Tévé

Ki a leghangosabb?

Szabadfogás

Film

Közéleti szóbirkózás – a cím nyomában ezzel a vélhetőleg szellemesnek szánt alcímmel kívánta egyértelműsíteni a folyamatos megújulásban lévő csatorna, mely sportágra is emlékeztesse a nézőt a Hír Tv „rendhagyó vitaműsora”. Nos, a hét erős embert ígérő adásokban olykor tényleg birkóznak a szavakkal (az idegen szavak kiejtésével vagy egyszerűen csak a józan artikulációval), ám mégis pontosabb, ha ezúttal a stúdióbelső penetráns látványát is bevonjuk az értelmezés körébe. Ott ugyanis pankrátorálarcokat láthatunk felpingálva, s a műsor leginkább valóban a pankrációra emlékeztet – no, nem a pontosan koreografált látványosság, hanem sokkal inkább a műbalhé értelmében.

A Szabadfogás jelen formájában mintha azt kívánná illusztrálni, hogy miért is reménytelen és tökéletesen terméketlen minden nyilvános vitánk. A Heti hetes extrém és blöffértelmiségi változatában hat, zömében rosszul öltözött és/vagy a képernyőn ápolatlannak ható férfiú handabandázik a műsorvezető által szabadjára engedve. A Gój Motorosok vezetőjétől a Facebook-humorista Konok Péterig, a mindent látványosan unó Csintalan Sándortól a hím-Tereskovaként eredetieskedő Wahorn Andrásig csupa-csupa magába zárt, csakis önmagára kíváncsi figura. A jelenség, amely akárhány ATV-s vagy egyéb vitaműsorból ismerős lehet, itt valósággal orgiáját üli: mindenki kizárólag a saját monológjára figyel. Wahorn például egy ponton úgy kezd hozzá a maga kajabálásához, hogy azt sem tudja, kinek a véleményével vitatkozik éppen. Míg a szélsőjobbon helyet foglaló motorosvezér egy-egy zagyva, de annál sarkosabb kijelentése után rendre visszautasítja az indoklás, a magyarázat kötelmét, mely metódusa azután hamar követőkre lel e kocsmanívójú vitában.

A műsor akarva-akaratlanul azt az internetes publicisztika felől rohamosan terjedő tendenciát is felmagasztalja, mely szerint a kel­lően arrogáns megszólaló mindenhez ért, a világ összes problémáját meg tudja oldani kis gondolkozás árán, s voltaképp akár nagyobbacska műtétek elvégzésére is vállalkozhatna, ha igazán akarná. Mindenki megfellebbezhetetlen ítéletű világbíró, mind megannyi egyszemélyes univerzum, s ahová régen a műsorszerkesztők szakértőket kerestek, oda ma elég egy hangos performanszművész, egy köldöknéző általános alkoholista vagy egy Twitter-vezércikkíró. A Szabadfogás épp ilyen műsor, s valósággal üdítő, amikor Csintalan Sándor egyszer-egyszer fölcsattan: „Tessék olvasni!”

Amúgy szégyen ide, szégyen oda: a jelek szerint a körkörös megvetésű Csintalan van a leginkább tisztában a maga helyével és csekély intellektuális súlyával. Ellenben Konok Péter (aki pár adással ezelőtt a baloldal múltjának kutatójaként azt mondta, nem tudná megfogalmazni, mi a csuda is az a baloldaliság) halálosan komolyan veszi önmagát, s érezhetően fontosnak ítéli minden egyes kiejtett szavát. A különbségek egyébként csupán árnyalat­nyiak, s pár perc után úgyis a hangerő dönti el a menetrend szerint kaotikussá váló vitákat. („Ki a leghangosabb?” – e kérdés még el is hangzott a múlt hét végi adásban.) S a reményvesztett néző végül még a botladozó nyelvű díszgójjal is közös platformra kerül, merthogy ő ellenvéleménnyel találkozva többször is így fakad ki: „ehhez én fáradt vagyok”.

Hír Tv, január 24.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.