halott: holtában is kárhoztatták őt a léhaságáért, a felszínességéért, a szemérmetlen derűjéért, de még a legendás lustaságáért is. (Elvégre alig több mint három tucat operát hozott össze ez a világ lustája!) Mi tagadás, még a múlt szombati Rossini-bemutató szünetében is lehetett hallani néhány, a holt mesternek szóló szedtevettét, amiért az első felvonást záró, obligát vígoperai imbrogliót, vagyis a zenei humort csúcsra járató általános zűrzavart kénytelenek voltunk testületileg végigkacagni.

Mert hát ez történt az Olasz nő Algírban Erkel színházi premierjén: zajosan derült a közönség, jóval túl az operaházakban szokásos és illendő mértéken. A rendhagyó jelenség elsősorban persze Rossini érdeme (vagy bűne) volt, mivel az Opera repertoárján most először szereplő vígopera az életmű legsikerültebb darabjai közül való. Hiába készült zeneszerzői rohammunkában és ráadásul bedolgozók foglalkoztatása mellett, s hiába volt az 1813-as mű librettója egyszerű újrahasznosítás: a 21 éves Rossini operája máig a színpadismeret, a szinte szertelen melódiabőség és a zenei rafinéria tökéletes ötvözetének hat. A két világ és persze két nem találkozását és erőpróbáját sziporkázóan jelenetező darab – amelynek diadalmaskodó főalakja a címszereplő italiana, vagyis Isabella – maga az opera buffa evilági apoteózisa.

Mindettől persze még bőven sótlanná válhatott volna a budapesti produkció, ha Szabó Máté és alkotótársai nem éreznek rá a mű által diktált interpretációs modorra: a „mindent szabad” parancsoló kötelmére. Így azonban Cziegler Balázs kidolgozottságával és méretei­vel egyaránt imponáló díszletei között kedvükre grasszálhatnak a macskanők, az olasz hölgyek iránt lelkesedő algíri bej nézheti az Édes élet arab feliratos kópiáját, és a kajmakánná előléptetett olasz fogoly és széptevő, Taddeo viselhet malomkeréknyi tányérsapkát a fején. És főleg a játékban is elszabadulhat a komikus-karikaturisztikus emberábrázolás, melynek legkiválóbb megvalósítója e bemutatón az említett Taddeo alakítója, a bariton Bruno Taddia volt. Az Isabella oldalán, annak újra és újra bepalizott udvarlójaként Algírba érkező commedia dell’arte alak Taddia megformálásában leginkább a címszereplő durcás-sértődékeny, hiszteroid és piperkőc öribarijának tűnt, aki rendre kifelé forduló játékával és őstalján gesztikulációjával a legszebb olasz filmvígjátékemlékeinket idézte. S habár a második felvonásban az addig csorbítatlan hitellel viselt öltönyét az énekes egy túlságosan zajosan csörgő (őt és minket egyaránt zavaró) rendjel­agymenésre kényszerült lecserélni, azért a hang és a figura így is átütő maradt.

Mester Viktória vagány Isabellája, Palerdi András melegítős-szurkolói sálas Musztafa beje, Alasdair Kent török pizzát remeklő Lindorója, s mind a többiek rokonszenvesen haladtak Taddia nyomában, ha nem is mindenkinek akadt ilyen hatásosan eljátszható figurája. Énekesi szempontból is volt némi szórás a teljesítmények között: itt az olykor tagadhatatlanul fisztulás magasságú, ám a tenorkoloratúrázás terén máris szakavatott és még érezhetően jócskán fejlődőképes fiatal Kent meg a saját korábbi legjobb formájához meggyőzően, ha nem is mindig stílusosan felzárkózó Mester Viktória érdemelt ki külön méltatást. Míg Palerdi kicsattanó játékához olykor hallhatatlanná váló szólamrészletek társultak. A tavasszal Háry Jánosként kevésnek ható Dobák Attila most a helyére került Ali kisebb szerepében, s bizonyosan nem Rossini által komponált áriáját is formásan szólaltatta meg.

Szabó Mátéék lendülete az első felvonás fentebb már emlegetett, táncos léptű fináléjában ért a csúcsra, s a második felvonásban aztán kétségkívül akadtak kisebb hullámvölgyek, az ötletelés során ejtett darabrészletek. A Rossini-humor másik nagy darabbéli tetőpontján, az ún. Pappataci-jelenetben azért még így is akadt frenetikum. A szerelmes bejt itt a tréfamester olaszok pappatacivá, vagyis a korábbi magyar fordítás szerint maflabácsivá, a most a kivetítőn szereplő nyelvi lelemény szavával pedig maflapincsivé avatják. A titkos társaságok beavatási szertartásait parodizáló Rossini-jelenet kisnadrágot, nyakkendőt és szarvakat viselő férfiai akár egy Anger Ferenc-rendezésből is előkerülhettek volna, de ami ennél sokkal fontosabb: csoportos jelenlétük, valamint a három szólista, Palerdi, Taddia és Kent párnadobáló összjátéka jól összeillett a zene túlhabzó humorával.

Francesco Lanzillotta vezényletével az opera nyitánya egyrészt hibátlan, sőt szép fúvós szólókat, másrészt a gyors szakaszokban meglepően elnagyolt tuttikat hallatott. A zenekari árok és a színpad együttműködése utóbb sem idézte minden pillanatban egy svájci óramű pontosságát, de a hangvétel és a temperamentum olaszosságára nemigen lehetett panaszunk.

Erkel Színház, november 18.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.