László Ferenc

A teljesítmény már az első szempillantásra imponáló: közel ezer oldalon 42 tudós szerző 63 tanulmánya fürkészi a magyar irodalom hosszú tizenkilencedik századát, s hozzá a témák és közelítések változatossága is módfelett megkapó.

A múlt század első évtizedében, egészen pontosan 1906-ban a jobbára zenekritikusként ismert amerikai születésű irodalmár, Edward Prime-Stevenson (1858-1942) a saját költségén kiadott egy kisregényt Nápolyban.

Harmonikus személyiség volt, egyszersmind nyakas emlékező, a múltaknak gondos őre. Alakját az utolsó években szinte kultikus tisztelet övezte, s nyugodt, historizáló bája még az idült betűiszonyban szenvedőket is megejtette. Életműve tiszteletet parancsol.

Talán évtizedek óta nem előzött meg pesti operapremiert oly izgatott és rokonszenvező várakozás, mint Richard Strauss letaglózó egyfelvonásosának új bemutatóját. A kíváncsisággal elegy bizakodás egyszerre illette az operaház vezetésébe frissen bekerült Kovalik Balázs személyét, a becses sztárvendégeket, az imponáló reklámkampányt, s persze magát a remekművet is, amelyről tudható volt, hogy jócskán próbára tesz majd énekest és zenészt, műszakot és közönséget egyaránt.

A koraújkor-kutatás egyik legismertebb hazai művelője az elmúlt napokban tartotta meg akadémiai székfoglalóját. Lapunk a romantikus történelemfelfogásról, a végletes leegyszerűsítések csáberejéről és a napjainkban divatos kuruckodásról kérdezte.

A gunyoros dohogások stílművésze volt, vagy jó másfél évtizeden át a legsikeresebb hazai vígjátékíró. S habár korántsem véletlenül vált a Szocialista Magyarországért Érdemrend büszke birtokosává, azért mindhalálig megmaradt fanyar pesti polgárnak, és örökös kávéházi egyednek, méghozzá a morcosabb fajtából.

Az Operaház idei évadjának első bemutatója alkalmasint a hiánypótlás jegyében fogant, hiszen Igor Stravinsky zenés színpadi műveinek hazánkban, fájdalom, alig-alig van előadási hagyománya. Úgyannyira, hogy egynéhány emlékezetes balettprodukciót nem számítva a legsikeresebb Stravinsky-előadásokat a múltban nem a pesti vagy a vidéki operatársulatok valamelyike, hanem éppenséggel az Állami Bábszínház vitte a közönség elé.

"A magam útját járom" - imigyen hangzott a vértanúként kivégzett miniszterelnök, Batthyány Lajos jelmondata, s éppen ezt az unikális utat ismerteti most könyvében a kiváló történész, Molnár András, föltárva a nemes gróf pályafutásának kevésbé ismert felívelő szakaszát.

A gáláns széptevő imádottja dekoltázsában matat, egy előkelő, ámbár alulöltözött pár rafinált új pozitúrával próbálkozik, míg a tapintatlan felszarvazott férj az ajtónyílásban ácsorog, néhány felszentelt egyházi személy pedig a legkülönfélébb obszcén cselekményekbe bocsátkozik. Ilyen és ezekhez hasonló csiklandós szcénákat tekinthet meg a látogató a Széchényi Könyvtár új kiállításán, amelynek anyagát az ancien régime libertinusainak kedvenc olvasmányaiból válogatták össze a gondos szervezők.

Amint az köztudott, valaminő kronológiai szerencsétlenség következtében idén mindhárom nagy országos televízió kerek évfordulóját ünnepli áldásos fennállásának. A közszolgálati MTV 50., illetve a két kereskedelmi adó 10. születésnapját kísérő megemlékezések immáron hosszú hónapok óta zajlanak, s noha még közel sem látszik az ünnepségek vége (a lovasszobor-avatás például még mindhárom esetben hátravan), azért összehasonlításokat immár könnyűszerrel tehetünk.

Az MSZP immár végleg elhagyja régi székházát, s ezzel az aktussal nemcsak a párt, de a kiterjedt józsefvárosi köztér történetében is lezárul egy hosszú fejezet. Az alábbiakban a frissen nyugalmazott pártháznak és környékének történetét vázoljuk fel.

Kérdezni szabad Talán még emlékeznek rá, legutóbb a szocializmus korszakának dúsan burjánzó pletykáiról esett szó e hasábokon. Ezúttal a nemiség korabeli tárgyalásmódjainak egy másik válfaját vizsgáljuk meg közelebbről, amely viszont éppenséggel helyet kapott a korlátozott sajtónyilvánosságban, s idővel mind elfogadottabbá és népszerűbbé vált: az intézményesült orvosi tanácsadást.