Ez utóbbi zsáner is roppant hálás, ráadásul olyan dúsan tenyészik, hogy időről időre egy-egy egészen más szándékkal életre hívott műsort is magába fogad, mint teszi ezt újabban a közszolgálati csatornák nagyralátóan kiagyalt produkciójával, az Életművésszel. Legutóbb például a színész Pindroch Csaba vállalkozott - alighanem tudtán kívül - arra, hogy két teljes adáson át részben butuska, részben méltatlan (méghozzá a néző és a résztvevők számára egyaránt méltatlan) feladatokat teljesítsen a közönség remélt szórakoztatására.
Az első adás még mértéktartóbbnak bizonyult, jóllehet a keresetlen műsorvezetői beköszönését nyalókázás közepette megejtő Földes Eszter cukros műderűje már itt sem sok jót ígért. Pindroch Csabát mindenesetre visszavitték szülővárosába, Salgótarjánba, kitették kamuijesztgetésnek, és még egy pszichiáterrel is összeültették, hogy segítsen hősünknek "kilépni a Pindroch Csaba-maszkból". A tiszta artikulációt még a színpadon megszokottnál is kevésbé erőltető színészt azután falra mászatták, leküldték a bányába, majd álbajuszos borszakértőként mókáztatták, ámde nem is hiába, hiszen az első műsor végére Pindroch az önmegismerés magaslatára hágva jelenthette ki: "már nem színésznek, hanem embernek látom magam". A néző, aki persze ez utóbbi besorolást előre vagy akár látatlanban is megszavazta volna számára, mindezek után kissé meglepődik, amikor a következő Életművész középpontjában újra csak Pindrochot találja.
Hova tovább? - kérdeznénk, ha nem válna hamar világossá, hogy e második alkalomra a műsor mintegy arculatot váltott, és a fejtörő kalandjáték maskarájában immár a világ végét vagy más megfogalmazásban "a világ vége szélét" tűzte ki célul Pindroch számára. ' aztán kap ehhez a föladathoz piros bogárhátú Fiatot, talányosan iránymutató versikéket (bennük a visszatérő fordulattal: "ne hagyd el a hont!"), valamint egy nagy tudású mentort, akit egyenesen a Földtani Intézetből hoz el neki a hajában evőpálcikákat viselő játékmester. Juhász Árpád lesz ez a mentor, akiért amúgy vajmi felesleges volt Földes Eszternek a Stefánia útra elcaplatnia: részben, mert a kiváló geológus, ugye, évtizedek óta a tévénkben lakik, részben, mivel Juhász nem tartozik a Földtani Intézet kutatói állományához. A kákán csomót keresni persze csacsiság, elvégre az abszurddal és a humorral merészen vagy inkább vaktában kísérletező műsor csak úgy szórja elénk a realitással dacoló mozzanatokat. Vasra vert ős - mormolja maga elé az egyik rejtvénytöredéket Pindroch, hogy aztán okostelefonján guglizva "első találatként" mindjárt megkapja a helyes megfejtést: Rudabánya. Egy esőkabát két vágás között viselőt cserél, Juhász és Pindroch pedig egyre-másra verseket skandál: légből kapva, a szituációtól függetlenül, de csodás összhangban, amúgy összevetésben a geológus versmondói tehetségét kidomborítva.
A kis herceg szövegét is be-bejátszó kalandtúra a legjámborabb értelmezés szerint valamiféle országismereti játéknak lehetett szánva, ám az ötlet igencsak félresiklott Krisztics Dezső forgatókönyvíró munkaasztalán, s e tényre a jelek szerint párja, a főszerkesztő Borbás Marcsi sem hívta fel a figyelmét. A nyomozás végén mindazonáltal így is megkapjuk a felbecsülhetetlen értékű választ: "A világ vége ott van, ahol éppen megtalálod benne az ürességet..." Akkor hát helyben is vagyunk.
M1/Duna World, szeptember 7.
