A Company Wayne McGregor Autobiography című előadása a Budapesti Tavaszi Fesztivál legizgalmasabb kortárstánc-eseménye lett, ami a progressziót és az innovációt illeti. A vakmerő megoldásokkal, ugyanakkor mérnöki pontossággal dolgozó brit koreográfus sztár a tiszta tánc elkötelezettje, miközben rajong a természettudományokért és a technikai újításokért. Mindezt gyakorta olvasztja össze előadásaiban, nem kifejezetten a szórakoztatás, sokkal inkább az elkötelezés szándékával. Társulatával ezúttal a saját genetikai térképét táncoltatta el: a 23 kromoszómapár analógiájára 23 etűdöt koreografált azokból a hatásokból és emlékképekből, amelyek leginkább meghatározták az életét. Az etűdökből random válogat az előadások előtt egy algoritmus segítségével, így minden alkalommal más darabot láthatnak a nézők. A színpad homogén, a háttér sötét, enyhe füst terjeng. A „fejezetek” címei megjelennek a színpad felett: természet, ösztön, nevelés és így tovább. A szereplők szólóban, párban, mindenféle kombinációban táncolják az absztrakt, lenyűgöző mozdulatsorokat, epikus képeket idézve az elme legmélyéről. Monoton és gyors, lassú és lírai pillanatok váltakoznak elektronikus, sikító vagy lüktető zenékre. Unalmassá is válhatna, de akár a kaleidoszkópot, a végtelenségig tudnám nézni az idegen és mégis otthonos, hihetetlen gazdag, de perverzen puritán jeleneteket. Az alvás című etűd lett a kabalám, amelyben Ben Cullen Williams színpadra ereszkedő díszlete és Lucy Carter fénytervei egymásba mosódnak, és a tánc is a nagy egész részévé válik. A génjeinkben van. Ünnepélyes, de mindennapi, nagyon is profán dolog.
Trafó, április 17.
