Szabó Magda Debrecenben született, és amily elhagyhatatlan ez a közlés a pályakép elejéről, éppoly fölösleges is, hiszen megannyi művében idézte fel szülővárosát, annak történetét, s szintúgy konok kálvinizmusának mentalitásformáló hagyományát. A nemesi-polgári családban emberré cseperedő leánnyal szülei, az utóbb telivér irodalmi alakokká formált Szabó Elek és Jablonczay Lenke ismertették meg az elbeszélés, a történetformálás örömét: "Két elvetélt író szórta ágyam köré kiéletlen élete, felesleges ajándékul kapott fantáziája kincseit." A mesék, az antik mitológia és természetesen a Biblia történetei már diáklány korában írásra sarkallták a Dóczy-féle Leánygimnázium, a később ugyancsak többszörösen irodalmiasított "kisasszonygyár" növendékét. Itt figyelt fel tehetségére földrajz- és kémiatanára, a jó Szondy György, a korszak kedvelt ifjúsági írója, akinek egyébiránt Barlanghy Balambér című mackómeséje a Dörmögő Dömötör-sorozat tán legsikerültebb utánérzése volt. A görög-római mitológia iránt táplált érdeklődés azonban a klasszika-filológia szép tudománya felé ösztökélte Szabó Magdolna kisasszonyt, s 1940-ben bölcsészdoktori és tanári diplomát szerzett az akkor éppen Tisza István nevét viselő debreceni tudományegyetemen. Az elkövetkező öt évben latin-magyar szakos pedagógusként működött, s miközben egyénisége eltagadhatatlanul tanáros jegyekkel gazdagodott, megtette első határozott lépéseit az irodalom sikamlós terepén.
Költőként indult, és a debreceni Magyarok című folyóirat után a napjainkra méltán legendává nemesült Újhold köréhez csatlakozott. A kecses, macskaarcú lány békebeli jólétet idéző, irigyelt vörösbarna kulikabátjában (amint az Nemes Nagy Ágnes visszaemlékezésében olvasható) 1945-ben került fel Pestre, és hamar rokonszenvező pártfogásra talált a pesti irodalmárok között. Két verseskötete jelent meg gyors egymásutánban, előbb a Bárány (1947), majd a Vissza az emberig (1949), melyekben az élet újrakezdésének szorongató erkölcsi kérdéseit és a méltóság visszanyerésének lehetőségét vizsgálta ("Emeljetek vissza az emberig", "Szelíden és szilárdan"). 1947-ben, egy balatoni írószövetségi fogadáson ismerkedett meg a koalíciós évek egyik legígéretesebb literátorával, a fess és a hölgyek körében módfelett népszerű Szobotka Tiborral. Viharoktól sem mentes szerelmi viszonyukból 1948-ra kiegyensúlyozott és boldog házasság lett, s ez a kapcsolat egészen Szobotka 1982-ben bekövetkezett haláláig biztos magánéleti hátteret jelentett mindkettejük számára. Erre a biztos hátországra mindketten igencsak rászorultak a házasságkötésüket követő években, miután 1949-ben Szabó Magda és Szobotka egyaránt elveszítette minisztériumi, illetve rádiós állását, és majd tíz évre kiszorultak az intézményesített irodalmi életből. Révai József éberségének eredményeképpen Szabó Magda még az 1949-ben számára odaítélt Baumgarten-díjat is rövid úton elvesztette.
Az évtizedes, részint kényszerű, részint önként vállalt hallgatás után az íróházaspár az ötvenes évek végén kezdett újra publikálni. Szobotka Tibor a Megbízható úriember című regény fanyar szerzőjeként sikerrel illeszkedett vissza az irodalmi életbe, ám az igazi meglepetést Szabó Magda második pályakezdése jelentette. Az addig tehetséges költőként számon tartott szerző ugyanis, noha versekkel és verses mesékkel (például a Bárány Boldizsárral, 1958) is megjelent a könyvpiacon, eminens regényíróvá alakult. Az 1958-ban megjelentetett Freskó egy nyomasztó személyes élményen, nagynénje temetésének lélektelen procedúráján alapult. A regény több más ponton is megélt eseményeket és otthonosan ismert közeget idézett. A temetésre hosszú évek után összegyülekező református papcsalád története üdítően különbözött az addig bevett szocreál témáktól, s a gyanúsan polgárias história irálya, szerkesztési technikája és időkezelése lakályosságában is jócskán újszerűnek hatott. A regény szinte rögtön a magyar kiadás után német nyelven is megjelent, s ezzel szép csöndben megkezdődött Szabó Magda nemzetközi recepciója, amelynek köszönhetően mára bizonyosan ő a legtöbbet fordított magyar prózaíró. A Freskót már 1959-ben követte, s hasonlóan gyors sikert aratott az olvasók és az irodalomkritika körében Az őz, amelyben Szabó ugyancsak merített gyermekkori élményeinek gazdag tárházából. A regény főszereplője, Encsy Eszter annak a dacos, hajlíthatatlan akaratú nőalaknak egyik archetípusa, amelyből szép számmal akadt még az író későbbi műveiben, s noha Szabó Magda mindenkor tagadta, hogy e figurák, s általában a nőalakok karakterizálásának specialistája lenne, az olvasók emlékezetében leginkább ezek a szereplők élnek elevenen.
Az ötvenes évek végétől bámulatos iramban, szünet nélkül sorjáztak az újabb és újabb jelentékeny művek. Emberi nemességet sugárzó gyermek- és ifjúsági regények, mint a Tündér Lala (1965) vagy a - részben a tévéváltozatnak is köszönhetően - nemzedékek kedvenc olvasmányaként fungáló Abigél (1970), a református leánynevelés bájos és időtálló eszményítése. Lucidus irodalomtörténeti esszék (különösképp Vörösmarty Mihályról), és ügyes, bár mindig kissé didaktikus történelmi színművek, mint a kereszténység felvételének idején játszódó Az a szép fényes nap, a Debrecenről és Debrecen számára íródott Kiálts, város!, vagy a Madách Színházban csinos szériát teljesítő Béla király. S természetesen a "felnőtt" regények, így 1963-ban a Pilátus, ez a többszörösen tragikus aszszonytörténet, a szokott környezet és a személyes múlt elvesztésének drámáját, valamint a kommunikációra való érzéketlenséget mesterien formulázó mű. Ugyanezen problémákat, s egyszersmind a nagytörténelem roncsolásait tárgyalja a Katalin utca (1969) is, amelynek szereplői "egyszer csak észrevették, hogy az öregedés felbontotta múltjukat", s rájöttek, hogy "minden embernek csak egy olyan valaki jut az életben, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában". A meghalás kikövetelt méltósága, illetve a halál és a szeretet fájdalmas viszonya adja Az ajtó (1987) témáját is, s a középpontban ismét egy szinte óriásként felmagasodó, imponáló nőalakot, a regénybeli írónőnél mindeneskedő Szeredás Emerencet találhatjuk.
Az életműben lépten-nyomon fel-felbukkanó önéletrajzi és családtörténeti elemek idővel még hangsúlyosabbakká váltak, habár Szabó Magda poétikai megoldásaival és elbeszélői csalafintaságával rendszerint többszörösen elrajzolta e múltat. A személyes és családtörténet mitizálásának, a kálvinista Debrecen irodalmizálásának és az írói legendaképzésnek a szándékát több, részint önálló, részint egymással összeölelkező regényben fellelhetjük. Ilyen az 1970-ben kiadott "kút, a gyermeki emlékek újrateremtésének nyelvi leleményekben ámulatba ejtően gazdag regénye, s ilyen a Régimódi történet (1977), amely egyszerre volt az anyai ágat visszakövető családtörténeti képeskönyv és a békebeli nosztalgiák minőségi kielégítője. A könyv népszerűségét csak tovább növelte a sikeres színpadi változat, amelyben a vasakaratú mátriárkát, Rickl Máriát a fenséges Sulyok Mária alakította, jócskán megerősítve mintegy a Szabó nőalakjaival kapcsolatos közvélekedést. Az önéletrajzi vonulat betetőzését a 2002-ben útjára indított regény, a Für Elise hozta meg, elbeszélve Szabó Magda életének első két évtizedét, s fogadott testvérének, Cilinek a históriáját. Mindazonáltal még ez a deklarált önéletrajz sem ment' az olvasót megtréfáló bucskáktól, Szabó Magda kitárulkozva is rejtőzködő, szép írói gesztusaitól.
Már hosszú évtizedek óta népszerű és köztiszteletben álló szerző volt, ám idős korára valósággal az ország kedvence lett. Szívesen és mindenkor okosan szerepelt a nyilvánosság előtt, s lényének derűsen nőies báját halála pillanatáig megőrizte. A külföldi elismerések is megtalálták, s így jókora késéssel bár, de Az ajtó 2003-ban elnyerte a rangos francia Femina-díjat. Szemmel láthatóan élvezte a megérdemelt ünneplést, kívánta az olvasók feléje áradó szeretetét, s megsérteni legfeljebb az írónő megszólítással lehetett. "Az irodalom egy" - nyilatkozta több ízben is, s öntudatosan nem kért a vélt lekicsinylésből.
Mert ő nő volt és író. Méghozzá prima classis.
