Ő a TV2 legmegbízhatóbb munkavállalója, aki tartósan jól őrzi fazonját, s gyakorlatilag bármilyen műsortípust elvezethet. Képes izgatottan, sőt lelkesülten kiabálni, miközben a zsűri vagy a közönség választ két reménybeli táncdalénekes, villalakó vagy sztárimitátor között, tud felszabadultan kacagni sorversenyen szerencsétlenkedő pojácákon és egyéb álcelebeken. De akkor is bizton lehet számítani szolid és kiegyensúlyozott teljesítményére, ha végre esély nyílik valami értelmesebb műsor elkészítésére.
| ||
Ilyen műsor a pár éve sikerrel újraélesztett Propaganda, amely – dacára a neki kiosztott médiadíjaknak – elsősorban nem az úgynevezett társadalmi-kulturális küldetése miatt érdekes, hanem mert Tillnek meglepően gyakran sikerül őszinte és a maguk területén kompetens interjúalanyokat kiválasztania. Igaz, az évek során néhány hétpróbás allűrhuszár is megfordult a műsorban, ám nélkülük a jelek szerint általában is elképzelhetetlen korunk televíziózása. Ami viszont állandó jellemzőnek ítélhető, az Till nyitott alapállása, kissé hangos, de mégsem túljátszott érdeklődése. S ez jóval fontosabb és egyedibb ismertetőjegy, mint a Propaganda főcímébe és itt-ott a műsor belsejébe is beszuszakolt, rejtett-tolakodó termékmegjelenítések sora.
Legutóbb Kováts Adél került a középpontba, s ez egyszerre volt időszerű, kézenfekvő és hallatlanul szerencsés választás. Csakis az utolsó jelzőt magyarázva: Kováts Adél harmonikus civil személyisége talán még színművészi működésénél és színigazgatói terveinél is figyelemre méltóbb. Egy drámai szende gazdag művészi és emberi tapasztalatai nála olyan női és anyai érzékenységgel társulnak, amely nem sebezhetőségével, hanem lelkiismeretessége meg fokozott mértékű empátiája révén tárja fel magát. Ez vált érzékletessé a Propaganda tárgyalt epizódjában is: akár jótékonysági tevékenységéről, akár sokakat meglepő színigazgatói szerepvállalásáról beszélt a Radnóti dezignált direktornője. Őszinteségét és önreflexivitását pedig olyan kényes témákban is bizonyította, mint amilyen a színpadi és civil szépség vagy az öregedés. S a néző akár azt is gondolhatta, hogy ez a riportalanyi keresetlenség ragadós, merthogy a műsorban ugyancsak megszólaló igazgatóelőd, Bálint András is meglepően nyílt és kritikus mondatokban rótta meg a magyar rendezői kart vélelmezett művészi fogyatkozásaikért s a felelősségvállalás kerüléséért.
Egy portréműsor sikere elsődlegesen nem a kérdezőn múlik, ezt a régi alapigazságot most Kováts Adél és Till Attila kettőse is igazolta, de az is kiderülhetett ebből az adásból, hogy az interjúvoló motiváltsága korántsem lebecsülendő tényező. Till krónikusan rekedt hangján érvényes kérdések hangzottak fel ezúttal is, s ezért akár egy-egy ordenáré ÖsszeEsküvők-epizódot vagy Ezek megőrültek!-butaságot is megbocsáthatunk a TV2 oszlopának.
TV2, január 5.
