Közéleti szóbirkózás – a cím nyomában ezzel a vélhetőleg szellemesnek szánt alcímmel kívánta egyértelműsíteni a folyamatos megújulásban lévő csatorna, mely sportágra is emlékeztesse a nézőt a Hír Tv „rendhagyó vitaműsora”. Nos, a hét erős embert ígérő adásokban olykor tényleg birkóznak a szavakkal (az idegen szavak kiejtésével vagy egyszerűen csak a józan artikulációval), ám mégis pontosabb, ha ezúttal a stúdióbelső penetráns látványát is bevonjuk az értelmezés körébe. Ott ugyanis pankrátorálarcokat láthatunk felpingálva, s a műsor leginkább valóban a pankrációra emlékeztet – no, nem a pontosan koreografált látványosság, hanem sokkal inkább a műbalhé értelmében.
A Szabadfogás jelen formájában mintha azt kívánná illusztrálni, hogy miért is reménytelen és tökéletesen terméketlen minden nyilvános vitánk. A Heti hetes extrém és blöffértelmiségi változatában hat, zömében rosszul öltözött és/vagy a képernyőn ápolatlannak ható férfiú handabandázik a műsorvezető által szabadjára engedve. A Gój Motorosok vezetőjétől a Facebook-humorista Konok Péterig, a mindent látványosan unó Csintalan Sándortól a hím-Tereskovaként eredetieskedő Wahorn Andrásig csupa-csupa magába zárt, csakis önmagára kíváncsi figura. A jelenség, amely akárhány ATV-s vagy egyéb vitaműsorból ismerős lehet, itt valósággal orgiáját üli: mindenki kizárólag a saját monológjára figyel. Wahorn például egy ponton úgy kezd hozzá a maga kajabálásához, hogy azt sem tudja, kinek a véleményével vitatkozik éppen. Míg a szélsőjobbon helyet foglaló motorosvezér egy-egy zagyva, de annál sarkosabb kijelentése után rendre visszautasítja az indoklás, a magyarázat kötelmét, mely metódusa azután hamar követőkre lel e kocsmanívójú vitában.
A műsor akarva-akaratlanul azt az internetes publicisztika felől rohamosan terjedő tendenciát is felmagasztalja, mely szerint a kellően arrogáns megszólaló mindenhez ért, a világ összes problémáját meg tudja oldani kis gondolkozás árán, s voltaképp akár nagyobbacska műtétek elvégzésére is vállalkozhatna, ha igazán akarná. Mindenki megfellebbezhetetlen ítéletű világbíró, mind megannyi egyszemélyes univerzum, s ahová régen a műsorszerkesztők szakértőket kerestek, oda ma elég egy hangos performanszművész, egy köldöknéző általános alkoholista vagy egy Twitter-vezércikkíró. A Szabadfogás épp ilyen műsor, s valósággal üdítő, amikor Csintalan Sándor egyszer-egyszer fölcsattan: „Tessék olvasni!”
Amúgy szégyen ide, szégyen oda: a jelek szerint a körkörös megvetésű Csintalan van a leginkább tisztában a maga helyével és csekély intellektuális súlyával. Ellenben Konok Péter (aki pár adással ezelőtt a baloldal múltjának kutatójaként azt mondta, nem tudná megfogalmazni, mi a csuda is az a baloldaliság) halálosan komolyan veszi önmagát, s érezhetően fontosnak ítéli minden egyes kiejtett szavát. A különbségek egyébként csupán árnyalatnyiak, s pár perc után úgyis a hangerő dönti el a menetrend szerint kaotikussá váló vitákat. („Ki a leghangosabb?” – e kérdés még el is hangzott a múlt hét végi adásban.) S a reményvesztett néző végül még a botladozó nyelvű díszgójjal is közös platformra kerül, merthogy ő ellenvéleménnyel találkozva többször is így fakad ki: „ehhez én fáradt vagyok”.
Hír Tv, január 24.
