Opera

És Rémusz bácsi

Gershwin: Porgy és Bess

Zene

Átmenet a zenedráma, a musical comedy és az operett között - bírálták Gershwin operáját az 1935-ös ősbemutató legszigorúbb és - tegyük hozzá - legigazságtalanabb kritikusai. Korlátoltságuk korántsem csábító minta a mai recenzens számára, aki azonban a Dóm téren ücsörögve mégis vissza-visszatérő módon egy további, szemre ugyancsak méltatlan műfaji párhuzamot vél felfedezni a hatalmas színpadon: a népszínmű, méghozzá a leketyegett népszínmű rokonságát.

Mert ha tudván tudjuk is, hogy Gershwin és munkatársai nyomatékosan népi operát alkottak meg a charlestoni Catfish Row afroamerikai világát megidézve, azért népi és népieskedő között jól érezhetően húzódik egy határvonal. Márpedig hiába játszik most - Gershwin óhajának megfelelően - afroamerikai vándortársulat Szegeden, ha a Google számára is nagyjából ismeretlen Susan Williams-Finch rendezése az előadás túlnyomó részében olyan hiteltelenül tódítja az autentikusságot, mintha Al Jolson és Rémusz bácsi arcsuvickoló örökösei ágálnának előttünk. A díszlettervezővel nem bíró, Szegeden rögtönzött-kikölcsönzött díszletekkel bemutatott produkció ráadásul olykor az esetlenségig amatőr színészvezetést, s pláne amatőr tömegmozgatást tár a közönség elé, hol megmosolyogtatva, hol inkább félrenézésre késztetve a jóindulatú jegytulajdonosokat. Hasonló reakciókat vált ki egyébiránt a kivetítőn megjelenő magyar szöveg, amely valaminő művi tájszólással (pl. ippen) próbálja érzékeltetni a dél-karolinai színes halászok dialektusát, bár ennek felelőssége nyilvánvalóan nem az amerikai társulatot terheli.

Gershwin zenéje persze sokat helyreütött, sőt feledtetett a színrevitel bakijaiból, hála Stefan Kozinski rezzenetlen nyugalmúnak nem nevezhető, ám szenvedélyesen elkötelezett vezénylésének, valamint egy-két énekesi teljesítménynek. Mindenekelőtt a Porgy szólamát éneklő Richard Hobson vokális alakításának, aki nem csupán erőteljes és kiegyenlített baritont hallatott, de - ha szabad ilyet mondani - a rassz emberi-művészi hitelét és a szerelmes vágyódás testmelegét is szertesugározta. Porgy társát, az előző párja által zaklatott és a "varázspor" ("happy dust") bódulatába végül visszazuhanó Bess alakját Angela Owens elsősorban érzéki szépségével próbálta körvonalazni, s a rosszéletű Crown alakítója, a jelmezeket is a nevére vállaló Stephen Finch is leginkább imponáló fizikumával állt helyt a színpadon. Ha tetszik, az ősbemutató hagyományának megfelelően, amikor is Sporting Life szerepére egy sztepptáncost választottak Gershwinék, a szesz- és kábítószerárus figurája a táncosnak elsőrangú Reggie Whiteheadnek jutott. Érezhetően Sammy Davis Jr. által ihletett szerepformálása egy pillanatra sem mímelte az operai súlyt, s még nagy slágerét ("It Ain't Necessarily So") is elsősorban izgalmasan túlmozgásos jelenlétével adta el. A szemlátomást több szerepveteránt is felvonultató társulat komoly igyekezettel fáradozott a Mindenhatóhoz címzett énekszámok s általában a gospelhangulat életre keltéséért, hol több, hol kevesebb sikerrel. Igaz, még ez a kevesebb is elegendőnek bizonyult így "nyáridőn".

Szegedi Szabadtéri Játékok, Dóm tér, augusztus 9.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.