Tévé

Édes mentorok

X-Faktor

Interaktív

„Sajnos, nem nagyon lehet elmenni amellett, hogy nem nagyon tudsz énekelni” – ha ez a pongyola, de mégis egyértelmű kijelentés valamely énekes-tehetségkutató sokadik adásában, a legjobbnak ítélt 10 versenyző egyikéről hangzik el, méghozzá egy zsűritag (azazhogy mentor) szájából, azt nem túlzás általánosságban is jellemzőnek vélni.

Márpedig az X-Faktor idei sorozatának második élő show-jában Gáspár Laci ezt találta mondani az egyik lányversenyző produkcióját követően, korántsem minden alap nélkül. A mentorok közül rendre a leginkább hozzáértőnek bizonyuló Gáspár amúgy is üdítően őszintének és „borotvafülűnek” mutatkozott ezen az estén. „A felétől nem találtad a hangnemet” – jelezte például egy másik szép reményű versenyzőnek, és nem átallott vitába szállni mentortársaival sem, ha egy-egy fülsértőbb produkciót a többiek pártos szellemben a védelmükbe vettek.

Hálás-hálátlan, mindenesetre kiadós szerep jutott tehát múlt szombat este Gáspár Lacinak, hiszen az orrkarika- és a fogszabályzó-viselet divatosságát fényesen igazoló show fellépőinek mintegy kétharmada alapos okot szolgáltatott ilyesféle építő bírálat megfogalmazására. Igaz, ahogy arra az „édes mentorok” (a műsorvezető Kiss Ramóna visszatérő megszólítása) túlnyomó többsége jó párszor utalt: a versenyzők fejlődését kell értékelni, úgy istenigazából énekelni pedig több világsztár sem képes a popszakmában. Elvégre a lényeg az, hogy a színpadi személyiség átütő legyen!

Az idei X-Faktor, fájdalom, ezen a téren is gyengén teljesít. A képernyő előtt ülve legalábbis úgy tűnt, mintha a kamerákra nagy erejű személyiségszűrőket is felszereltek volna. A hamiskás énekléshez rendszerint egészen halovány vagy éppen ordítóan mache jelenlét társult. A magyarázat persze megtévesztően kézenfekvő: az évtizedes, nyakló nélküli tehetségkutatás olyannyira letarolta a mezőnyt, hogy hazulról és külföldről már csak a sokadik vonal áll a műsorszerkesztők rendelkezésére. És ez igaz is, ám ahogy az múlt szombaton is kiderülhetett, a végeredmény jellegtelenségéért azért az RTL Klub oly profi csapata is ernyedetlenül fáradozik. A kiscicákból vadmacskákat, a kölyök dakszlikból oroszlánokat „kinevelő” szándék a gyakorlatban mindössze az eredeti karakterből való kivetkőztetésig és az elbizonytalanításig képes érdemi eredményeket felmutatni. Így sikerült elérni például azt, hogy az egyik énekeslány valóságos nőimitátornak hasson a színpadon, míg a fiúk egyikét addig macsósították, hogy az végül már paródiának sem vált be.

A stylistok erőszakos-érzéketlen ténykedésénél talán csak a mentori balkezesség veszedelmesebb a versenyzők sorsára nézve. Előnytelen dalválasztások, már papíron sem életképes összeboronálások és fals tanácsok fenyegetik adásról adásra az X-Faktor döntőseit, ami annál kevésbé meglepő, hiszen a mentorok háromnegyede egyelőre még a saját helyét, stílusát és arcát keresgéli nagyban. Erre a kötött sapkás bölcsészhipszterből tavaly fura napszemüveges különccé, legújabban pedig tetkós és arany fogszabályzós, kemény csávóvá átfazonírozott ByeAlex lehet a legjobb példa. A „nagyon” szót immár következetesen „naon”-nak ejtő énekes ugyanis egyelőre még a saját megszólalásait és indulatait sem képes mindig helyes irányba terelgetni, nemhogy a mentoráltjai pályafutását kormányozhatná.

RTL Klub, október 21.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.