László Ferenc

Öntörvényű és nyugtalanító színpadi jelenség volt, játékával a természet erőinek megzabolázhatatlanságát felidéző nagy színésznő.

Véres féltékenységi dráma a Szajnán, eksztatikussá fokozódó apácakolostori jelenetsor meg egy végrendelet-hamisítási komédia (az olasz vígopera tán legutolsó csodája) – úgy lehet, Puccini egyfelvonásosainak színrevitelét örök időkig végigkíséri a kérdés: összeköti-e egymással más is A köpenyt, az Angelica nővért és a Gianni Schicchit, vagy csupán a teremtő önkényes döntése?

Februárban a Cziffra György Fesztivál idézi majd emlékét, így 1921-től 1994-ig tartó élete kerek évforduló híján is érdemes a figyelmünkre. Volt csodagyerek, hadifogoly és kényszermunkás, a Kedves bárzongoristája és francia kápolnatulajdonos – s nem mellesleg: csakis Liszthez mérhető virtuóz.

Neve hallatán ma már keveseknek jut eszébe a jellegzetes orgánumú, karakteres hajdani színész, s alighanem már senki se véli őt valamiféle fiatalos ellenkultúra előretolt bástyájának: Till Attila minden különösebb feltűnés nélkül rég a helyére került.

A címe módosult, a szerepei híztak, fogytak és nevet váltottak, a címszerep beazonosítása pedig kétesélyessé lett az évek során, ám egyvalamiben nincs változás: Kálmán Imre operettje egy legenda.

Lám, egy újságíróból is válhat még komoly ember – sok más, okvetlenül fontosabb, általános tanulság mellett ezzel a reménykeltő személyes felismeréssel gazdagítja a szakmabeli olvasót William L. Shirer nagy sokára végre magyarul is megjelent alapműve – s persze életútja.

Nyomozás egy műfaj után, kísértetek Mahler zenéjében – a Zeneakadémia Zenetudományi és Zeneelméleti Tanszékének vezetőjét nemrég megjelent könyvéről (Mahler, a scherzo és a kísérteties) kérdeztük.