László Ferenc

Itt van az ősz, itt van újra, s ilyenkor a tévékben rendesen nem csupán a tehetségkutató műsorok, de az úgynevezett celebszívató szériák is új lendületet vesznek.

Magyarországi ősbemutató - áll a Zsidó Nyári Fesztiválon koncertszerűen előadott Rossini-opera beharangozójában, s erről értesülvén kissé elcsodálkozik az operabarát, hiszen legutóbb a kilencvenes években adták az operaházban a bel cantóra áttett ótestamentumi történetet.

Szerelem, bor, barátság, tisztesség, becsület - ad átfogó előzetest Kovács "Koko" István a legutóbb épp a villányi borvidék termelvényeit népszerűsítő műsor kezdetén, s mi tagadás, a fellengzősen elhadart témák közül utóbb valóban szó esik - a borról.

Az ifjabb Josef Hellmesberger, José Gallardo és Bősze Ádám: egy századvégi-századfordulós szalonkomponista, egy mosolygósan zavart, de a zongora mellett csodálatosan reflexív kamaramuzsikusnak bizonyuló argentin pianista, valamint egy bonviváni sikert arató, lazán oldott műsorközlő. Ők hárman voltak a nyitókoncert főszereplői a hosszabb nevén 4. Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál gyanánt említendő kaposvári zeneünnepen.

Átmenet a zenedráma, a musical comedy és az operett között - bírálták Gershwin operáját az 1935-ös ősbemutató legszigorúbb és - tegyük hozzá - legigazságtalanabb kritikusai. Korlátoltságuk korántsem csábító minta a mai recenzens számára, aki azonban a Dóm téren ücsörögve mégis vissza-visszatérő módon egy további, szemre ugyancsak méltatlan műfaji párhuzamot vél felfedezni a hatalmas színpadon: a népszínmű, méghozzá a leketyegett népszínmű rokonságát.

Nem volt zseni – kultúrhérosz volt. Nélküle talán nem is lenne magyar rockopera, és a musicaljátszásunk története is bizonyosan másként alakult volna.

Megjárta Horthy, Rákosi és Kádár börtönét, szervezte a Márciusi Frontot 1937-ben és a monori találkozót 1985-ben.

Japán tizenkilencedik századi nagy nyitása, a festő Georges Seurat pointillista munkamódszere, az amerikai elnökök merénylőinek panoptikuma, egy korai Ingmar Bergman- és egy érett Ettore Scola-film, vagy épp egy sorozatgyilkos londoni borbély véres története - elég csupán néhány darabtémát elősorolni Stephen Sondheim életművéből annak érzékeltetésére, milyen merész és összetéveszthetetlenül személyes ízlés jellemzi a musical műfajának nagy kísérletezőjét és megújítóját.

Mit szépítsük a dolgot, a reggeli (reggeli-délelőtti) magazinműsorok hagyományosan a televíziózás halálcsapdái.