Nagybőgőre komponált versenyműveket ugyan vajmi ritkán hallgatunk, de az alighanem még ritkábban fordul elő, hogy a nagyhírű Deutsche Grammophon magyar szólistával dobjon piacra egy lemezt. Rácz Ödönnel, a Bécsi Filharmonikusok érdemes beltagjával a napokban megtörtént az utóbbi, bízvást kivételesnek mondható esemény, s így aztán most mi is fölszámolhatjuk fentebb említett mulasztásunkat, elvégre a 34 esztendős mélyvonós zenész lemezén mindjárt három komplett nagybőgőverseny sorjázik. Mozart és Haydn alkalmi kvartettező társai, Vanhal és Dittersdorf, valamint a nagybőgő Paganinije, a romantikus Bottesini egy-egy versenyműve került Rácz vonója alá, s ő egyszerre bizonyítja e kompozíciók rangját, választott hangszerének izgalmasságát és a maga bravúros tehetségét. A muzsikus ugyanis, akinek az apja, a nagyapja, sőt már a dédapja is nagybőgős volt, boszorkányos mestere hangszerének, s a hallgató által máskor – bocsánatos felületességgel – brummogásként azonosított bőgőhang ezen a lemezen olyan árnyaltsággal szólal meg, amilyet korábban talán nem is tartottunk lehetségesnek. A hagyományosan a gordonkának tulajdonított emberlelkű ékesszólás ezen a felvételsorozaton a mélyebb hangú nagy testvér sajátja: a lassú tételek elmélyült és bölcsességet sugárzó hangvétele legalább annyira imponáló, mint Rácz oly agilis és a hangszer lehetőségeit végletekig kihasználó játéka a szélső tételekben, s különösen a finálékban. Rácz Ödön a Liszt Ferenc Kamarazenekart választotta partneréül e felvételek elkészítéséhez, s az együttes érezhető elkötelezettséggel és igyekezettel teljesítette kísérői föladatát. Rolla János és kollégái lemezkészítői aranykoruk múltán is jó adottságú zenekarnak bizonyulnak e versenyművek felvételén, még ha nem is tudnak mindenütt lépést tartani a nagybőgős, helyesebben a nagy bőgős gyakran előreiramló virtuozitásával.
Deutsche Grammophon, 2016
alá
