Színház

39 lépcsőfok

Színház

John Buchan híres kémregényén vagy a klasszikus Hitchcock-filmen is kezdhetjük a sort, ha Patrick Barlow krimiblődlijéről szólnánk, ám éppígy emlegethetjük akár Sinkovits Imre nevét is. Hiszen a magyar színháztörténet máig őrzi az ő színészi átváltozó bravúrjának emlékét: A három test­őr 60-as évekbeli előadásain eljátszott 18 különböző szerepet, fehérszemélytől a törpéig. Ez a szerepváltó és karikírozó tehetség meg a túlhabzó bohóctemperamentum, s persze nem mellesleg a mindezek csúcsra járatásához elengedhetetlenül szükséges színészi fegyelem adja ugyanis a 39 lépcsőfok lényegét – és egyszersmind egyedüli értelmét is. Ez a kiscsoportos színészgyakorlat és ruganyossági próba a Madách Színház után most a Játékszínben szabadult el, és a végeredmény már a bemutató estéjén dicséretesen összecsiszoltnak és szerethetőnek bizonyult. Az előadás alapregisztere az egész pályás túllicitálás: a Nagy Sándor és Szirtes Balázs által elővezetett bő két tucat figura részben bohózati, részben pedig burleszkhumorban pácolt, és Lévay Viktória számára is adott a hálás lehetőség, hogy minden szégyenérzet nélkül adjon egyszer kémnőt és vampot, másszor meg elvágyódó skót háziasszonyt. Mindössze Lengyel Tamásnak kell beérnie egyetlen szereppel, az viszont a főszerep, és Lengyel a röhögős kémhistória középpontjában készségszinten kamatoztatja megvesztegető sármját, pontosabban annak kikacsintós önparódiáját. A színészek számára Horgas Ádám rendezése, koreográfiája és videóanimációi diktálnak sebes iramot, s a vetített háttérrel összejátszó szereplők korántsem mellesleg az ütemérzék és a színpadi fegyelem példás fokát is jól szemléltetik.
A néző legfeljebb azt sajnálhatja, hogy Barlow érezhetően ejtette blődlijének (vagy elegánsabban: farce-ának) befejezését, és a sztori ellankadását most a Játékszín lendületesen igyekvő produkciója sem tudja igazán leplezni.

Játékszín, október 14.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.