Elsüllyedt szerzők IX.

Az elvtársúr

Tabi László (1910-1989)

Könyv

A gunyoros dohogások stílművésze volt, vagy jó másfél évtizeden át a legsikeresebb hazai vígjátékíró. S habár korántsem véletlenül vált a Szocialista Magyarországért Érdemrend büszke birtokosává, azért mindhalálig megmaradt fanyar pesti polgárnak, és örökös kávéházi egyednek, méghozzá a morcosabb fajtából.

Néhány nagy és számtalan középszerű magyar íróval ellentétben Tabi Lászlót nem az alkotói küldetéstudat és a lebírhatatlan közlésvágy vezérelte irodalmi pályára. A Barcsay Gimnáziumból szerencsésen kikerülvén a legkülönfélébb állásokkal megpróbálkozott, volt elcsapott drogistatanonc és bukott biztosítási ügynök, mire szegődött sajtómunkásként végül is az írás közelébe került. "Alighanem már akkor az volt a meggyőződésem, hogy az írás nem természetes emberi tevékenység, aki írásra adja a fejét, az csakis valamiféle kényszer hatására szánhatta el magát" - emlékezett vissza Tabi merőben szolid pályakezdésére, amelynek első állomása a hírlapi talánykészítés volt. A rejtvénykirály (és időszaki Karinthy-titkár) Grätzer József beszállítójaként megannyi sajtótermék számára gyártotta fejtörőit az ifjú, mígnem a harmincas évek elején immár önállósulva életre hívta a Nemzeti Sport rejtvényrovatát. Innen csak egy ugrás volt a sportújságírói munka, amit Tabi - dacára igencsak gyér sportolói múltjának - általános közmegelégedésre végzett. A személyét övező megbecsülést alig csorbította a tény, hogy rádiós kommentátorként kínos kudarcot vallott, s kedveltségét a sportlap hasábjain Aszlányi Károllyal megvívott baráti asszók (főleg FTC-MTK-örökrangadók előtt) éppúgy jelezték, mint az a felkérés, amit Turay Józseftől, a Hungária kiváló középfedezetétől 1940-ben kapott. A legendás Suttyó ugyanis vele íratta meg, eufemisztikusan fogalmazva neki mondta tollba regényes élettörténetét. (Pár évtizeddel később az ilyesfajta sportolói önéletírások mesterévé egy másik humorista, Peterdi Pál vált.)

Származása okán

1940-ben egyébiránt már nem újságíróként kereste kenyerét Tabi, a Sajtókamarába ugyanis származása okán nem nyerhetett felvételt, s így egyhamar elvesztette állását. Paradox módon ekkor, a felettébb kedvezőtlen világtörténelmi körülmények közepette vált végérvényesen humoros szerzővé, miután már korábban is könynyű sikert aratott egy-egy kabarétréfával, kupléval, tárcanovellával vagy éppen reklámbökverssel. A filléres Világvárosi Regények sorozatban egymás után jelentek meg könnyed humorú, ügyesen megírt kisregényei (Négy hét a világ; Rudi, a kísértet stb.), melyeknek hangütése és témakezelése a fiatalon elhunyt Aszlányi Károly, valamint Vaszary Gábor hatásáról árulkodott. Utóbb már e műveit is csak négerként, egy színárja úriember neve alatt bocsáthatta közre, 1942 nyarán pedig teljességgel szüneteltetni kényszerült írói működését, miután munkaszolgálatosként hadba lépett a nácik oldalán, hogy részt vehessen a magyar hadsereg dicsőséges keleti előrenyomulásában.

A keleti frontról épségben visszakerülvén Tabit az egyik Bor közeli munkatáborba hurcolták, ahonnan azután 1944 októberében szerencsésen megszökött. A Belgrád érintésével Magyarországra, illetve 1945 februárjában Budapestre visszatérő humorista előbb a rövid életű A Reggel című orgánumnál helyezkedett el, majd egyik alapítójává, s rögvest főmunkatársává vált a 45 májusában életre hívott Ludas Matyinak. Miután ugyanez év augusztusában ismételt rádiós sportkommentátori próbálkozása is kudarcba fulladt (a háború utáni első magyar-osztrák focimecscset közvetítve a 22 játékos közül ugyanis mindössze Zsengellér Gyulát ismerte fel, mely tény tagadhatatlanul némi egyhangúságot kölcsönzött beszámolójának), munkahelye végérvényesen a kommunista párt vicclapja lett. Itt került kinyomtatásra például a hiperinflációs időszakot kordokumentumként is zseniálisan jellemző Tabi-humoreszk, a Tájékoztatás a zsír áráról. Az alig féloldalnyi, virtuózan megírt szövegben sorról sorra szökik egyre feljebb az alapvető fogyasztási cikk ára, s alkalmasint máig e szatirikus szösszenet teheti a leginkább érzékletessé a pengő teljes elértéktelenedésének vigasztalan folyamatát. Aminthogy az évtizedeken át ugyancsak sokszor előadott Vödör (címváltozata: Mit tud egy vödör?) a voronyezsi katasztrófát követő fejvesztett visszavonulás fanyar humorú, s árnyalatnyi túlzással akár történeti forrásként is becsülést érdemlő leírását adja.

A pártfegyelem drillje idővel a Ludas Matyiban is nyomasztóvá vált, s az ötvenes évek első fele bizony nemigen kedvezett a felszabadult humornak. Tabi rutinosan és fegyelmezetten parírozott, s miközben sorozatban gyártotta a kötelező agitkákat, lassanként megtalálta egyedi, összetéveszthetetlen hangját. Ekkor vált a hétköznapi bosszúságok, a közérzetet romboló általános modortalanság szarkasztikus humorú, egyszersmind ádáz ellenfelévé, a szemre kis ügyek ihletett dalnokává. Stílusa, nyelvi humorának frissessége még inkább erőre kapott 1957-től, amikor immár a Ludas Matyi főszerkesztőjeként működött, s e tisztében meghonosította a lapban a rendszerhű bírálat okosan merész (máskor meg éppenséggel okosan gyáva) hangnemét. Egyik humoreszkjében ez idő tájt tételezte a humor, a szatirikus bírálat határait: megjelölve a társadalmi élet apróvadait, a közlekedési vállalatokat, a teljes vendéglátóipart és a Patyolatot, mely közintézményekre, szemben az igazi nagyvadakkal, sosincs vadászati tilalom. Míg egy másik parabolisztikus írásában a szocializmus hátrányait számba vevő beszélgetőpartnerek - egy sor aprólékos pontosítás eredményeképp - nagy merészen arra a felismerésre jutnak, miszerint "a szocializmus tehát jó dolog, de sűrű ködben, este, a városokban, az autósok részére jobb a kapitalizmus".

A vígjátékszerző

Tabi 1956-ot követően működését kiterjesztette a színházi világra is, és egészen a hetvenes évek elejéig szinte minden évben megírt egy-egy formás színművet. Noha legelső vígjátékát (Chicagóban történt) még 1939-ben írta, s e művet utóbb egy hetedíziglen árja neve alatt közepes sikerrel színre is hozta az egyik pesti színház, a vígjátékírás boszorkányos fortélyait Tabi végérvényesen csak a hatvanas évekre sajátította el. Így az Erdődy Jánossal közösen írt 1958-as Szegény jó Márton még bizony meglehetős haloványra sikeredett, s a darab sokkal inkább a Magyarországra 1957 végén visszaérkezett Jávor Pál első fellépéseként vált emlékezetessé. (A beteg, s szerepében jelenetről jelenetre botladozó Jávort látván a rosszmájú pesti közönség rögvest át is keresztelte a vígjáték címét Szegény jó Jávorra.) Az 1960-ban bemutatott Különleges világnapban azonban már erőre kapott Tabi vígjátékírói vénája, s a Madách Színházban Greguss Zoltán (mint Baranyai-Burger professzor) főszereplésével színre vitt mű szép sikert aratott. A figurák ügyesen megformáltak, a dialógusok feszesek, s a poénok ülnek - mégis erősen korszakhoz kötött e vígjáték, akárcsak a soron következő darabok (A nagy mutatvány, 1962; Az élet királya, 1965; Enyhítő körülmény, 1967). Hiába volt ugyanis a hatásos szerkesztés és a szellemes cselekményvezetés, ha a vígjátéki szituáció megteremtéséhez politikai hazugságokat kellett elhelyezni a történetben. S jóllehet egyik-másik figura (így pl. Az élet királya elvtelen főtisztviselője, Holler Rudi) felléptetése már-már a határokat feszegette, a csupaszív rendőr bácsik, a Hazafias Népfrontban otthonra találó nyugalmazott alispánok és társaik ma már szinte bicskanyitogatóan hatnak az olvasóra. Mégis, a hatvanas években Tabi László képviselte a molnári vígjáték haladó hagyományát, s a szigligeti és visegrádi alkotóházban szigorú menetrend szerint íródó színművek némelyike ma is tetszetősnek mondható. Leginkább azok a vígjátékok érdemesülhetnek a - legalább részleges - maradandóságra, amelyeknek középpontjában az apolitikus férfi-nő viszony áll (mint a Pécsi Sándor és Tolnay Klári jutalomjátékának szánt 1964-es Most majd elválikban), vagy amelyek a valóságtól, a szocialista Magyarország realitásától teljességgel elszakadtak. Így elsősorban az 1968-as, a Vígszínházban bemutatott Spanyolul tudni kell, mely darab sikerét részint a Sulyok Mária és Feleki Kamill által ügyesen kamatoztatott hálás szerepek, részint a valóságtól való tökéletes elrugaszkodás biztosította.

Polgári jólneveltség

Tabi számára a hatvanas évek, a kádári konszolidáció felívelő szakasza országos népszerűséget hozott, s korántsem csak vegyes kritikai fogadtatású, ám sikeres vígjátékainak köszönhetően. Ekkoriban írta Ketten beszélnek című sorozatának legsikerültebb darabjait, s állandó rovata (Pardon egy percre!) hétről hétre olvasható volt a vasárnapi Népszabadság hasábjain. Tabi - ehhez nem fér kétség - támogatta a néphatalom rendszerét, ám ha ezen a tényen valamiképp túltesszük magunkat, rövid írásai máig megkapóan szellemesnek hatnak. Konzervatív ember volt, aki nemcsak a női egyenjogúság kérdésében hangoztatta különvéleményét, de a jó modort lassanként maga alá temető bratyizást, a magánszférát sértő, változatos formákat öltő tolakodást és a logika mind gyakoribb csődjét is váltig nehezményezte. Szemre nem nagy, bár valójában a polgári jólneveltség és ésszerűség életkereteit feldúló ügyekről írt, s bár ez a csata azóta fájdalmasan elveszett, ma is élvezetes olvasni Tabi dohogásait az őt aranyoskámnak szólító vadidegen eladónőről, vagy épp a cukrászda áhítatos csendjét megtörő barbár zenegépről.

Cukrászda, étterem, eszpresszó, Mézes Mackó és Különlegességi amúgy is visszatérő színhelyei voltak Tabi írásainak. S persze a kávéház is, amelyből ekkoriban alig egy-kettő akadt Budapesten, a Tabihoz hasonló megrögzött habituék nagy-nagy bánatára. Ezeken a hanyatló eleganciájú helyeken alkotott, gyűjtött anyagot és őrizte a lángot a kesernyés, idővel mind keserűbbé váló humorista. Fiának halálos motorbalesete után még borúsabb kedélyű lett, s midőn 1976-ban nyugdíjba ment és megvált az addig feszes távolságtartással kormányzott Ludas Matyitól, apródonként kikopott a nyilvánosságból. A Vidám Színpad még sikerrel játszotta máig élvezhető, remek egyfelvonásosát, A végzet asszonyát, fel-feltűnt a Rádiókabaré szilveszteri adásaiban, hogy egy-egy korábbi írását (az algaevésről vagy épp a bejgli becsületéről) felolvassa, ám élete utolsó évtizedében már egyre ritkábban hallatott magáról.

A szocialista rendszer teljes összeomlását nem érte meg, ellenben meg kellett érnie az úriemberi rezerváltság végleges trónfosztását, a bratyizó humor diadalmenetét. Tabi László ma már reménytelenül elavult figurának hatna, amint aprólékos műgonddal felépít egy-egy szellemes körmondatot, s megelevenít valamely irodalmiasan csiszolt fordulatot, hogy harcba szálljon egy otromba gesztus vagy bornírt szokás ellen. Ám ha a metsző stílustalanság, a tapintatlan tolakodás riasztó példáival kell szembesülnünk, Tabi írásainak fanyar és értékőrző okossága mindmáig nyújthat némi vigaszt.

Neked ajánljuk