Tévé

Édes mentorok

X-Faktor

Interaktív

„Sajnos, nem nagyon lehet elmenni amellett, hogy nem nagyon tudsz énekelni” – ha ez a pongyola, de mégis egyértelmű kijelentés valamely énekes-tehetségkutató sokadik adásában, a legjobbnak ítélt 10 versenyző egyikéről hangzik el, méghozzá egy zsűritag (azazhogy mentor) szájából, azt nem túlzás általánosságban is jellemzőnek vélni.

Márpedig az X-Faktor idei sorozatának második élő show-jában Gáspár Laci ezt találta mondani az egyik lányversenyző produkcióját követően, korántsem minden alap nélkül. A mentorok közül rendre a leginkább hozzáértőnek bizonyuló Gáspár amúgy is üdítően őszintének és „borotvafülűnek” mutatkozott ezen az estén. „A felétől nem találtad a hangnemet” – jelezte például egy másik szép reményű versenyzőnek, és nem átallott vitába szállni mentortársaival sem, ha egy-egy fülsértőbb produkciót a többiek pártos szellemben a védelmükbe vettek.

Hálás-hálátlan, mindenesetre kiadós szerep jutott tehát múlt szombat este Gáspár Lacinak, hiszen az orrkarika- és a fogszabályzó-viselet divatosságát fényesen igazoló show fellépőinek mintegy kétharmada alapos okot szolgáltatott ilyesféle építő bírálat megfogalmazására. Igaz, ahogy arra az „édes mentorok” (a műsorvezető Kiss Ramóna visszatérő megszólítása) túlnyomó többsége jó párszor utalt: a versenyzők fejlődését kell értékelni, úgy istenigazából énekelni pedig több világsztár sem képes a popszakmában. Elvégre a lényeg az, hogy a színpadi személyiség átütő legyen!

Az idei X-Faktor, fájdalom, ezen a téren is gyengén teljesít. A képernyő előtt ülve legalábbis úgy tűnt, mintha a kamerákra nagy erejű személyiségszűrőket is felszereltek volna. A hamiskás énekléshez rendszerint egészen halovány vagy éppen ordítóan mache jelenlét társult. A magyarázat persze megtévesztően kézenfekvő: az évtizedes, nyakló nélküli tehetségkutatás olyannyira letarolta a mezőnyt, hogy hazulról és külföldről már csak a sokadik vonal áll a műsorszerkesztők rendelkezésére. És ez igaz is, ám ahogy az múlt szombaton is kiderülhetett, a végeredmény jellegtelenségéért azért az RTL Klub oly profi csapata is ernyedetlenül fáradozik. A kiscicákból vadmacskákat, a kölyök dakszlikból oroszlánokat „kinevelő” szándék a gyakorlatban mindössze az eredeti karakterből való kivetkőztetésig és az elbizonytalanításig képes érdemi eredményeket felmutatni. Így sikerült elérni például azt, hogy az egyik énekeslány valóságos nőimitátornak hasson a színpadon, míg a fiúk egyikét addig macsósították, hogy az végül már paródiának sem vált be.

A stylistok erőszakos-érzéketlen ténykedésénél talán csak a mentori balkezesség veszedelmesebb a versenyzők sorsára nézve. Előnytelen dalválasztások, már papíron sem életképes összeboronálások és fals tanácsok fenyegetik adásról adásra az X-Faktor döntőseit, ami annál kevésbé meglepő, hiszen a mentorok háromnegyede egyelőre még a saját helyét, stílusát és arcát keresgéli nagyban. Erre a kötött sapkás bölcsészhipszterből tavaly fura napszemüveges különccé, legújabban pedig tetkós és arany fogszabályzós, kemény csávóvá átfazonírozott ByeAlex lehet a legjobb példa. A „nagyon” szót immár következetesen „naon”-nak ejtő énekes ugyanis egyelőre még a saját megszólalásait és indulatait sem képes mindig helyes irányba terelgetni, nemhogy a mentoráltjai pályafutását kormányozhatná.

RTL Klub, október 21.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)