Mi, magyarok félszavakból is megértjük egymást – terjesztette ki a néhai Szilágyi György nemzedéki szállóigéjét a teljes nemzetre a közszolgálati csatornák monstre, körkapcsolásos adásfolyama, s meglehet, okkal. Tegyünk egy próbát! Rákay Philip, egymilliárd forint. Értjük egymást? Nos, az elrugaszkodottan nagy számokkal régi, meghitt barátságot ápoló tévéelnök álma beteljesült: két teljes napon keresztül sült az óriás kenyér, készült a mákosguba-rekord, találtak egymásra idős másod-unokatestvérek és gyúltak pásztortüzek a honszeretet jegyében. Vagyis adásba került az Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! hétvége, méghozzá anélkül, hogy az előkészület hónapjaiban, majd az elmúlt két napban bármely közreműködő szóvá tette volna, hogy ennek a fantáziacímnek ebben az összetételben abszolúte semmi értelme sincs.
| ||
A badacsonyi szüret legendás tévétörténeti blamázsa, aztán a Jó reggelt/Jó napot/Jó estét, Magyarország kabaréihlető országos vetélkedője – a nagyralátó körkapcsolásos tévéműsoroknak, ha nem is szép, de igen gazdag hagyománya van a királyi televízió históriájában. Ehhez a vonulathoz kapcsolódott most a Borbás Marcsi és Szujó Zoltán által 48 órás műszakban celebrált hétvége, amely akarva-akaratlanul is meglehetősen csálé képet adott közös hazánkról. Eszerint Magyarországnak ipara és fővárosa például egyáltalán nincs, csakis mezőgazdasága, valamint népszokásai és hagyományőrzői, akik tiszteletre méltó jártassággal igazodnak el még a középkor messze tűnt századaiban is. Nincs továbbá munkanélküliség, sem bármilyen más társadalmi rendetlenség, s a megszólaltatott derék polgármesterek már legfeljebb csak múlt időben beszélnek problémákról. Ha a körkapcsolás riporterei nem kapnának mikrofonvégre egy-egy vidéki színigazgatót, hogy áperte szembedicsérjék őket (például azért a jaj, be’ remek népszínházi műsorpolitikáért a halászlékóstoló Balázs Pétert), akkor akár azt is hihetnénk, hogy a modernitás meg sem történt, sem az a csúnya Felvilágosodás, amelyről egyébként a stúdióban bölcselő Ákosnak éppoly kevés elismerő szava van, mint az adásban bőszen kifakadó Borbás Marcsinak a 2013-as István, a királyról.
Szeretném az összes bölcs mondást összeírni, ami ma elhangzott – fogalmazott műszakjának második napján a fáradtságában hipergesztikuláló Borbás, s igaza van, tényleg nem lett volna haszontalan összeírni azt a sok eufóriában és/vagy pátoszban megúsztatott mondatot, amely reflektálatlanul a nézőre zuhant ezen a hétvégén. S akkor még jött a vasárnap esti vetélkedő, a 60. adását (ön)ünneplő Magyarország, szeretlek! a Fábry stílusát hígan imitáló Csiszár Jenővel és a roppant fiatalos Jakupcsek Gabriellával, akik ketten oly dévaj kétértelműségekkel mulattatták egymást, hogy élceik hallatán a Duna TV-n párhuzamosan szereplő Ó Ida kisasszony (Gárdonyi: Ida regénye) rögvest kiszaladt volna a világból. Kinek a verse a Szeptember végén? – hangzik el a kérdés az adásban, hogy a kérdés címzettje, a szép és ifjú színésznő válasz nélkül passzolja el a nevet, amely – hogy a műsorhoz illően nagyot mondjunk – majdnem olyan ismert, mint Puskás Öcsié. A színészdinasztia leszármazottja persze mindössze rövidzárlat áldozata volt, nem úgy a néző, aki csak a második nap végén és akkor is csupán Feke Pál poénjaként hallhatta meg a régóta esedékes engesztelő mondatot: Magyarország, sajnálom!
_nagy_lead_focuspoint_70x70.jpg)
